Május 25 - Szent VII. Gergely pápa

Tusciában (Toszkána) született 1028 körül, Hildebrandus néven. Atyja egyesek szerint ácsmester, más életrajzírója szerint földmíves volt. Rómában nevelkedett, előbb egy kolostorban, majd egy esperes házában, aki később VI. Gergely pápa lett.
Pápaként is maga mellett tartotta az ifjút, sőt még amikor Kölnbe számkivetésbe küldték, akkor is együtt maradtak. A következő IX. Leó pápa, is maga mellé vette Hildebrandot.
Hildebrand mélyen vallásos fiatalember volt. Pápai szolgálatban állott továbbra is, követségeket vezetett, összesen hét pápát is szolgált. Élesen látó és erős akaratú ember volt.
1073-ban pápává választotta a római nép, hiszen a bíborosok szinte csak jóváhagyták a nép akaratát, a VII. Gergely nevet vette fel. Sokat küzdött az Egyház szabadságáért, főként IV. Henrik német császár ellenében. Küzdött a simónia ellen, a laikus invesztitúra ellen, a papi méltóság semmibevétele ellen.
Rákényszerítette Henrik császárt, hogy 1077. január 28-án vezeklésül Canossa várában mezítláb, zsákruhában kérjen a kiközösítés alól feloldozást. A feloldozás után a császár továbbra is kíméletlenül üldözte Gergelyt. Közben 1083-ban követet küldött Magyarországra (Szent) István, (Szent) Imre és (Szent) Gellért szentté avatására.
Száműzték, Salernóban magányosan és elhagyatottan halt meg 1085-ben, ám utolsó szavaival is a hűbériség kilengései ellen beszélt. 1577-ben felnyitották sírját és testét épségben találták. 1606-ban V. Pál pápa avatta szentté. Az egész Egyházra 1728-ban XIII. Benedek pápa terjesztette ki tiszteletét.
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
A nap szentje archívum
- 2023.09.26. Szeptember 26 - Szent Kozma és Szent Damján
- 2023.09.25. Szeptember 25 - Évközi 25. hét hétfő
- 2023.09.24. Szeptember 24 - Évközi 25. vasárnap
- 2023.09.23. Szeptember 23 - Szent Pio atya
- 2023.09.22. Szeptember 22 - Évközi 24. hét péntek
- 2023.09.21. Szeptember 21 - Szent Máté apostol és evangélista
- 2023.09.20. Szeptember 20 - Kim Taegon Szent András, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk
- 2023.09.19. Szeptember 19 - Szent Januáriusz
- 2023.09.18. Szeptember 18 - Évközi 24. hét hétfő
- 2023.09.17. Szeptember 17 - Évközi 24. vasárnap