Tiszta Forrás
2020. március 30.   
Névnap: Zalán

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2020-03-30 ~ ~ ~ ~ Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: ˝Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.˝ ~ ~ Erre a farizeusok azt mondták neki: ˝Te önmagadról teszel tanúságot, tanúságtételed tehát nem igaz.˝’ ~ ~ Jézus azt felelte nekik: ˝Ha én önmagamról teszek is tanúságot, igaz az én tanúságom, mert tudom, hogy honnan jöttem, és hová megyek. Ti azonban nem tudjátok, hogy honnan jövök vagy hová megyek. Ti test szerint ítéltek, én viszont nem ítélek meg senkit. Ha pedig ítélek, igaz az én ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és az, aki küldött engem, az Atya. Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember tanúságtétele igaz. Én vagyok az, aki tanúságot teszek magamról, és tanúságot tesz rólam az is, aki engem küldött, az Atya.˝ Erre megkérdezték: ˝Hol van a te Atyád?˝ ~ ~ Jézus azt felelte: ˝Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha engem ismernétek, bizonyára Atyámat is ismernétek.˝ ~ ~ Ezeket a szavakat mondta a kincstárban, amikor a templomban tanított. ~ ~ Senki sem fogta el őt, mert még nem jött el az ő órája. /Jn 8,12-20/

Jelen van

0 felhasználó
20 látogató

Látogatások

- ma: 37
- tegnap: 234
2019.11.08. 00:00 Kristóf
Hozzászólások: 0

November 8 - Évközi 31. hét péntekje

Végtelenül jóságos, irgalmas Úristen! Könyörülj minden meghalt hívő lelkén, kik még a tisztítóhelyen szenvednek. Engedd, hogy kínjaiktól megszabaduljanak és örök birodalmadba felvétessenek.

Annak pótlása végett, amivel ezek igazságodnak még tartoznak, felajánlom neked mindazt, amit szent Fiad e földön tett és szenvedett. Fogadd el, legkegyelmesebb Atyám, azok mulasztásaiért és hanyagságaiért szent Fiad jótetteinek és érdemeinek sokaságát; azon méltatlanságokért pedig, melyekkel téged illettek, Fiadnak kínjait, fájdalmait, sebeit és szenvedéseit, melyeket azokért elviselt; és ama büntetésekért, melyeket még el kell viselniük, a keserű halált, melyet szent Fiad érettük szenvedett. Engedd, hogy Fiadnak azokért is kiontott drága szent Vére tisztulásukra, enyhülésükre és szabadulásukra szolgáljon.

Mutasd meg irántuk, mennyei Atyám, végtelen irgalmasságodat, és vedd fel őket magadhoz az örök boldogságba, hogy Téged a mennyben szentjeiddel együtt szüntelenül dicsérjenek és magasztaljanak. Ámen.

 
Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás