Hétköznapi ökumenizmus

„Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

2016. 01. 18-án, hétfőn kezdődik a keresztény egyházak szokásos évi egy hetes közös imádsága. Minden nap más felekezet papja/lelkésze prédikál az egybegyűlt híveknek egy adott témáról.

Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy jön ide a karácsonyi születés éjszakája, mi köze ehhez az angyalok énekének? Abban minden egyház, felekezet egyetért, hogy egyedül Istené a dicsőség: Soli Deo Glória! Az ének második fele kapcsolódik az ökumenizmus témaköréhez. Az angyalok nem azt énekelték, hogy békesség a katolikusoknak, vagy reformátusoknak, esetleg az evangélikusoknak, vagy a baptistáknak. Nem is énekelhették volna, mert ekkor még nem létezett a kereszténység.

A megtestesült Isten Fia, Jézus Krisztus alapította az Egyházat, az EGY-HÁZAT. Ami azóta darabokra szakadt. Az egyházban, és világban tevékenykedő elégedetlenek szakították szét. Az okokat lehetne elemezni, ezt meg is tették a teológusok. A péteri sziklára épített Egyház szolgái közül egyesek nem szolgálni, hanem uralkodni akartak. Nem felebarátjaik, szolgatársaik lábát mosták meg alázattal, hanem a hatalomtól, és gazdagságtól elvakultan megfeledkeztek a krisztusi szegénységről, a jézusi alázatról, és a Péter apostol által rájuk ruházott szent kötelességről. Az egyház válasza nem maradt el: elindult, és egyre nagyobb teret hódított a szerzetesi életforma, amely visszatért a krisztusi alapokhoz, az Evangélium eredeti szellemiségéhez.

Luther Márton és társai kezdetben a jobbítás szándékával léptek fel a visszaélések ellen. Egy idő után a világi fejedelmek – jó üzletet látva a mozgalomban – átvették a kezdeményezést, és a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is.

A keresztények összefogása, Isten ügyének képviselete minden felekezet számára égető szükségszerűséggé vált. Ennek egyetlen szükséges, és elégséges feltétele a jóakarat. A jóakaratú emberek képesek arra, hogy békességet teremtsenek. A kölcsönös Istenszeretet, és felebaráti szeretet gyümölcsöt érlel (ld. Tízparancsolat: 1-2).

Az Egyházat,- mint minden más világi szervezetet – is emberek alkotják. Az ember már a paradicsomi bűnbeesés óta hordozza magában a bűn csíráit, a gyarlóság, az önzés béklyóját.

Mai világunkban a szétszabdalt kereszténység egységére nagyobb szükség van, mint bármikor. A világ új kihívások előtt áll. Az isteni rendet felváltotta a mesterségesen teremtett káosz, az erkölcsöt az erkölcstelenség, a szeretetet a gyűlölet, a békét a háború. A kereszténység talán a római császárság óta nem szenvedett ilyen mértékű üldöztetést, mint napjainkban.

Apokaliptikus időket élünk: az Antikrisztus gyűlölete tombol a földkerekség minden pontján. A globális háttérhatalom által uralt bolygónkon a terror lett az úr. Nemzetközi szintű hazaárulás, hazugság, álnokság jellemzi a demokráciát, vallás-, és szólásszabadságot hirdető európai vezető politikusok jó részét. A „nagy francia forradalom” emlőin nevelkedő keresztényellenes gyűlöletkeltők szabadságról, egyenlőségről és testvériségről szónokolnak. A szabadság helyett szolgaság, az egyenlőség helyett gátlástalan kizsákmányolás, a testvériség helyett gyűlöletszítás folyik szerte a világban.

A keresztény világ megosztott, és megkísértett. A Divide et impera elvét alkalmazva egymás ellen uszítják a különböző felekezeteket. A háttérből irányított média már befurakodott az Egyházba is. XIII. János pápa mondta: a Sátán füstje beszivárgott az Egyház repedésein. A füst egyre jobban terjed.

Az Anyaszentegyház védelme helyett álságos szirénhangok terelik el a jószándékú, jóakaratú keresztények figyelmét. A valódi, rászoruló háborús menekülteket összemossák a törvényeket áthágó, azonosító okmányok nélkül, illegálisan Európába beáramló ismeretlen, azonosíthatatlan emberekkel.

Valódi összefogásra van szükség, mégpedig keresztény alapokon nyugvó összefogásra. Minden jóakaratú ember együttműködésére, ami egy normális, békés jövő záloga lehet.

Ez az ökumenikus összefogást csak úgy valósulhat meg, ha a legkisebb közösségben, a családban a kölcsönös megértés, az egyetértés, a tolerancia a meghatározó. A keresztény felekezetek – saját identitásuk megtartása mellett – egymással együttműködve, az Evangélium szellemében képviselik közös érdekeiket. Csak így lehet béke, egység, közös jövő. Egy az Isten, közös a múlt, és a jövőnek is közösnek kell lennie. Isten a szeretet, a béke Istene.

Aki Isten nevét skandálva gyalázza, gyilkolja a keresztényeket, a zsidókat, az európaiakat, az amerikaiakat, a fehéreket, és mindenkit, akit ellenségnek kiált ki, az a Sátánt szolgálja.

„Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

A jövő hét erről szól: Isten dicsőségéről, és az egymást tiszteletben tartó jóakaratú emberekről. Az ember csak, és kizárólag így élhet békében ezen a Földön. Az Isten ellenesség, és gonoszság káoszhoz, és pusztuláshoz vezet. A hitetlenség, megosztottság, Isten, és a felebarát elárulása végromlásba taszíthatja az emberiséget A közös hit, a közös imádság, a közös gondolkodás, a közös cselekvés lehet csak az alapja a közös jövőnek.

Archívum