Tiszta Forrás
2018. december 14.   
Névnap: Szilárda, Szilárd

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

~ ~ ♡ ~ ~ KEDVES GYEREKEK! ~ ~ ♡ ~ ~ Ma este a német meseíró Grimm testvérek meséjét láthatjátok. A mese címe: Hófehérke. ~ ♡ ~ ˝ Jégvirág a fákon, ~ ~ csillogó a táj, ~ ~ Nagykabátba bújok, ~ ~ nyakamban a sál.˝ (Bartos Erika: Tél ) ~ ♡ ~ Álmodjatok szépeket, jó éjszakát gyerekek! ~ ♡ ~

Jelen van

0 felhasználó
17 látogató

Látogatások

- ma: 625
- tegnap: 790
2018.06.11. 00:05 Kristóf
Hozzászólások: 0

Június 11- Szent Barnabás apostol

Mennybemenetele előtt Jézus megígérte apostolainak a Szentlelket, aki fölkészítette őket a tanúságtételre ,,Jeruzsálemtől egészen a föld végső határáig'' (ApCsel 1,8; vö. Lk 24,48). Akik Jézus kísérői voltak földi életében, azoknak szólt a fölszólítás: ,,Ti tanúi vagytok ezeknek'' (Lk 24,48). De csak ők? Nem! Akit Jézus Lelke az ő szolgálatára kiválaszt, az mind tanúja és apostola Jézus Krisztusnak! Így az a férfi is, akit az Apostolok Cselekedetei nevével és származásával együtt mutat be: ,,József, a ciprusi származású levita, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia'' (ApCsel 4,36). Más helyen pedig azt mondja róla, hogy ,,derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel'' (ApCsel 11,24).

Ez a Barnabás valószínűleg a legjelentősebb misszionárius Pál előtt és mellett. Nagy üdvösségtörténeti jelentősége abban áll, hogy föllendítette a pogányok misszionálását, mégpedig elsősorban azzal, hogy a rettegett üldözőt, Sault megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető férfiaihoz, és ezzel ,,Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma'' (Mk 1,1) legnagyobb hirdetőjét segítette munkája megkezdéséhez. Az, hogy Barnabás a pogányok között misszionált, nem jelentett kevesebbet, mint a pogányoknak az Egyház teljes jogú tagjaiként való elismerését, mely abból a hitből indult ki, hogy a megváltás az egész világra kiterjed, és nem lehet feltételekhez kötni. Mindez megérteti velünk, hogy a ciprusi József joggal kapta ,,a vigasztalás fia'' nevet.

De mit tudunk ennek az embernek az életéről? Az Újszövetség -- főleg az Apostolok Cselekedetei -- felületes olvasásából kitűnik, hogy aránylag sok szó esik róla. És mégis, ,,életéről'' tulajdonképpen nem sokat tudunk meg, mert mindig csak az ifjú Egyházban végzett munkájáról esik szó.

Az első, amit Barnabásról hallunk, a szeretet cselekedete: szántóföldjét eladta, és annak árát az apostolokhoz vitte az egyházközség szegényeinek szánt adományaként (ApCsel 4,37). Annak a szeretetnek a jele ez, amely mindenkivel egyesít Krisztusban.

Éppen ilyen segítőkészséggel közeledett Pálhoz, az egykori keresztényüldözőhöz, akitől a jeruzsálemi tanítványok féltek. ,,Barnabás maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz'' (ApCsel 9,27), s megértést kért tőlük az új tanítvány számára. Ezekből a napokból ered a két férfi szoros kapcsolata.

Nemsokára tágas munkatér nyílt Barnabás számára Jeruzsálemen kívül is. Üldözött, szétszóródott tanítványok eljutottak a szíriai Antiochiáig, és ott egyházközséget alkottak. Nemsokára pogányok csatlakoztak hozzájuk (talán Lukács evangélista is). Amikor a jeruzsálemi egyház tudomást szerzett róluk, Antiochiába küldte Barnabást. Ő felvirágzóban lévő egyházközségbe érkezett, és a pogányok megtérésében fölismerte Isten kegyelmének művét. Örömében elhozta magával Tarzuszból Pált munkatársnak. Tevékenységük sikere mutatkozott meg abban a figyelmet érdemlő tényben, hogy itt Antiochiában kapták először Jézus követői a keresztény (krisztuskövető) nevet (ApCsel 11,26). Barnabásnak nyilván sikerült híveit föllelkesítenie, hogy a számukra ismeretlen jeruzsálemi közösséget megsegítsék. Ő maga és Pál utazott Jeruzsálembe, hogy az adományt elvigye (ApCsel 11,30). Visszatérve magukkal vitték Antiochiába Márkot -- a második evangélistát --, Barnabás unokaöccsét.

Az ottani egyházban működő ,,próféták és tanítók'' (13,1) közül kettőt különleges misszióra választottak ki. A jeruzsálemi apostolokhoz hasonlóan ők is imával és böjtöléssel készültek föl a Szentlélektől kapott küldetésre. A Lélek megparancsolta: ,,Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik.'' (13,2) Azonnal engedelmeskedtek mindnyájan, böjtöltek, imádkoztak, és a munkára rendeltek fejére tették kezüket.

,,A Szentlélektől küldetve'' (13,4) elindult tehát Barnabás és Pál az első missziós útra Márkkal. Először Ciprusra mentek, Barnabás hazájába, azután Kisázsiába -- de mindig pogánylakta vidékre. A ,,munka'', amelyre a Lélek hívta őket, az első rendszeres pogánymisszió volt. Pál és Barnabás fölvette az Egyházba a pogányokat, anélkül, hogy rájuk kényszerítette volna kötelező teherként az ószövetségi törvény számos rituális és kultikus előírását, mert fölismerték: a pogányok Krisztushoz térhetnek közvetlenül, a körülmetélés nélkül is.

A két misszionárius -- Márk közben elvált tőlük -- több városból kénytelen volt elmenekülni a zsidók ellenséges magatartása miatt. Lisztra lakói a két prédikátort mint Zeuszt és Hermészt akarták megtisztelni áldozatokkal. Ottani tartózkodásuk mégis rossz véget ért: Pált megkövezték. Pál és Barnabás ennek ellenére rendületlenül folytatta útját a következő városba. Sőt visszaútban meglátogatták az újonnan alapított egyházközségeket. Mindenütt úgy hagyták ott a hívőket, hogy ,,eltöltötte őket az öröm és a Szentlélek'' (13,52). Ők pedig Antiochiában ,,elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt kitárta a hit kapuját'' (14,27).

De éppen a pogányok miatt viszály támadt Antiochiában. Pálnak és Barnabásnak védekeznie kellett a túlbuzgók ellen, akik rá akarták kényszeríteni a megtért pogányokra a mózesi törvényt a körülmetéléssel. A két misszionárius ügyük megvédésére Jeruzsálembe ment. Útközben ,,elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek'' (15,3). Jeruzsálemben az apostoloknak és az egyháznak ,,beszámoltak arról, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten'' (15,4), hiszen nem saját akaratukból támadt a pogánymisszió gondolata, hanem Isten maga hívta meg őket erre a feladatra a Szentlélek által. Pál és Barnabás a keresztények elismeréséért harcolt, s Pétert és Jakabot meg is nyerték ügyüknek. A gyűlés a ,,szeretett Pált és Barnabást'', valamint a jeruzsálemi egyház két tagját kedvező döntéssel küldte vissza Antiochiába. Ott ,,örömmel olvasták a vigasztaló sorokat'' (15,31).

Nem sokkal később nézeteltérés támadt Pál és Barnabás között. Pál ugyanis a kedvelt Barnabást meghívta második apostoli útjára, de unokaöccsét, Márkot nem. A két barát elvált. Pál más kísérőkkel előbb Szíriába indult, Barnabás pedig Márkkal Ciprusra. Ettől kezdve nem áll rendelkezésünkre pontos hagyomány Barnabásról. Föltehető, hogy a pogánymisszió két úttörője között nem volt tartós szakadás. Talán még egyszer közösen működtek (1Kor 9,6), majd szentünk nyomtalanul elvész a szemünk elől.

E Lélektől hajtott férfinak a tanúsága azonban eleven maradt. Minden keresztény nemzedéknek megmutatta az igazi keresztény példáját, aki készségesen válaszol Isten hívására, engedi magát ismeretlen utakra vezetni, a helyesnek megismert véleményt bátran védi, és örömmel viszi el idegeneknek a Krisztusban való örömet és vigasztalást.

Szent Barnabás apostol ünnepét a bizánci és a szír egyház június 11- én üli. Róma a 11. században fogadta be az ünnepét.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás