Tiszta Forrás
2018. december 15.   
Névnap: Valér, Detre

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Vörösmarty Mihály: Szózat ~ ~ ~ ~ Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. • • • Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. • • • Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. • • • Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. • • • És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. • • • S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!” • • • Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. • • • Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. • • • Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. • • • Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. • • • S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. • • • Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
26 látogató

Látogatások

- ma: 20
- tegnap: 903
2016.08.08. 00:05 Kristóf
Hozzászólások: 0

Augusztus 8- Szent Domonkos, rendalapító

Augusztus 8- Szent Domonkos, rendalapító

Az Ó-Kasztíliát átszelő Duero folyó völgyében, néhány órányira a püspöki székhelytől, Osmától fekszik Caleruega városa. A Guzman családnak nagy kiterjedésű birtokai voltak e vidéken. Domonkos itt született 1170 körül. Szülei egész kicsi korában az egyik nagybácsihoz, a közeli Gumiel de Izan esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást és a nagybácsi vezesse be őt a templomi szolgálatba.

1190-ben került Domonkos a palenciai székesegyház iskolájába, s ekkor már világossá vált, hogy pap akar lenni. Tankönyveinek lapszéli jegyzetei és a felebarátai iránt megnyilvánuló szeretete már előre jelezték, hogy mi lesz belőle, ha felnő. Kasztíliában éhínség volt, Domonkos pedig pénzzé tette könyveit, és árát a szegények között osztotta szét. Azt mondta: ,,Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek?!'' -- Ez az első mondat, amit Domonkostól feljegyeztek, de már ez is mutatja segítőkész emberszeretetét.

Kispap korában tisztelettel néztek föl rá, és példáját növendéktársai és tanárai egyaránt követték. Tanulmányai befejeztével Diego de Azevedo, aki az osmai kanonokreform egyik követője volt, 1198- ban meghívta Domonkost a székesegyház szolgálatára. Itt szentelte pappá Martin Bazán püspök, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. Nem sokkal később Domonkos szubprior lett a kanonokok között.

Diego, aki Domonkos atyai jóbarátja volt, 1202-ben püspök lett Osmában. Négy évvel később Domonkossal együtt Rómába ment, és azt kérte a pápától, hogy adjon mindkettőjüknek felhatalmazást a kunok közötti misszionálásra. A pápa megörült apostoli buzgóságuknak, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket, ahol ebben az időben a katarok és az albigensek eretneksége pusztította az Egyházat. Ide küldte őket, hogy reformálják meg a papságot, és vezessék vissza a katolikus hitre az eretnekeket. Erre a területre korábban is küldött már a pápa misszionáriusokat, de ezek mint pápai követek túl nagy hatalommal léptek fel, és az emberek meg sem hallgatták őket. Diego püspök és Domonkos ezzel szemben teljes szegénységben és alázattal járták a vidéket. Prédikáltak a hívőknek, keresték a találkozási lehetőségeket a tévtanítókkal, vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. A pápának tetszett a módszer, és jóvá is hagyta. Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az Egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak és elárulták az evangéliumot. Domonkosék prédikációja is magatartása eleven cáfolat volt ezekre a vádakra.

A püspök hazautazott Osmába, hogy további munkatársakat gyűjtsön maga köré, de még mielőtt visszatérhetett volna a misszióba, 1207-ben meghalt. Domonkos pedig ott maradt egyedül a nagy küldetéssel; mégpedig teljesen egyedül, mert meghalt egy nagyon buzgó pápai küldött, Raoul is, más pedig nem volt, aki komolyan foglalkozott volna a katarok és az albigensek térítésével.

Ekkor Domonkos először Prouille-be ment, ahol Diego püspök korábban már elindította a missziót. A város Montréal és Fajnaeux között van. Az albigens asszonyok ,,kiképzőközpontokat'' állítottak fel, ahol eretnek tanításuk szellemében nevelték a leányokat. Domonkos erre felfigyelve első lépésként a központok ellensúlyozására alapított egy házat a katolikus leányok nevelése céljából. Utána Claret Vilmossal együtt, a használatukra átengedett templom mellett berendezték a saját otthonukat. A leányok számára nyitott házból hamarosan zárda, az első domonkos apácakolostor lett, mert Domonkos igen fontosnak látta, hogy az apácák imádságai támogassák az ő missziós munkájukat.

Prouille-ben egyedül viselte a misszió egész terhét. Innen járta be a környéket és tanított, prédikált, vitatkozott fáradhatatlanul az eretnekségtől veszélyeztetett vidéken. Minden útja előtt hosszasan imádkozott, és vezekléssel készült a térítésre. Sem gúnyolódások, sem ellenségeskedés, sem sikertelenség nem tudta feltartóztatni a lelkek üdvösségéért végzett fáradozásban. De sok-sok fáradság után alig mutatkozott valami gyümölcs. És éppen azon a területen, ahol működött, miután 1208-ban megölték Castelnaui Péter pápai legátust, kitört az albigensek elleni háború. A vallási ellentétek mellett ebbe a háborúba belejátszott az ország északi és déli része közötti ellentét is. Montforti Simon 1213. szeptember 14-én aratta végső győzelmét Toulouse- i Rajmund és szövetségesei fölött. Amikor Carcassone város püspöke egy időre Észak-Franciaországba ment, Domonkost tette meg általános helynökévé. Domonkos pedig a misszió kemény és áldozatokkal teljes iskolájában megtanulta, hogy milyen értéke van a lelkeknek és a kegyelemnek, amely egyedül ad erőt a prédikáló szónak. Megtapasztalta, hogy csak a kegyelem képes megnyitni és átalakítani a szíveket.

