Tiszta Forrás
2020. március 29.   
Névnap: Auguszta, Bertold

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2020-03-29 ~~~~ Így szólt az Úr Ezekiel prófétához: ˝Jövendölj és így beszélj népemhez: Ezt mondja az Úr, az Isten: »Íme, kinyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek titeket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem«˝ – mondja az Úr. (Ez 37,12b-14) ~~~~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
35 látogató

Látogatások

- ma: 101
- tegnap: 210
2015.01.02. 19:30 JóB
Hozzászólások: 0

Evagriosz Pontikosz: A szerzetes

Evagriosz Pontikosz:  A szerzetes

Evagriosz Pontikosz:   A szerzetes

 

(Evagriosz Pontikosz  A szerzetes  című műve a Bencés Kiadó gondozásában jelent meg.)

 

A 20. század második felében egyszerre talált rá újra a teológia és keresztény hívek sokasága arra a kincsesbányára, melyet az egyházatyák műveiben olvashatunk.

 Sajnos bármennyire igyekszik a hazai könyvkiadás megjelentetni a korai századok műveit magyarul, még mindig hatalmas lemaradásban van. Ezért is örömteli esemény, amikor egy újabb – tegyük hozzá, színvonalas – kötet lát napvilágot. A Bencés Kiadó jóvoltából most Evagriosz Pontikosz A szerzetes (Praktikosz) című művét vehetik kezükbe az érdeklődők.

 

A 4. század végén élt Evagrioszt a szerzetesi élet nagy teoretikusai között szokták említeni. Nazianzoszi Szent Gergely, Konstantinápoly püspöke szentelte diakónussá. Nem sokkal Gergely lemondása után a nagyszerű hitszónokot megkörnyékezte egy császári hivatalnok felesége, ezért Jeruzsálembe ment, ahol közelebbről is megismerte a szerzetesi életet.

Mivel szigorúbb aszkézisre vágyott, ezért az egyiptomi sivatagba költözött. Itt élt haláláig. Bár később az órigenista vita során őt is eretnekséggel vádolták meg, műveit – a testi-lelki aszkézis útját tárgyaló Praktikoszt és az Isten megismerésének további fokozatait bemutató Gnósztikoszt és Kephalaia gnósztikát – az utókor nagyra értékelte. Evagriosz a Praktikosz végén utal a szerzetesatyák mondásaira – melyeket már magyarul is olvashatunk a Szent öregek könyve című gyűjteményben –, így kötve hozzá művét egy nagyobb, összefüggő hagyományfolyamhoz.

 

De vajon mit mondhat nekünk egy több mint ezerhatszáz évvel ezelőtt élt szerző?

 

 Lehet-e aktualitása egy olyan műnek, mely az ókorban, kifejezetten anakhórétáknak, azaz a sivatagban egyedül élő aszkétáknak íródott? Hiszen ma már egészen más problémákkal kell szembenéznünk, mint Evagriosznak a maga idejében.

Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy bár évszázadok teltek el azóta, a keresztény ember számára mindig is az ima és az elmélyülés jelentette a legközvetlenebb kapcsolatot az Atyával. Evagriosz pedig ebben ad útmutatást. Előre kell bocsátani, hogy a Praktikosz – helyenként nehezebben érthető – elméleti fejtegetési mögött a gyakorlat tapasztalata húzódik meg. Sőt, ebben az esetben a kettő egy és ugyanaz. A szerzőtől oly gyakran idézett mondást, mely szerint „ha teológus vagy, akkor imádkozol igazán, és ha igazán imádkozol, akkor vagy teológus”, ez a könyv bizonyíthatja a legjobban.

Manapság, a tettek világában a gondolatokra már nem is ügyelünk. Bár a szerző a mindenkit fenyegető „démonokat” – mint például a falánkság, a bírvágy, a harag vagy a kevélység – azért sorolja a gondolatok közé, mert a pusztai szerzetes a maga valóságában csak ritkán találkozott ezekkel, fejtegetései bennünket is érintenek, hiszen cselekedeteinket fejben alapozzuk meg.

Az akédia, vagyis a levertség kísértésének elemzésével foglalkozik Evagriosz a leghosszabban. Depressziótól sújtott korunkban az itt leírtak és a hozzátartozó magyarázatok különösen időszerű lehetnek.

A düh és a neheztelés is több fejezetet kap a műben, jelezve, hogy ezektől még az a szerzetes sem mentes, aki sivatagi magányában szinte alig találkozott emberekkel. A szerző a forrás, azaz a „csapongó értelem” megfékezésének receptjét is megadja. Nem más ez, mint a virrasztás, az ima, a zsoltározás, valamint a türelem és az irgalmasság gyakorlása. A gyakorlati tanácsok közül külön érdekessége van azoknak a meglátásoknak, melyeket az álmokról ír.

 

Ne feledjük, hogy több mint egy évezreddel vagyunk a modern pszichológia ez irányú kutatásai előtt!

 

Forrás:  Magyar Kurir

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csak az ókori keresztény irodalom kutatásában végbement nagymértékű fejlődésnek köszönhető, hogy a huszadik század elején Evagriosz ismét a figyelem középpontjába került.

Műveit újra felfedezték, mások neve alatt áthagyományozott írásait ismét neki tulajdonították, s ma már számtalan tanulmány, cikk, monográfia tanúskodik arról, hogy személyében valóban a korai szerzetesség egyik legnagyobb és legeredetibb mesterét, lelki íróját tisztelhetjük.

 Írásainak, tanításának közvetlen vagy közvetett hatása a keresztény lelkiség egész történetében nyomon kísérhető úgy keleten, mint nyugaton, úgy csodálói, mint kárhoztatói körében, úgy az ókorban, mint a középkorban vagy éppen napjainkban.

A „híres diakónus” neve, aki korának, a IV. századnak, a keresztény szerzetesség hőskorának valóban egyik legnagyobb alakja, Nazianzoszi Szent Gergely (ld. Nap szentje - 2015.01.02.) diakónusa, Egyiptomi Szent Makáriosz tanítványa (< katt -  ld. a róla szóló cikket), Rufinus és az idősebb Melánia barátja volt, mégsem cseng ismerősen a mai olvasó számára.

Mivel halála után neve összekapcsolódott az órigenista eretnekséggel, s a VI. században műveit eretneknek nyilvánították, sokáig úgy tűnt, hogy Palladiosz szándéka hiábavalónak bizonyult: mesterének, Evagriosz Pontikosznak műveit elpusztították.

Ami megmaradt, az ebben a kötetben olvasható.

Megpróbáljuk a közeljövőben könyvet a weblapon részletesen is bemutatni (reméljük sikerülni fog).

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás