Szeptember 19 - Szent Januáriusz

Szent Januáriusz életéről nagyon keveset tudunk, a fent maradt írásokból csak az utolsó heteiről, napjairól kapunk információt. Januáriusz elfogatásának és vértanúságának legrégebbi elbeszélését az 1180-ból származó bolognai kódex tartalmazza, ami jóval korábbi, minden bizonnyal 668 előtt született szövegen alapul.

A regényes elemekkel átszőtt történet lényege a következő: Januáriusz, Benevento püspöke, Festus nevű diakónusával és Desiderius lektorával (felolvasó) ellátogatott Miseniumba (Misenium a Pozzuoli-öböl nyugati részén feküdt, ma Miseno), ahol többször, titokban találkozott a város püspökével, Sossus diakónussal. Azért titokban, mert a Misenium melletti Cumaeban, éppen abban az időben volt Sibilla jósnő miatt egy jelentős összejövetel, a résztvevők pedig veszélyt jelentettek a keresztényekre.

A püspökök tevékenységét minden igyekezetük ellenére felfedezték, és jelentették is Campania akkori bírájának, Dracontiusnak, aki megparancsolta, hogy vezessék elé őket. Elsőre Sossust találták meg, akit a kihallgatásáig börtönbe zártak. Mikor Januáriusz megtudta, hogy elfogták Sossust, elment a börtönbe Festus-szal és Desiderius-szal. Ott megkérdezték a börtönőröket, hogy „Miért tartják bűn nélkül börtönben Istennek ezt az emberét?”. A katonák feljelentették őket is, majd a bíró elé vezették mindhármukat. A kihallgatáson Januáriusz és két társa megvallották keresztény hitüket, és megtagadták a római isteneknek szánt italáldozat bemutatását. E tettükért őket is börtönbe zárták, hogy következő nap, Sossus-szal együtt, az amfiteátrumában, medvék elé vethessék. Másnap a pozzuoli arénában már minden elő volt készítve, azonban a bíró nem tudott elmenni a „látványosságra” hivatalos ügyei miatt.

Ezért magához rendelte a négy foglyot, és fővesztésre ítélte őket. Mikor elvezették a rabokat, az ott lévő Procolus, Eutüchész és Acutius szavaikkal megvédték az elítélteket, ezért őket is lefejezésre ítélték. A kivégzésre a Solfatara nevű helyen került sor.

A történetből kiemelhető néhány kétségtelen történelmi hitellel bíró tény: élt Diocletianus császár uralkodás idején egy Januáriusz nevű beneventoi püspök, akit kereszténysége miatt perbe fogtak, és hajthatatlan hithűsége miatt halálra ítéltek, majd kivégeztek.

Januáriusz nevéhez egy még ma is meglévő csoda kötődik: a „nápolyi vércsoda”.

Ez a jelenség abban áll, hogy a templomban őrzött, üvegtégelyben lévő „alvadt” vér időről időre folyékonnyá válik és láthatóan felbuzog. Két nagy ampullát Nápolyban őriznek; a nagyobbik ovális keresztmetszetű, köbtartalma kb. 60 cm³, a kisebbik hengeres, köbtartalma kb. 25 cm³. Általában a május első vasárnapja előtti szombaton és szeptember 19-én történik a csoda, és mindkét ünnepet követően nyolc napon át tart. Ezután a vér ismét „megalvad”.

A hagyomány szerint egy nápolyi asszony Januáriusz lefejezésekor felfogta a vértanú püspök vérét, s miután évekig magánál őrizte, végül átadta az ereklyét a nápolyi egyháznak. A csodáról először 1389-ben tettek említést, amikor a nápolyi hívek körmenetben vonultak ki a vér-ereklye fogadására, és magukkal vitték Januáriusz püspök fejereklyéjét is. Amikor a két ereklye találkozott, a beszáradt vér folyékony lett.

A csoda első hiteles leírása 1389. augusztus 17-éről való. Nápoly népe a város fő patrónusaként tiszteli a vértanú püspököt, és a csoda bekövetkezését a következő hónapok kedvező vagy kedvezőtlen előjeleként értelmezik.