Tiszta Forrás
2019. május 22.   
Névnap: Júlia, Rita

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

SZENTLECKE: 2019-05-22 ~ ~ ~ ~ Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: ˝Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.˝ ~ ~ Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. ~ ~ Az egyház elkísérte őket, ők pedig átmentek Fönícián és Szamarián. ~ ~ Elbeszélték a pogányok megtérését, nagy örömet szerezve az összes testvérnek. ~ ~ Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek fogadták őket, ők pedig elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat művelt velük az Isten. ~ ~ De egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak, és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és nekik is meg kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét. ~ ~ Emiatt az apostolok és a presbiterek összegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a kérdést. /ApCsel 15,1-6/~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
169 látogató

Látogatások

- ma: 553
- tegnap: 1352
2015.06.12. 00:05 Kristóf
Hozzászólások: 0

Június 12- Jézus Szent Szíve

Az ünnep liturgiájának tárgya:

Jézus testi szíve, mivel a Fiúval egyesülve isteni, ezért imádásra méltó Szív;

Jézus testi szíve, mivel Jézus istenemberi szeretetének székhelye és forrása, szereti ugyanis mennyei Atyját és az embereket;

Jézus szeretete, ő ugyanis szívéből merített erőt az üdvözítésünkhöz szükséges magasztos és csodálatos tettei végrehajtásához. Ezeket most is véghez viszi az Oltáriszentségben való jelenlétében.

 

Jézus Szívének tisztelete az Egyház kezdete óta megtalálható liturgikus gyakorlatunkban.

Szent Gertrúd és Hackeboni Szent Mechtild alapította meg a külső formáját.

Alacoque Szent Margit (1647-1690) vizitációs nővér egy látomásában kapta az ünneplés mai formáját:

“Azt akarom, hogy Úrnapja nyolcada utáni pénteken az egész Egyházban Szívem tiszteletére ünnepet tartsanak… Azoknak a nevei, akik az én isteni szívemet tisztelik és ezt az ájtatosságot az emberek között terjesztik, legyenek szívembe írva és én sohasem akarom onnan kitörölni azokat”.

 

Az ünnepet XIII. Kelemen pápa 1765-ben jóváhagyta, 1856-ban IX. Pius pápa az egész Egyházba bevezette, majd XIII. Leó pápa 1889-ben elsőrendű ünneppé tette. Pünkösd után, a második vasárnapot követő pénteken ünnepeljük. Főünnep.

 

Jézus Szentséges Szívét engesztelésül felajánlott szentáldozással ünnepeljük. Az engesztelés azokért a bántalmakért történik, amelyekkel az isteni Szívet az Oltáriszentségben illetik. Ünnepélyes felajánlással szentelik a hívők magukat az isteni Szív szolgálatára. Az Úr kinyilatkoztatása alapján kilenc egymásután következő hónap első péntekén járuljunk szentáldozáshoz, felajánlva a fent említett engesztelésül.

 

 

Gondolat:

Jézus Szíve - Szerető Szív. Legyen a mi szívünk is szerető Iránta.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás