December 8 - Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása (főünnep)

A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, amelyet az első írásos emlékek szerint a 8. században még december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel az ünnep Nápolyban és Szicíliában, de a 10. század elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására).
Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.
A 13–14. század során – főleg ferences hatásra – egész Európában elterjedt a szeplőtelen fogantatás ünnepe. Rómában XXII. János (1316–34) idején kezdték ünnepelni.
IV. Szixtusz 1476-ban fölvette a római kalendáriumba, XII. Ince 1693-ban nyolcnapossá bővítette az ünnepet, amely XI. Kelemen rendelete szerint vált parancsolt ünneppé a 18. században.
Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának dogmáját Boldog IX. Piusz hirdette ki 1854. december 8-án, majd 1857. szeptember 8-án megáldotta és felszentelte a szeplőtelen fogantatás szobrát a római Piazza di Spagnán.
Szent XXIII. János 1958-ban felkereste a Piazza di Spagnát, és egy kosár fehér rózsát helyezett el a szobor tövében. A hagyományt Boldog VI. Pál, Szent II. János Pál és XVI. Benedek is folytatták, és az elmúlt években még Ferenc pápa is követte.
Hazánkban 1947. november 8-án törölték a szeplőtelen fogantatás ünnepét a munkaszüneti napok közül.
Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
A nap szentje archívum
- 2023.11.28. November 28 - Marchiai Szent Jakab
- 2023.11.27. November 27 - Évközi 34. hét hétfő
- 2023.11.26. November 26 - Krisztus Király vasárnapja
- 2023.11.25. November 25 - Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú
- 2023.11.24. November 24 - Dung-Lac Szent András és társai vértanúk
- 2023.11.23. November 23 - Szent I. Kelemen pápa és vértanú
- 2023.11.22. November 22 - Szent Cecília szűz és vértanú
- 2023.11.21. November 21 - Szűz Mária bemutatása a templomban
- 2023.11.20. November 20 - Évközi 33. hét hétfő
- 2023.11.19. November 19 - Évközi 33. vasárnap (Árpád-házi Szent Erzsébet)