Agusztus 24 Szent Bertalan apostol

Bertalan neve mindegyik felsorolásban szerepel Tizenkettő között, de nem sokat tudunk róla. János evangélista írja le meghívásának történetét, bár valójában csak a hagyomány alapján állítjuk, hogy az itt szereplő Natánael azonos Bertalan apostollal.
„Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” (Jn 1,45)
Egy szép meghívás-történet. Nem maga Jézus, aki hívja őt, hanem Fülöp, aki már találkozott Jézussal. Örömmel közli, hogy itt van, akire vártunk, akit Isten megígért. Ebben a konkrét emberben, aki Názáretből való, akinek apját Józsefnek hívják. De Natánael (Bertalan) kételkedik, ahogy sokszor mások is: „Egy ilyen hétköznapi emberben, és pont ebből a kis faluból…” Ez képtelenség! De aztán találkozik személyesen Jézussal, és ő egy mások előtt valószínűleg ismeretlen esemény felidézésével, meggyőzi őt isteni erejéről. Utalhat ez persze talán sokunk közös tapasztalatára is, hogy „az Isten ismer engem”. Egészen ismer, lelkem minden szépségével, de minden sötét bugyrával együtt és mégis azt mondja: „Íme egy igaz izraelita…” vagyis meglátja bennem a jót, amire teremtett engem, és ez megváltoztat, átformál. Natánael is rögtön megvallja hitét, hogy valóban ő az, akinek el kellett jönnie, Ő a Messiás. (Az „Isten Fia” és az „Izrael királya” klasszikus messiási címek.) De Jézus felhívja a figyelmét, hogy ne az ilyen csodálatos dolgoknak örüljön, nem ezek a fontosak. „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl s leszállnak az Emberfia fölött.” (Jn 1,50-51) A föl- és leszálló angyalok utalhatnak Jákob álmára is, vagyis egy helyre ahol út nyílott ég és föld között. Jézus ez a hely: általa ér össze igazán az isteni és az emberi, Ő a valódi lépcső az Isten felé. Natánael felismerte ezt abban az egyszerű emberben, aki látszólag Jézus volt, és talán ő is így kiáltott fel, mint Jákob: „Valóban az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam.” (Ter 28,17) Ez megváltoztatta az életét és így lett az Egyház oszlopa, akit ünneplünk, akinek hitére és közbenjárására építhetjük a magunk és az Egyház életét.
Későbbi életéről apokrif iratok tanúskodnak legendás történetek formájában. Bertalan valószínűleg Indiában vagy más források szerint Örményországban hirdette az evangéliumot. Rómában a gyógyítás égi pártfogójaként is tisztelték, azért is mert a Tiberis szigetén, ahol Asklepiusnak a gyógyítás istenének volt a szentélye, építettek tiszteletére templomot illetve ereklyéit is ott őrizték. A gyógyításhoz kapcsolja az a legenda is, amikor ledöntött egy gyógyító bálványt és az Úrhoz imádkozva gyógyított meg sok ott várakozó beteget.
„Kérünk Istenünk, erősítsd meg bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol mindhalálig ragaszkodott Fiadhoz. Közbenjárására add, hogy Egyházad híven szolgálja minden nép üdvösségét!”
– Így imádkozunk az apostol ünnepén a szentmise kezdő könyörgésében és a zsolozsma imaóráiban. Ez a mondat emlékeztet bennünket, hogy az apostolokban mindig az Egyház kezdeteit és alapjait ünnepeljük. Jézus kiválasztott tanítványai, akik egészen közel voltak a Mesterhez, akik látták a csodákat, amiket végbevitt, akik hallgatták az Ő tanításait, akik ott voltak az utolsó vacsorán és ettek a kenyérből, amit maga Jézus tört meg nekik, akik látták halálát, de aztán találkoztak a Feltámadottal, és akik elsőként megkapták a megígért Szentlelket, ők az tanítványok közösségének az Egyház hitének alapjai. Az ő hitükre és tanúságtételükre épül az Egyház. Az ő hitüket és tanúságtételüket követve válik az Egyház egyre inkább kereszténnyé azaz krisztusivá, és így az üdvösség jelévé és eszközévé minden nép számára.
Forrás:
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
A nap szentje archívum
- 2023.09.23. Szeptember 23 - Szent Pio atya
- 2023.09.22. Szeptember 22 - Évközi 24. hét péntek
- 2023.09.21. Szeptember 21 - Szent Máté apostol és evangélista
- 2023.09.20. Szeptember 20 - Kim Taegon Szent András, Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk
- 2023.09.19. Szeptember 19 - Szent Januáriusz
- 2023.09.18. Szeptember 18 - Évközi 24. hét hétfő
- 2023.09.17. Szeptember 17 - Évközi 24. vasárnap
- 2023.09.16. Szeptember 16 - Szent Kornél pápa és Szent Ciprián vértanú
- 2023.09.15. Szeptember 15 - Fájdalmas Szűzanya
- 2023.09.14. Szeptember 14 - A Szent Kereszt felmagasztalása