Tiszta Forrás
2020. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

SZENTLECKE: 2020-09-27 ~ ~ ~ ~ Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is! ~ ~ Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. ~ ~ Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. ~ ~ Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr! (Fil 2,1-11) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
82 látogató

Látogatások

- ma: 84
- tegnap: 193
2016.09.10. 00:00 Kristóf
Hozzászólások: 0

Szeptember 10- Szűz Mária szombati emléknapja

Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, a te híveid, akik a Boldogságos Szűz Mária oltalmában örvendezve bízunk, anyai közbenjárására minden rossztól megszabaduljunk itt a földön, és az örök élet örömére eljussunk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 
Képtalálat a következőre: „kisboldogasszony”
Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás