Tiszta Forrás
2018. december 15.   
Névnap: Valér, Detre

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Vörösmarty Mihály: Szózat ~ ~ ~ ~ Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. • • • Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. • • • Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. • • • Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. • • • És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. • • • S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!” • • • Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. • • • Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. • • • Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. • • • Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. • • • S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. • • • Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
38 látogató

Látogatások

- ma: 29
- tegnap: 903
2016.07.20. 00:00 Kristóf
Hozzászólások: 0

Július 20- Szent Apollinaris püspök és vértanú

Július 20- Szent Apollinaris püspök és vértanú

Apollinaris nevét a bővelkedő (pollens) és erény (ares) szavakból mondhatjuk, mintegy ‚erényekben bővelkedő’-nek. Vagy az apollóból, amit ‚csodálatos’-ként értelmezhetünk és a narisból, ami annyit tesz, mint ‚szerénység’, mintegy ‚csodálatos szerénységű’ férfiú. Vagy az aból, ami ‚nélkül’, a polluóból, ami ‚megfertőz’ és az aresből, ami ‚erény’, mintegy a ‚bűnöktől meg nem fertőzött, erényes’ férfiú.

 

Apollinarist, aki Péter apostol tanítványa volt, maga az apostol küldte Rómából Ravennába, ahol meggyógyította a tribunus feleségét, majd férjével és háza népével együtt megkeresztelte. Ezt jelentették a bírónak, aki beidézte, és Jupiter templomába vezette, hogy ott áldozzon. Azt mondja a pogány papoknak, hogy jobb lenne a szegényeknek adni a bálványokra felaggatott aranyat és ezüstöt, mint a démonok elé odatenni. Erre rögtön megragadják és husángokkal összeverve, félholtan hagyják ott. Tanítványai azonban feltámogatják, és egy özvegy házában hét hónap alatt felépül.

Innen pedig Classes városába ment, hogy egy néma nemesembert meggyógyítson. Amikor belépett a házba, egy leány, akiben tisztátalan lélek lakozott, így kiáltott fel: „Távozz innen, Isten szolgája, vagy kezed-lábad összekötözve vitetlek ki a városból!” Apollinaris, megfeddve a leányt, azon mód kiűzte belőle a démont. Miután a némát, Isten nevét híva, meggyógyította, több mint ötszázan tértek meg.

A pogányok ütlegekkel próbálták megakadályozni, hogy Jézus nevét kiejtse, ő azonban még a földre bukva is kiáltozta, hogy Jézus az igaz Isten. Akkor mezítláb parázsra állították, de mivel Krisztusról még ekkor is állhatatosan prédikált, kivetették a városból.

Abban az időben, mikor egy ravennai patríciusnak, Rufusnak megbetegedett a leánya, Apollinarisért küldetett, hogy jöjjön és gyógyítsa meg. De alighogy belépett a patrícius házába, a leány meghalt. Mire Rufus: „Bárcsak ne tetted volna lábadat a házamba! A nagy istenek megharagudtak, és nem akarták leányom gyógyulását. Mit is tehetnél még vele?” Apollinaris így válaszolt: „Ne félj, csak esküdj meg nekem, hogy ha leányod feltámad, semmiképpen sem akadályozod meg abban, hogy Teremtőjét kövesse.” Miután ez megtörtént, könyörgésére a leány feltámadt, és Krisztus nevét megvallva, anyjával és nagy sokasággal együtt felvette a keresztséget és kitartott a szüzességben.

Mikor ez a császár tudomására jutott, írt a prefektusnak, hogy Apollinarist kényszerítse áldozat bemutatására, vagy küldje száműzetésbe. A prefektus az áldozat bemutatását megtagadó Apollinarist megbotoztatta, és parancsot adott, hogy vonják kínpadra. Apollinaris az Úrról állhatatosan prédikált, a prefektus pedig sebeire forró vizet öntetett, és nehéz vasba veretve akarta száműzetésbe küldeni. A keresztények e mérhetetlen kegyetlenség láttán, haragra lobbanva a pogányokra rontottak, és közülük több mint kétszáz férfit megöltek. Ezt látva a prefektus elrejtőzött, és Apollinarist a börtön fenekére vetette, majd megláncolva hajóra tette és három klerikussal együtt, akik követték, száműzetésbe küldte. A vihar hányattatásait csak Apollinaris, két klerikus és két katona vészelte át, akiket meg is keresztelt.

Majd visszatér Ravennába, ahol a pogányok elfogják, és Apollo templomába hurcolják. Ott annak szobrát meglátva megátkozza, és az tüstént leomlik. Ezt látván a papok Apollinarist Taurus bíró elé állították, de miután vak fiának a szent visszaadta a szeme világát, maga is hívó lett, és a szentet négy éven át birtokán marasztalta.

Történt ezután, hogy a papok Apollinarist bevádolták Vespasianusnál, s az parancsba adta, hogy aki az isteneket megveti, az mutasson be áldozatot, vagy megfosztják polgárjogától. Nem helyes ugyanis, hogy az isteneket mi bosszuljuk meg, mert ellenségeiken maguk is bosszút állhatnak, ha megharagszanak. Ekkor Demosthenes patrícius átadta az áldozatot megtagadó Apollinarist egy századosnak, aki ekkorra már keresztény volt. Ennek kérésére a leprások falujába ment, hogy a pogányok haragja elől ott húzza meg magát. A nép azonban nyomában maradt, és félholtra verték. Még hét napot élt, majd tanítványait buzdítva kiadta lelkét. Ugyanitt, tanítványai tisztelettel eltemették Vespasianus alatt, aki az Úr 70. éve táján kezdett uralkodni.

Erről a mártírról szól Ambrus Praefatiójában: „Apollinarist, a tiszteletre méltó elöljárót Péter, az apostolok fejedelme küldte Ravennába, hogy vigye hírül Jézus nevét a hitetleneknek. Míg az isteni erő sok csodajelét mutatta meg a Krisztusban hívőknek, a gonoszok ütlegekkel, korbácsokkal gyakran összetörték, és már agg testét borzalmas kínzásokkal gyötörték meg. De, hogy a hívők vissza ne rettenjenek a megpróbáltatásoktól, Jézus Krisztus Urunk erejével apostoli jeleket vitt végbe. Megkínzatásai után halott leányt támaszt fel, vakoknak a látást, némáknak a beszéd képességét adja vissza, démontól megszállottat szabadít meg, a leprást fertőzésétől tisztítja meg, ragályos kórtól béna tagokat gyógyít, pogány szobrot dönt le templomával együtt. Ő, tiszteletre és csodálatra méltó főpap, aki a főpapi méltósággal kiérdemelte az apostoli hatalom elnyerését is! Ó, Krisztus legbátrabb bajnoka, aki az idős kor fogyatkozó tüzében, nyomorúságai közepette is kitartóan prédikál Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról!”

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás