Jótékonysági koncert a Ráday Kollégium támogatására

Február 22-én jótékonysági koncertet tartanak a Kálvin téri református templomban a leégett budapesti Ráday Kollégium támogatására, a Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében.
A rendezvényen befolyt adományokból a diákokat és a tűzben elhunyt áldozat családját támogatja a segélyszervezet.
Mint ismeretes, január 23-án a késő esti órákban tűz ütött ki a Ráday Kollégiumban, Budapesten. A vizsgálat során kiderült, hogy a tüzet a IX. kerületi Markusovszky téren, a református kollégium térre eső részén történt gyújtogatás okozta. A kollégium lángra kapott, s szinte teljesen kiégett. A tűzvész halálos áldozata egy négygyermekes, 46 éves – katolikus – édesapa volt. 165 egyetemi hallgató második otthonát és benne szinte minden személyes tárgyát elveszítette. Az épületben becslések szerint milliárdos kár keletkezett.
A Magyar Református Egyház hárommillió forint gyorssegélyt utalt át az áldozat családjának, majd gyűjtést hirdetett a férfi özvegyének és négy gyermekének támogatására. A felhívásra reagálva az ország számos médiuma, internetes portálok, valamint a református egyház minden médiuma és közösségi oldala adakozásra buzdított, több millió emberhez juttatva el a hírt. Jó szándékú közösségek és emberek ezrei adakoztak, köztük különböző felekezetek, református egyházi vezetők és gyülekezetek.
Harminchét és félmillió forint adomány érkezett a januári Ráday utcai kollégiumtűzben elhunyt férfi családjának támogatására – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata február 20-án az MTI-vel. Az összegyűlt pénzt átutalták a férfi özvegyének. A diákoknak szánt pénzadományokat a Károli Gáspár Egyetem, a gyászoló család támogatásának összegét a Dunamelléki Református Egyházkerület, a kollégisták részére felajánlott tárgyi adományokat (ruhaneműk, elektronikai eszközök, hangszerek) a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány gyűjtötte össze és osztotta szét.
A Magyar Református Szeretetszolgálat jótékonysági koncertet szervez, hogy a támogatójegyek árából befolyt összeggel is segíteni tudják a diákokat és a tűzben elhunyt áldozat családját.
A jótékonysági koncertet február 22-én, pénteken 19 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban (1091 Budapest, Kálvin tér 7.) tartják. Fellép Ábrahám Márta hegedűművész és az Ábrahám Consort régizene-együttes. A koncerten G. F. Händel, J. H. Schmelzer, A. Vivaldi és J. S. Bach egy-egy műve hangzik el.
Támogatójegyek 2500, 5000 és 10000 forintos áron vásárolhatók elővételben a Magyar Református Szeretetszolgálat irodájában (1146 Budapest, Hungária körút 200.), valamint a koncert előtt a helyszínen.
Forrás: Jobbadni.hu; MTI
Fotó: Jobbadni.hu
Magyar Kurír
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Ajánló archívum
- 2023.05.16. Zelenka Brigitta verse
- 2023.01.12. ÖKUMENIKUS IMAHÉT 2023
- 2022.02.18. Vagyok, aki vagyok
- 2022.01.13. Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét
- 2021.06.05. Ballada a hamis világról - Pődör György verse
- 2021.03.27. Imádságféle - Zelenka Brigitta verse
- 2021.02.13. Az élő Isten jelen van. (Cs. István cikke)
- 2020.11.10. Online szentmise közvetítések
- 2020.10.04. Zelenka Brigitta - Párbeszéd helyett
- 2020.06.23. Zelenka Brigitta verse