Tiszta Forrás
2018. december 15.   
Névnap: Valér, Detre

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
17 látogató

Látogatások

- ma: 39
- tegnap: 903
2018.01.22. 00:00 Kristóf
Hozzászólások: 0

Január 22 - Szent Vince vértanú, Boldog Batthyány-Strattmann László orvos

Szent Vince: 

Vince a korai keresztény idők azon szentjei közé tartozik, akiknek történeti valósága kétségtelen, de életükről és halálukról alig van megbízható híradásunk.

A legendás Passio S. Vincentii levitae (Szent Vince diákonus kínszenvedése) szerint Vince a spanyolországi Huescából származott. Szent Valerius, Zaragoza püspöke oktatta a szent és a profán tudományokban. Miután diákonussá szentelték, Vince mint segítőtárs és diákonus magára vette mindazokat a tennivalókat, amelyeket püspöke öregsége és hiányos beszédkészsége következtében nem tudott ellátni. Amikor Diocletianus császár alatt kitört a nagy üldözés, Valencia kegyetlen helytartója azzal akart tekintélyt szerezni magának, hogy a császári parancs végrehajtását a püspökön és diákonusán kezdi. Bilincsbe verve Zaragozából Valenciába vezették őket, és ott 304 táján mindketten elszenvedték a vértanúságot.

Az ősz püspök a bántalmazások következtében hamarosan kiszenvedett, Vince azonban a borzalmas kínzásoknak egész sorozatát volt kénytelen elviselni. Amikor végre meghalt, a helytartó -- aki túl gyorsnak találta Vince halálát és kevésnek a szenvedését -- még a halotton is ki akarta tölteni bosszúját. Megtagadta tőle a temetést: kidobták testét a szántóföldre, hogy kutyák és madarak falják föl. De egy nagy holló --Isten küldte! -- megvédte a holtat. Végül a tetemet zsákba varrták, és kövekkel súlyosbítva a tengerbe vetették. Ekkor a tenger hullámai újra meg újra a partra sodorták a szentet, míg egy keresztény meg nem találta és illően el nem temette.

A szent kultusza elsősorban a latin egyházban ősi. Így a spanyol vértanú-diákonus neve ama kevesek közé tartozik, akik be vannak jegyezve Polemius Silvius kalendáriumába, valamint a karthagóiba. Nem volt az egész birodalomban egyháztartomány, amely Szent Vince ünnepét meg ne ülte volna. Szent Ágoston több prédikációt mondott a szent tiszteletére, minden martirológium megemlíti, és Rómában három templom viseli a nevét.

Tisztelete főleg Franciaországban terjedt el, amihez különösen hozzájárulhatott a szent tunikájának vagy stólájának (öltözetének) a története. A zaragozai püspök I. Childebert királynak ajándékozta azt, és a király számos más ereklyével együtt 531-ben Franciaországba vitette. A király állítólag saját templomot építtetett az összes ereklyék számára, amely később a Saint-Germain-des-Prés nevet kapta. Szent Vince tunikája Franciaországban hamarosan olyan tekintélyre tett szert, hogy Tours-i Szent Márton igen tisztelt köpenyével kelt versenyre a hívek szemében. Tunikája révén lett Vince később a takácsok védőszentje, ami a chartres-i takács-céh esetében már a 13. században kimutatható.

Szent Vince azonban elsősorban ünnepének dátuma (január 22.) következtében lett népszerű mint időmeghatározó szent, különösen a szőlősgazdák körében. Máig sok nyelven használatos még a régi paraszti mondás: ,,Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince''. Hogy szentünk a bor patrónusa lett, annak oka nagy valószínűséggel nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor). Franciaországon kívül a keresztény bortermelők Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában részesítik tiszteletben. Párizsi borkereskedő-társulások még a barokk időkben is verettek olyan pénzt, amelyen egyéb szentekkel együtt Vince is látható.

 

Boldog Batthyány- Strattmann László: 

A honfoglalás koráig visszanyúló magyar főnemesi család sarja. A családból több egyházfejedelem, törökverő hős, államférfi és politikus vált híressé.

László tíz éves korától a jezsuiták kalksburgi, majd kalocsai intézetében nevelkedett. 1890-ben érettségizett, utána a bécsi Gazdasági Akadémián, majd a Rudolphiana Tudományegyetem kémia szakán tanult. 1896-ban bölcsészdoktorrá, az orvosi kar elvégzése után, 1900- ban orvosdoktorrá avatták. Orvosi pályáját sebészként kezdte meg. Közben -- 1898. november 14-én -- feleségül vette Coreth Mária Teréziát.

1901-ben az atyjától kapott köpcsényi uradalom kastélya mellett húsz- , később harmincágyas kórházat rendezett be szegény betegek számára. Kórházat létesített a körmendi kastélyában is, s kora legmodernebb gyógyászati eszközeivel szerelte föl. Maga is készített ilyen eszközöket. Kórházaiban sebészként főleg szemműtéteket végzett. A szegényeket ingyen kezelte, látta el orvossággal, a nincsteleneket pedig ruhával és pénzzel is támogatta. Három vármegye betegei keresték föl, naponta 60--100 beteg érkezett. Mindig a legelhagyatottabbakkal kezdte, a gazdagokat lehetőleg más orvoshoz küldte. 1921-től évenként általában ötezer beteget látott el a körmendi kórházban; életében mintegy 30.000 szemműtétet végzett. A saját költségén segítőtársakat, orvosokat, ápolónőket fogadott föl. Mindez fölemésztette vagyona nagy részét, az állam mégis a teljes vagyona után vetette ki az adót, amit ő -- utánajárásra nem lévén ideje -- meg is fizetett.

Az első világháború alatt a bevonult köpcsényi orvos teendőit is ellátta. Legfőbb segítsége a felesége volt. 11 gyermekük közül a szent életű Ödön 21 éves korában meghalt.

1907-től haláláig naponta elimádkozta latinul Szűz Mária kis zsolozsmáját, családjával együtt szentmisét hallgatott, este rózsafüzért imádkozott. 1916-ban feleségével, Ödön fiával s sógornőjével (Coreth Lilivel, aki később bencés apáca lett) belépett a ferences harmadrendbe. Operáció előtt és alatt mindig imádkozott, s gondoskodott betegei lelki gondozásáról is. Távozásukkor egy-egy vallásos kiadványt vagy legalább egy szentképre nyomtatott imádságot adott a kezükbe.

Ritkább műtéteiről orvosi lapokban számolt be, évi jelentéseit kinyomatta. Több magas kitüntetést kapott, de legkedvesebb kincse a Mária kongregációs érme volt, melyet halálos ágyán László fiára bízott. Piffl bíboros, a Bécsi Főegyházmegye érseke végezte a beszentelését. A főpásztor betegágyából kelt fel, mert azt mondta: ritkán adódik alkalom arra, hogy egy szentet temethessek.

Ezután a holttestét Körmendre szállították, ahol a kastély kápolnájában ravatalozták fel. Gyógyult betegei és szegényei három napon át végeláthatatlan sorokban vonultak el koporsója előtt, és hangosan zokogva megvallották: a herceg úr szent volt. Holttestét Németújváron (ma Güssing) a családi sírboltban helyezték nyugalomra.

Halála után egyre nőtt az iránta való tisztelet, és sokan imádkoztak az ő közbenjárásáért. Boldoggá avatási eljárását - a hívek sokaságának óhaját teljesítve - 1944. augusztus 30-án a bécsi érsek és egyidejűleg a szombathelyi püspök indították el.

A háború után - a sajátos körülmények miatt - a boldoggá avatási eljárás hosszabb időre megszakadt, majd 1987-től folytatódott tovább, de most már az eisenstadti és a szombathelyi egyházmegyék közreműködésével. Ettől kezdve ismét megkezdődtek a tanúkihallgatások és különféle lépések történtek arra, hogy egyre jobban megismerjék őt a hívek és imádkozzanak az ő közbenjárásáért és boldoggá avatásáért.

Több mint 15 könyv, 150 cikk és tanulmány jelent meg róla. A televízió bemutatott egy Batthyány filmet is. Egyre nőtt az ő emlékét idéző plakettek, emléktáblák, színes üvegablakok, festmények, sőt a templomok száma is. Három Batthyány Társaság alakult, óvodák és iskolák vették fel az ő nevét.

1992. július 11-én a Szentatya ünnepélyesen kihirdette, hogy életében hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket.

1989-ben Batthyány László közbenjárására pedig csoda történt. Egy előrehaladott, áttételes rákbetegségben szenvedő beteg orvosilag megmagyarázhatatlan módon, hirtelen meggyógyult. Ezt a csodás gyógyulást 12 év után a római Orvosi és Teológiai Bizottság hitelesnek fogadta el. Ezután a Bíborosi és Püspöki Testület elé került az ügy, amely 2002. február 7-én rendes ülésén egyhangúlag kinyilvánította azt a véleményét, hogy Isten Szolgájának közbenjárására Isten adta meg a gyógyulást. Erről a döntésről a kongregáció prefektusa értesítette a Szentatyát, aki elrendelte: készítsék el a "Decretum super miraculo"-t, vagyis a csodás gyógyulásról szóló dekrétumot. Ezután a Szentatya 2002. július 5-én ünnepélyesen kihirdette, hogy a kérdéses betegnek az előrehaladott, áttételes rákos betegségből való - igen gyors, teljes és tartós - meggyógyulását Isten adta meg tiszteletreméltó Isten Szolgája, Batthyány-Strattmann László közbenjárására.

Majd a Szentatya - a szombathelyi és az eisenstadti megyés püspök kérésére - kihirdette a boldoggá avatás helyét és idejét: Róma, 2003. március 23.

Batthyány-Strattmann László a családi jelmondatát - "Hűséggel és szeretettel" - életében teljes mértékben megvalósította.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás