Tiszta Forrás
2018. november 18.   
Névnap: Jenő

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

VIRGINIS MARIAE, PATRONAE HUNGARIAE, ORA PRO NOBIS! ~ ~ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
13 látogató

Látogatások

- ma: 498
- tegnap: 877
2018.09.14. 00:00 Kristóf
Hozzászólások: 1

Szeptember 14- A Szent Kereszt felmagasztalása

Szeptember 14- A Szent Kereszt felmagasztalása

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. A Keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása.

Az ereklyét, amelyet később elraboltak a perzsák, Hérakleiosz császár 630 körül szerezte vissza és vitte őrzési helyére – a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán.

Az egyház minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét. Felemeli a Keresztet, hogy rátekintsünk, és tudatossá legyen, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell haladnia minden kereszténynek.

A kereszt ószövetségi előképe a Mózes által póznára tűzött rézkígyó: aki hittel és bűnbánattal tekintett a kígyóra, megmenekült a marásától. E rézkígyót Jézus is említi Nikodémusnak mint kereszthalála előképét. A kereszt hitünk központi jelképe és tartalma. Általa nyertük el megváltásunkat, a kereszt útján mutatta meg Isten irántunk való végtelen szeretetét. Titkát Krisztus feltámadása tárja fel. Jézus Krisztus megfeszítése előtt a kereszt a legnagyobb tehetetlenség és szégyen jele volt; ám feltámadásával a remény, a győzelem és a szeretet jelévé vált. A kereszt az ókori és kora középkori keresztény hitvilágban és művészetben győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőül.

Képtalálat a következőre: „szent kereszt felmagasztalása”

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#1    2016.09.14.   09:12:45   Johann
Szent Kereszt felmagasztalása

A szent kereszt felmagasztalásának ünnepét üljük. Jeruzsálemben évről évre felmutatták a keresztfa ott őrzött darabját a Szent Sír-bazilika felszentelésének évfordulóján. Egyúttal azt is ünnepeljük, hogy Hérakleiosz császár 629-ben személyesen vitte vissza őrzési helyére a keresztfa-ereklyét, amelyet előzőleg a perzsák elraboltak.


Azt a keresztet ünnepeljük, amely oly sok helyen és oly sokféle módon megtalálható. Hiszen ott van a kereszt a templomok tornyán általában legmagasabban egy-egy település fölött, ott van egy-egy régi épület homlokzatán, ott van a szobánk falán.

Ott van a temetőben, a keresztek sűrű erdejében, ott találjuk a nyakláncokon, fülbevalókon, ékszereken. Mi ez az egyszerű jel, amely oly sok helyen ott van, aminek annyi változata alakult ki, amit oly gyakran használnak, s megtalálunk ma is címerekben, jelvényekben? Mi ez a jel, amely leginkább az európai kultúrát teljesen betölti?


Ha a kereszt eredetét kutatjuk, vissza kell mennünk egészen az Ókorba, a perzsákhoz. A perzsáktól terjedt el a kereszt, amely kivégzési eszköz volt. Tőlük vették át többek között a rómaiak is ezt a kivégzési módot. A keresztutak szokásos ábrázolásával ellentétben az elítélt nem az egész keresztet vitte a vesztőhelyre, hanem csak a vízszintes szárát, amelyet kiterjesztett karjaira kötöttek, s amelynek súlya jó 30-40 kg-ot tett ki. A vesztőhelyen szögezték kezeit a vízszintes gerendába, majd illesztették azt a mindig a vesztőhelyen beásott függőleges oszlopba, s végül a lábát is odaszögezték az elítéltnek. Az elítéltnek rettenetes kínokat kellett kiállni, mire elérkezett a halál, s ez a haldoklás sokszor napokig is eltartott. Oly rettenetes kivégzési mód volt, hogy a Római Birodalomban ezt a római polgárokra nem volt szabad alkalmazni. Csak a gyilkosok, lázadók, rabszolgák, bűnösök kivégzési módszere volt, amint az Kr. e. 71-ben történt, amikor Crassus leverte a Spartacus féle rabszolgafelkelést és elrettentésül az egyik Rómába vezető út mellett 6000 ragszolgát feszített keresztre. Akárhogy is szépítenénk a dolgot a kereszt végső soron eredetét tekintve egy bitófa. Olyan bitófa, kivégzőeszköz a kereszt, mint ma az akasztófa, vagy az villamosszék. S ez a rettenetes kínzószerszám csak azért maradt meg az európai kultúrában, mert Jézus Krisztus, a Megváltó, ezen szenvedett és halt meg.
Kereszt, akasztófa vagy villamosszék – egy légyeges a keresztnél: egy bitófa lett a kereszténység legfőbb szimbólumává. Mert Jézus Krisztus, az Isten Fia szenvedett és halt meg rajta. És valóban szenvedett, nem csak egy látszattestben volt, nemcsak látszólag vérzett és haldoklott, ahogyan oly sokan tévesen hitték már a kereszténység története során a kezdetektől napjainkig. Mert ha belegondolunk igazán, hogy kicsoda Jézus Krisztus, akkor még annak a gondolatától is elborzad tisztességes érzésű ember, hogy az Isten szenvedjen. Mert Jézus valóban Isten Fia volt, nem pedig egy különleges képességekkel rendelkező ember, próféta.
De szenvedhet az Isten? Muszáj volt ilyen utolsó módon megváltani a világot, a mindenható, mindentudó Istennek nem lett volna lehetősége arra, hogy másként váltsa meg az embereket? Ne ennyi szenvedés, botrány árán? Ne egy gyilkosoknak, gazembereknek fenntartott utolsó bitófán? A megdöbbentő az, hogy Istennek lett volna más módja az emberek megváltására. De hát akkor miért ezt az utolsó, megbotránkoztató módszert választotta?
A választ hallottuk a mai evangéliumban: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen.” A szeretet a kulcsszó tehát ebben a keresztáldozatban. Mert tévesen benne maradt az emberek tudatában az ősidők óta meglévő vallásos jelenség az áldozattal kapcsolatban. Eszerint az áldozat azt jelenti, hogy az ember valamit leöl, feláldoz, megsemmisít, hogy kiengesztelje az isteni erőket. A pogányok állatokat, vagy némely vallások embereket áldoztak az isteneknek, hogy ezzel kedvükben járjanak. Jézus Krisztus keresztáldozatánál még véletlenül sem lehet erre gondolni, mert könnyen úgy jöhet ki a végeredmény, hogy az Atyaisten feláldozta Fiát, egy embert, egy tökéletes embert, hogy az emberiség az Isten kedvében járjon. Ez a gondolat egy tökéletesen elferdített dolog. Jézus keresztjénél nem erről van szó, nem arról, hogy a mi Istenünk ilyen véreskezű lenne. Nem véletlenül sem. A keresztáldozatban arról van szó, hogy Isten Fia önként, saját elhatározásából belehal a szeretetbe. Nem ismeretlen számunkra a szeretetnek ez a magas foka az emberek között, mert gondoljunk a szerelmesekre, vagy a házastársakra, vagy a gyermekéért aggódó anyára, amikor azt halljuk, hogy „belehalnék, ha történne valami bajod, belehalnék, ha elveszítenélek”. Ez történt a kereszten: Jézus bele is halt ebbe az aggódásba, ebbe a mindent féltő szeretetbe. Mert „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Szeretet – ez a szó manapság igencsak sokat cseng a fülünkbe, úton-útfélen. De a legnagyobb baj nem is az, hogy a szót rosszul értelmezik, hanem az, hogy meg sem tudják már élni az igazi önzetlen szeretetet. Mai teljesítményekre törekvő korszellemünk megfertőzte a szeretet igazi értelmét is. Az hisszük, hogy a szeretet olyasvalami, amit mennyiséggel lehet mérni, mint a pénzt: ha kiadjuk kezünkből, akkor kevesebb lesz. Emiatt nem tudnak önzetlenül, szeretetet adni sokan másoknak. Feltételeink vannak: elfogadlak, szeretlek, ha ezt meg ezt megteszed.
Kedves testvérek, a valódi szeretet nem mérhető le mennyiségben, nincs feltételhez kötve. Nem fogy el, ha adjuk, hanem éppen akkor növekszik, ha másokkal is megosztjuk, ha másokon gyakoroljuk önzetlenül, feltétel nélkül. Ezt mutatta meg Jézus a kereszten, azt az igazi, tökéletes szeretetet. Hiszen ő mondta: „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”. Ő életét adta, mindent kiadott magából önzetlenül. És szegényebb lett általa? Nem! Hiszen hány, meg hány millió ember szeretetét szerezte meg ezzel az önzetlenségével. Hányan voltak készek életüket is adni érte a keresztény vértanúk között. Hány millióan szeretik napjainkban is ezért az önzetlenségéért őt a keresztények.
Ez tehát a kereszt üzenete, ennek a két egymásba rakott fagerendának. S így lett az utolsó bitófából a szeretet felkiáltójele. Tekintsünk ezentúl úgy a keresztre, akár itt a templomban, vagy házaink, szobáink falán függő keresztre, mint annak jelére, hogy ennyire szeret minket az Isten. S ha ennyire szeret minket, akkor nem maradhat ez viszonzás nélkül. Életünkben, hétköznapjainkban válaszoljunk Isten szeretetére felebarátaink és Isten önzetlen, feltétel nélküli szeretetével.


(http://uj.katolikus.hu/szentek.php nyomán)