Közben egyre több társ csatlakozott Domonkoshoz. 1215. március 25-én Fulco toulouse-i püspök Domonkost és társait kinevezte egyházmegyei prédikátoroknak, kiknek feladatául adta az eretnekség kiirtását, a nép tanítását és a hívő lelkek vezetését. Domonkos előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát.

Amikor Fulco püspök elindult a IV. lateráni zsinatra, Domonkost vitte magával kísérőnek. A zsinat határozatot hozott, hogy fokozni kell a prédikációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, de azt is kijelentette, hogy újabb szerzetet nem szabad alapítani. Új kolostor csak úgy alapítható, ha a már meglévő szerzetek regulái közül valamelyiket magukévá teszik a szerzetesek. Domonkos felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült, a pápa szolgálatára. Az új rend apostoli alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a meglevő szerzetesi regulák közül, a püspöktől pedig kérjen egy templomot, s ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást. De még mielőtt e jóváhagyásra sor kerülhetett volna, Ince pápa meghalt.

Domonkos visszatért Toulouse-ba és megtanácskozta társaival, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, és azt egészítik ki sajátos céljuknak megfelelően. 1216-ban megkapták a Szent Romanus- templomot, és megkezdték a szerzetesi életet. A templom mellé lakószárnyat építettek, majd III. Honorius pápától megérkezett a jóváhagyás is. Ezzel a rendalapítás megtörtént.

1217. augusztus 15-én Domonkos misszióba küldte a testvéreit: négyet Spanyolországba, hetet Párizsba, négyet Prouille-be, a többiek pedig ott maradtak Toulouse-ban. Maga Domonkos Észak-Itáliába ment, és úgy gondolta, hogy az egyetemi városban, Bolognában, illetve Rómában fogja terjeszteni a rendet. 1218 februárjában a pápa ajánlólevelet bocsátott ki az egyházi elöljárókhoz, amelyben figyelmükbe és oltalmukba ajánlotta a prédikátor testvéreket, márciusban pedig az alapítást jóváhagyó bullát küldte el Prouille-ba. A nyár folyamán Domonkos hazalátogatott szülőföldjére, és konventokat alapított Madridban és Segoviában, majd Párizson keresztül visszatért Itáliába. Állandó székhelye Bologna volt. Innen kereste fel háromszor a pápát, és három nagy utat tett Észak-Itália területén. Reginald testvért, aki kimagasló eredménnyel prédikált Bolognában, 1220-ban elküldte Párizsba. Rómában két kolostort alapított: a San Sistót az apácáknak, a Santa Sabinát pedig a férfi szerzeteseknek.

1220-ban és 1221-ben a domonkosok általános káptalant tartottak Bolognában, melyen elhatározták, hogy a rend tagjai mint közösség is lemondanak a földbirtokról, és ingatlan vagyonuk csak a konvent épülete és annak kertje lehet. Tevékenységük saját templomaikban az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása, s ebben nyújtanak segítséget a világi papságnak. Négy provinciát állítottak fel, és az általános káptalant a rend legfelső vezető szervének nyilvánították. Ezzel lett a domonkosok, vagy más néven a Prédikátorok rendje kolduló renddé.

Ebben a rendben az volt az újdonság, hogy felszentelt papok szerzetesi fogadalom szerint élnek, és teljesen a tanulásnak, a prédikálásnak és a lelkek mentésének szentelik magukat. Elvileg szigorú kolostori fegyelemben élnek, de ha ez a tanulást vagy a lelkek érdekében végzendő munkát gátolja, felmentést kapnak a kolostori élet egyes gyakorlatai alól.

Az 1221. évi általános káptalan után Domonkos felkereste Velencét, Trevisót és Veronát. Amikor visszaérkezett Bolognába, már beteg volt. Gyomorbántalmak kínozták, de ő minden zokszó nélkül viselte a fájdalmakat. Mielőtt meghalt, biztosította övéit, hogy halála után sokkal többet tesz értük, mint amikor még köztük volt. A haldoklók szentségeinek felvétele után 1221. augusztus 6-án halt meg. A következő szombaton temették el a bolognai Szent Miklós-templom szentélyébe.

A temetésen részt vett Hugolino bíboros is, aki, miután IX. Gergely néven pápa lett, 1234. július 3-án szentté avatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 5-re. Havas Boldogasszony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-re helyezték. 1969-től augusztus 8-án ünnepeljük.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás