Október 3 - BOLDOG BOGDÁNFFY SZILÁRD püspök és vértanú

Bogdánffy Szilárd 1911-ben Feketetó községben (Torontál megye) született. Temesváron a piaristák gimnáziumában tanult. A nagyváradi Teológiai Akadémiáról tanárai a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték a kiváló növendéket, tanulmányai befejeztével azonban visszatért egyházmegyéjébe, itt szentelték pappá 1934. június 29-én. Élete meghatározó motívuma ettől kezdve a katolikus ifjúság oktatása és lelki vezetése volt. 1934-ben a szatmári papnevelde helyettes tanárává és prefektusává nevezték ki, 1935-től kezdve pedig több nagyváradi tanintézmény hittanáraként és lelki vezetőjeként működött.
1939-ben a román hatóságok koholt vádak alapján letartóztatták és kitoloncolták Magyarországra, ahonnan csak 1940 szeptemberében térhetett haza Nagyváradra. Folytatta oktatói-nevelői tevékenységét, a háború után oroszlánrészt vállalt a nagyváradi iskolák újjászervezésében. 1945-ben megalapította a Merici Szent Angéláról elnevezett orsolyita harmadrendet.
1947 tavaszán Scheffler János szatmári püspök kérésére a titkára lett. Szellemi képességei és lelkisége kiváló munkatárssá tették a szatmári-nagyváradi egyházmegye vezetésében.
Az egyre fokozódó romániai keresztényüldözés várható fejleményeire tekintettel a Szentszék engedélyezte, hogy titkos püspököket szenteljenek. A bukaresti nunciatúrai régens 1949. február 14-én szentelte őt püspökké. Két hónappal később a román hatóságok letartóztatták, éveken át jogtalanul fogságban tartották az ország legszigorúbb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban. „Meddig hisz Istenben?” – kérdezték vallatói. Sokat kínozták, verték. „El lehet viselni.” – mondta rabtársainak. A börtönben is mindennap megtalálta a szeretetszolgálat lehetőségeit: elrejtett kenyérdarabokat adott a legyengülteknek, cigarettát a dohányosoknak, más helyett cipelte a nehéz zsákokat; az őrök emiatt többször is bántalmazták.
Ügyének bírósági tárgyalására csak 1953-ban került sor, ekkor teljesen hamis vádak alapján 12 évi kényszermunkára ítélték. Noha családjának sikerült kiharcolni a törvénytelen ítélet megsemmisítését, Szilárd püspök már nem érte meg ügyének újratárgyalását, a börtönben elszenvedett kínzások következtében 1953. október 2-án a nagyenyedi börtön cellájában visszaadta lelkét Teremtőjének. Az Egyházhoz való hűségéért szenvedett vértelen vértanúhalált.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kapcsolódó anyagok:
http://www.mindszentyalapitvany.hu/szentte-avatas/magyar-boldogok/boldog-bogdanffy-szilard/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bogd%C3%A1nffy_Szil%C3%A1rd
https://www.magyarkurir.hu/hirek/krisztusnak-ajanlva-bogdanffy-szilard-elete-es-kora
http://www.varad.org/hu/elete/
Christo devotum - Boldog Bogdánffy Szilárd vértanúsága
Boldog Bogdánffy Szilárd püspök (boldoggá avatás kérése)
https://www.youtube.com/watch?v=MmEaKW0QwOA
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
A nap szentje archívum
- 2023.12.10. December 10 - Advent 2. vasárnapja
- 2023.12.09. December 9 - Szent Juan Diego, látnok
- 2023.12.08. December 8 - Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása (főünnep)
- 2023.12.07. December 7 - Szent Ambrus püspök
- 2023.12.06. December 6 - Szent Miklós püspök
- 2023.12.05. December 5 - Advent 1. hét kedd
- 2023.12.04. December 4 - Damaszkuszi Szent János és Szent Borbála
- 2023.12.03. December 3 - Advent 1. vasárnapja
- 2023.12.02. December 2 - Évközi 34. hét szombatja (A 2022/2023-as egyházi év utolsó napja)
- 2023.12.01. December 1 - Szent Charles de Foucauld