Tiszta Forrás
2019. május 22.   
Névnap: Júlia, Rita

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2019-05-22 ~ ~ ~ ~ Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. ~ ~ Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. ~ ~ Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. ~ ~ Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. ~ ~ Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. ~ ~ Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. ~ ~ Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. ~ ~ Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. ~ ~ Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. /Jn 15,1-8/~ ~ ~ ~ Ezek az evangélium igéi

Jelen van

0 felhasználó
37 látogató

Látogatások

- ma: 511
- tegnap: 1352
2015.07.16. 00:05 Kristóf
Hozzászólások: 0

Július 16- Kármelhegyi Boldogasszony

Kármelhegyi Boldogasszony: a →kármeliták védasszonya, a →Boldogságos Szűz Mária. - 1. Az egyházatyák a bibliai →Kármelt (szépsége, termékenysége, ősisége, Illés győzelme miatt) a Bold. Szűz Mária jelképének látták.

A kárm-k részben emiatt, részben Stock Szt Simon (†1265) látomása miatt tekintik ~t édesanyjuknak (a Kármelen remetéskedő Illés próf-t szellemi ősükként, Szt Simont alapítójukként tisztelik). A hagyomány szerint ~ angyalok és sztek kíséretében jelent meg Stock Szt Simonnak, átnyújtotta neki a →skapuláré (a nép nyelvén kapulláré) nevű vállruhát azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba, s a halálát követő szombaton kiszabadul a tisztítótűzből is, mert maga a ~ száll le értük, s vezeti a mennyekbe őket. E kiváltságot később a rtagokon kívül kiterjesztették minden hívőre, aki a skapulárét, ill. annak érem-változatát viseli, s ~ oltalma alatt a megfelelő életmódra vállalkozik. - Ü: júl. 16. A kárm-k 1376/78-tól ülik, pápai jóváhagyást az ünnep megtartására V. Sixtus p-tól (ur. 1585-90) 1587: kaptak. XIII. Benedek p. (ur. 1724-30) 1726: kiterjesztette az egész Egyh-ra. - Ikgr. Ábrázolásain ~ egyik karján a Kis Jézust tartja, a másikkal a skapulárét nyújtja Stock Szt Simonnak, ill. a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek.

A skapuláré gyakran a Kisded kezében van (→skapulárés Boldogasszony).Kárm. tp-okban, ill. más tp-ok mellékoltárain látható. - 2. A m. nép ajkán Kármélus Boldogasszony, Kapullárés Boldogasszony, szegedi öreg parasztasszonyok szavávalKalmárhögyi Boldogasszony. - Tiszt-ének és a skapuláré-társaságoknak hazai barokk közp-ja a budavári kárm. tp. és ktor volt, melyet a győri, székesfehérvári és szakolcaikárm. klastromokkal, ill. társulatokkal együtt II. József (ur. 1780-90) oszlatott fel. Csak a győri született újjá (Loretto-kpnájának képén a ~ →Köpenyes Madonna: ünneplőbe öltözött magyar urakat, asszonyokat, apácákat rejt palástja alá). 1895-99: épült Bp-Angyalföldön ~ új tp-a (→Kármelhegyi Boldogasszony templomigazgatóság). 

A ~ a kegyképe Máriaradnának és Kistapolcsánynak. Bélabányán a Szt János plébtp. mellett áll ~ kpnája, 1708: Rákóczi Márta alapítása, pestisemlék. Lövő ~-kpnája fogadalomból a Kígyósdomb nevezetű szőlőhegyen épült (1928). Függőlámpáját még a közelmúltban is pénteken du. meggyújtották, vasárnap estig égett. Szombatonként, Mária-ünnepeken az oltáron 7 szál gyertya világított váltakozva a Szűzanya 7 örömének és 7 fájdalmának tiszt-ére. Ilyenkor lövői és környékbeli hívek, társulatok gyülekeztek a kpnában, ahol közös ájtatosságot végeztek. - A skapuláré-társulatok egy-egy plnos vezetése alatt vidéki fiókokban is éltek.

 
Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás