Tiszta Forrás
2018. december 10.   
Névnap: Judit, Loretta

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR 84 ~ ~ ~ ~ Megkegyelmeztél országodnak, Uram, véget vetettél Jákob fogságának. ~ ~ Megbocsátottad néped vétkét, betakartad minden bűnét. ~ ~ Visszatartottad nagy haragodat, elfordítottad felindulásod hevét. ~ ~ Állíts helyre minket, szabadító Istenünk, s fordítsd el rólunk haragodat! ~ ~ Vagy örökre haragszol ránk, és kiterjeszted haragodat nemzedékről nemzedékre? ~ ~ Ugye felénk fordulsz és életre keltesz minket és néped örvendezhet majd tebenned? ~ ~ Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat, és szabadításodat add meg nekünk. ~ ~ Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úr Isten, hisz ő békét hirdet nemzetének, szentjeinek, s mindazoknak, akik megtérnek szívükben. ~ ~ Bizony, közel van üdvössége azokhoz, akik félik őt, hogy dicsőség lakozzék országunkban. ~ ~ Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke. ~ ~ Hűség sarjad a földből és igazság tekint le az égből. ~ ~ Valóban, az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét. ~ ~ Igazságosság jár előtte, s követi az úton lépteit. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
51 látogató

Látogatások

- ma: 430
- tegnap: 827
2016.05.15. 00:00 Kristóf
Hozzászólások: 0

Május 15- Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe

Május 15- Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe

A pünkösd története visszanyúlik az Ószövetség világába: Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később, Jézus korában már bizonyosan, új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is.

A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvét és a húsvéti idő megkoronázása, amelyet Keleten és Nyugaton egyaránt ünnepeltek. Vannak, akik Szent Pál apostol megjegyzésében – „pünkösdig maradok Efezusban” (vö. 1Kor 16,8) – már a keresztény pünkösdöt értik. Az azonban biztos, hogy az elvirai zsinat (313) tanítja, ha valaki nem tartja meg pünkösd ünnepét, új tévtanítást vezet be az egyházba. A IV. században már egyre több említés történik az ünnepről, így például pünkösd napjának jeruzsálemi megünnepléséről a század végén Eteria zarándoknő is megemlékezik.

Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az egyház alapítása, illetve az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek. Ezt tükrözi az Egyház e napra szóló antifónája is:

„Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja;
ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben,
és karizmatikus ajándékokat osztott nekik;
elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák:
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja.”

A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok cselekedetei (ApCsel 2,1-11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

 
Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás