Tiszta Forrás
2018. augusztus 15.   
Névnap: Mária

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

SZENTLECKE: 2018-08-15 ~ ~ ~ ~ Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. ~ ~ Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. ~ ~ Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. ~ ~ Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. ~ ~ Azután jön a vég, amikor majd átadja az uralmat az Istennek és Atyának, miután megsemmisített minden fejedelemséget, minden hatalmasságot és erőt. ~ ~ Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. ~ ~ Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg. /1Kor 15,20-26/ ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje

Jelen van

0 felhasználó
5 látogató

Látogatások

- ma: 348
- tegnap: 637