Tiszta Forrás
2019. november 14.   
Névnap: Aliz, Vanda

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Engesztelő ima az Amazonas szinódus idején Rómában elkövetett bálványimádásért: ✞ ✞ ✞ Legszentebb Háromság, Atya, Fiú és Szentlélek, ✞ Isten Szeplőtelen Anyja, az örökké tiszta Szűz Mária fogadja el őszinte szívből jövő bűnbánatunkat és engesztelésünket a fából készült bálványok és jelek imádata miatt, amelyre az Amazonas szinódus idején került sor Rómában, az örök városban, a katolikus világ központjában. ✞ Küldd Szentlelkedet szent atyánk, Ferenc pápa, a bíborosok, a püspökök, a papok és a hívők szívébe, hogy oszlassa el a szívek sötétségét, hogy mindannyian felismerjék az isteni fenségedet sértő cselekedetek istentelenségét, hogy nyilvánosan és egyénenként is engesztelést végezhessenek! ✞ Töltsd be az egyház minden tagját a katolikus hit teljességének és szépségének fényével! Ébressz fel bennük égő buzgalmat Jézus Krisztus iránt, aki az igaz Isten és igaz ember, és elhozta a megváltást minden ember számára: különös tekintettel az Amazonas térség népéire, akik még olyan hiábavaló és romlandó dolgok imádásának csapdájában vergődnek, mint a ˝Földanya˝ süket és néma képei és bálványai! ✞ Töltsd be a hit fényével azokat az embereket, különösen az amazóniai törzsek tagjait, akik még nem rendelkeznek Isten gyermekeinek szabadságával, és azzal a leírhatatlan boldogsággal, amit Jézus Krisztust befogadása jelent, hogy rajta keresztül osztozhassunk isteni természetének az életével! ✞ A Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek az egyetlen igaz Isten,- rajta kívül nincs más Isten és nincs megváltás,- irgalmazzon az egyháznak! ✞ Fordítsd tekintetedet a kicsik könnyeire, töredelmes és alázatos sóhajtásaira a gyülekezetekben! Nézd a kisgyermekek, a fiatalok, a fiatal férfiak és fiatal nők, a családapák és családanyák, az igazi keresztény hősök könnyeit és imáit! Tekints le azokra, akik buzgóságukban az egyház iránti tisztelet és Szent Anyánk iránti szeretetük jeleként vízbe dobták az utálatos jeleket, amelyek megsértették őket! ✞ Irgalmazz nekünk: bocsáss meg nekünk, Urunk, parce Domine, parce Domine! ✞ Irgalmazz nekünk: Kyrie eleison! ✞ Ámen. (Athanasius Schneider püspök)

Jelen van

0 felhasználó
19 látogató

Látogatások

- ma: 665
- tegnap: 1376
2019.02.16. 00:00 Kristóf
Hozzászólások: 0

Február 16 - Évközi 5. hét szombatja

Urunk, Mennyei Atyánk! 

 

Tudjuk, hogy a házasságban nagy feladat vár ránk, s kezünkbe van letéve a jövő nemzedék áldása vagy romlása.

Ezért kérünk Téged, terjeszd ki ránk kegyelmedet, hogy a házasságra a lehető legjobban fölkészüljünk.

Világosíts meg és erősíts meg bennünket, hogy már most gyakoroljuk azokat az erényeket, amelyek egy Neked tetsző házasságban elengedhetetlenek: az istenfélelmet,  az áldozatkészséget, az őszinteséget és a tisztalelkűséget.

Add, hogy együtt növekedjünk szeretetedben: hogy szeressük mindazt, amelyben megcsillan valami a Te fenséges arcodból.

Engedd, hogy tiszta szerelemmel szeressük egymást, hogy tisztán és szűzen járuljunk szent oltárod elé, és ezzel méltók legyünk áldásodra,

Krisztus Urunk által.

 

Ámen.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás