Ökumenikus imahét

Ökumenikus imahét: 2015. január 18 – 25.
Ez a hét az élő víz forrásához vezeti azokat, akik az imahét nyolc estéjén templomainkban hallgatják vagy hirdetik Isten igéjét. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai asszonnyal, lélekben tanúsítja Isten népe számára, hogy az élet Isten ajándéka.
Ezért kínálja ma is Jézus az élő vizet, hogy aki hallja az igét, abban tényleg az élő víz forrása fakadjon éltető erejével.
A bibliai történetben a hely és a találkozó személyek kiemelt helyet kaptak.
A hely Jákob kútja, s akik találkoztak: a Názáreti (Galileai) Jézus és a sikári (samáriai) asszony. A kút ugyan messze Keleten található a Garizim és Ebal hegyek közötti völgyben, kilométernyire Sikártól, a fővárostól, mely ma Aszkar néven található a térképen. A kút 32 méter mély. 2 méter az átmérője. Forrás táplálja. Fedett. A fedélen két merítő nyílás van. Innen vitték az ivóvizet a város lakói.
Ez a kút Petőfi Sándor szavait juttatja eszünkbe, amint a János vitéz írása közben maga előtt látta, hogy „tündérországnak egy tó áll a közepén. Hát az élet vize volt ez a tó itten”.
Mi templomunkban fedezzük fel az élet forrását. Ott hullott fejünkre a keresztelő kútnál az élet vize.
A hangzó ige hallatán Isten igéjét hallgatva felfrissült a szívünk és az értelmünk. A templomunk jut eszünkbe, mely Isten jelenlétének helye, ahol összegyülekeznek az emberek, aki szomjas, annak Jézus ad inni az élet vizének forrásából (Jel. 21,6).
A tér és idő feletti mindenható Isten hatásaival sokféle módon tud jelen lenni az anyagvilágban. Akár egyetlen helyen többféleképpen is. Kitüntetett módon találkozunk vele templomainkban.
Megjelenik előttünk az Éden folyója is, mely az élet folyama, és a négy égtájat élettel árasztotta el (1.Móz. 2,10) és amely az Isten és a Bárány forrásából eredt (Jel. 22,2). Nekünk ez az Éden a templom. Az Isten közellétének a helye. Itt ered a mindent éltető víz (Ez. 47,1) Azt olvassuk a próféta könyvében, hogy a templom küszöbe alól ered a forrás. Ott ered, ahol az érkező belép a templomba, hogy találkozzék Istennel. Ott ered, ahol az igehallgató, a szentségekkel élő, kilép a templomból, hogy az élő vízzel felfrissülten járjon az életúton.
Tudjuk, - mert tapasztaltuk - hogy ez több és egészen más, mint az, hogy a víz nélkül nincs élet!
A templom az a „kút”, ahol valóban minden élet adója az Isten! Amikor Jézus kínálja az élő vizet, az isteni békét, az üdvösséget kínálja fel.
Ezért ne felejtse senki, hogy a „forrás az Úr házából fakad” (Jóel 4,18).
A szomjazónak sose oltotta szomját a jó szó. A vigasztalás is csak üres korsó! A szomjazó Jézushoz fordul. Ott van az élő víz. Jézus a valódi élet forrása. Jézus enyhíteni tudja az élet utáni szomjat. Ezt sehol másutt nem lehet megtalálni!
Az idei imahét hívás az élő víz forrásához, Jézushoz. Jó, ha mi is átadjuk hitünk örömét a világnak, ahogyan a samáriai asszony a Jézustól kapott vízzel ment a városba, s Sikem városát elárasztotta élő vízzel. Polgártársainak elmondta, hogy a Messiással találkozott a kútnál és azok hittek neki.
A keresztények mit visznek magukkal a templomból? Árad-e a Jézusban hívők életéből az élő víz – vagy csak a száj szól, és a szív dobog?
A tanúságtételben az egész ember benne van. Testestől-lelkestől. Érzelemvilágával és gondolatvilágával. Szavaival és cselekedeteivel. Nagy szüksége van magyar népünknek erre a jézusi élő vízre!
A szomjat nem oltja sem az üdítő, sem az energiaital, sem az alkohol, csak a tiszta víz.
Jézus meg tudja adni az életet, szeretettel hív bennünket erre az örök, isteni életre.
Aki Jézustól kapott életet, ott marad a kútnál, mert ott a forrás, ott az élő víz!
Ahol a forrás van, ott van az oázis. Ahol az oázis van, ott van az igazi élet!
ArchívumHozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Ajánló archívum
- 2023.05.16. Zelenka Brigitta verse
- 2023.01.12. ÖKUMENIKUS IMAHÉT 2023
- 2022.02.18. Vagyok, aki vagyok
- 2022.01.13. Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét
- 2021.06.05. Ballada a hamis világról - Pődör György verse
- 2021.03.27. Imádságféle - Zelenka Brigitta verse
- 2021.02.13. Az élő Isten jelen van. (Cs. István cikke)
- 2020.11.10. Online szentmise közvetítések
- 2020.10.04. Zelenka Brigitta - Párbeszéd helyett
- 2020.06.23. Zelenka Brigitta verse