Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR: ~ ~ ~ ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nagy vagy, Uram, örökké, * a te uralmad mindörökké fennmarad. ~ ~ Megversz, de meg is gyógyítasz, † letaszítasz az alvilágba, de erőd onnan is kihozhat, * és nincs, aki elmenekülhet kezedből. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Nézzétek meg, hogy mit tett velünk, † félve és rettegve dicsérjétek őt, * tetteitekkel magasztaljátok az örök királyt. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Én pedig rabságom földjén áldom őt, * mert megmutatta nagylelkűségét a bűnös népen. ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! ~ ~ Térjetek meg tehát, bűnösök, † Isten előtt igazságban járjatok, * higgyétek, hogy jóságát megmutatja rajtatok! ~ Áldott legyen az élő Isten, * áldott legyen mindörökké! (Tób 13,2.6.7.8)

Jelen van

0 felhasználó
26 látogató

Látogatások

- ma: 67
- tegnap: 161
2017.06.20. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

MAGDEBURGI SZENT ADALBERT püspök

MAGDEBURGI SZENT ADALBERT püspök


Zscherben, Merseburg mellett, 981. június 20.

A középkori német császárok nagy feladatai közé tartozott Kelet- Európa misszionálása. Szorosan együttműködve az uralkodókkal, akik arra törekedtek, hogy a nyugati és déli szlávok egyes csoportjait beolvasszák a birodalomba, a kereszténység előrehatolt a pogány keleti vidékekig, és kiépítette egyházi szervezetét. Már Nagy Károly alatt megkezdődött a keleti misszió, de csak az Ottó nevű uralkodók alatt vált rendszeressé. Amikor Nagy Ottó császár 955-ben a Lech-mezőn legyőzte a magyarokat, megfogadta, hogy új püspökséget alapít Merseburgban, és egy új egyháztartományt létesít, amelynek székhelye a kedvelt pfalzi Magdeburg lesz. Onnan azután el kell jutnia majd a keresztény hitnek Lengyel- és Oroszországig. Tervét nem sokkal halála előtt sikerült végrehajtania.

Adalbertnek, Magdeburg első érsekének fiatal éveiről nem tudnak a források. Bizonyára Lotharingiából származott, és 950 körül érseki okiratkészítő lett Kölnben. 953-tól 958-ig I. Ottó kancelláriáján jegyző volt, majd 959-től 961-ig szerzetes a trieri Szent Maximin reformkolostorban. Itt hallott először a keleti misszióra szóló felhívásról. Szvjatoszláv kijevi orosz nagyfejedelem anyja, Szent Olga, aki meg akarta nyerni a hit számára fiát és honfitársait, a német királytól püspököt és papokat kért. Mainzi Vilmos (929?-968) érsek ajánlatára a császár a trieri szerzetest, Adalbertet választotta ki erre a feladatra. Ő engedelmesen követte a hívást, bármilyen kevéssé egyezett is meg akaratával. 961-ben néhány munkatársával együtt útra kelt Kijevbe. Alig érték el a határt, a pogány oroszok megtámadták, társait megölték, egyedül ő tért vissza 962-ben. Rövid ideig II. Ottó kancelláriáján dolgozott, majd a császár kinevezte a Lauter melletti Weissenburg kolostorának apátjává. Ebből az időből megmaradt Prümi Regino (840 körül-915) krónikájának folytatása, amelynek szerzősége nagy valószínűséggel Adalbertnek tulajdonítható. Átfogja a 907-967 közti éveket, és Adalbert oroszországi útjának néhány részletét olyan pontosan közli, hogy csak ő maga jöhet szerzőként szóba.

Amikor 968-ban nagy nehézségek után Ottó császár Magdeburgra vonatkozó tervei megvalósultak, Adalbertet magához hívta Itáliába. A ravennai zsinaton 968 októberében megalapították a magdeburgi érsekséget és Adalbertet nevezték ki érsekké.
Maga XII. János pápa (955- 964) szentelte fel Rómában. Ez már jelezte, hogy milyen kiemelkedő rangot ért el Magdeburg a császár akarata szerint: őt illette meg az elsőség a Rajna jobb partján levő valamennyi német egyház között, és ugyanazokat a kiváltságokat kapta, mint a régi érsekségek: Trier, Köln és Mainz. Római mintára a magdeburgi dómhoz 12 papot, hét diákonust és 24 szubdiákonust rendeltek.

Adalbert mindjárt a felszentelése után elutazott Rómából. Megérkezését követően a magdeburgi dómban ünnepélyesen beiktatták, majd már a 968. év karácsonyán felszentelte új püspökségeinek: Merseburgnak, Meissennek és Zeitznek megyéspüspökeit. Hermann Billunggal szorosan együttműködve Adalbert a következő években egyháztartományának megszervezésén fáradozott. Emellett különösen szívén viselte a szorbok evangelizálását, s ezt az ország alig művelt vidékein át tett, nagy nélkülözésekkel teli, hosszú útjain messzemenően saját maga lendítette előre.

Magdeburgban a klerikus utánpótlás számára püspöki iskolát alapított, s az nagy tekintélyre emelkedett. Amikor I. Ottó császár 973-ban meghalt, kívánságának megfelelően Adalbert a dómban temette el első felesége, Editha (+946) mellé.

A császár halála után Magdeburgnak mint a német keleti misszió előőrsének jelentősége csökkent, de az érsekség maradt a továbbiakban is a keleti misszió kiindulópontja. Adalbert egy vizitációs útján halt meg a merseburgi püspökség területén 981. június 20-án. Magdeburgba szállították, és a dómban temették el.

 

forrás: Dr. Diós István


 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás