Tiszta Forrás
2018. december 17.   
Névnap: Lázár, Olimpia

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ANGELUS ~ ~ ♡ ♡ ♡ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen.

Jelen van

1 felhasználó
21 látogató

Látogatások

- ma: 487
- tegnap: 960
2015.05.22. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 1. rész

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 1. rész
 

 

Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, Kegyelmezz!
Krisztus kegyelmezz!
Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten – Irgalmazz nekünk!

 
 
 
 
1. elmélkedés 
 
Szentséges Szűz Mária 
Sancta Maria 
 
Képzeljük magunk elé a Boldogságos Szüzet mennyei dicsőségében, amint kedves mosollyal tekint le a földre, amikor fölhangzik hozzá a lorettói litánia, s kérjük hatalmas pártfogását a tökéletesség útján.
 
      „Szentséges Szűz Mária” - mondja neki a hívők serege első helyen. Elmélkedjünk e szavakról. Fontolgassuk, milyen mélységes hódolatot fejeznek ki. Ez a szó, hogy szent, olyan magas méltóságot fejez ki, amely mellett eltörpülnek az Egyház és a világ uralkodóinak előkelőségei. 
      Igen, ez a szó, hogy szent, valami csodálatosan nagy dolgot fejez ki; azt, hogy az illetőnek akarata teljesen megegyezik a föltétlen jóval, vagyis Isten akaratával. Amint Isten, mint a végtelen jóság, csakis jót akarhat, úgy a szent is csak jót akar, és pedig ugyanazt a jót, amit az Úristen. Mivel tehát gondolatai, szavai és cselekedetei mindig olyanok, mintha maga Isten gondolná, mondaná és tenné őket, vagyis teljesen isteniek, az ő lelke is képmása Istennek, s így neki, mint Isten élő képmásának, tisztelet jár ki minden teremtmény részéről. 
      A kis názáreti Szűz szent volt a szó legtökéletesebb értelmében. Annyira szent, mint soha senki más ezen a földön. Még azok a szentek sem közelítik meg az Ő szentségét, akik egész életükben megőrizték ártatlanságukat, mert hiszen gyarlóságaik voltak, míg őnála még ezek is teljesen hiányoztak. Isten különös kegyelme folytán az Ő ártatlan testi szervezete mentes volt minden rendetlen hajlamtól, minden kísértéstől az érzékek részéről. Szent volt, olyan szent, amilyen szent csak ember lehet. Reá volt halmozva minden lehető szentség. 
 
      „Mária.” Elmélkedjünk arról, hogy mit jelent számunkra ez a név! Nem a szótári jelentései érdekelnek bennünket, hanem az, hogy ki a viselője. Keressünk megvilágosítást az Ószövetségben, mert hiszen az előképe az újnak, s a kettő egymást magyarázza. Tehát a világ teremtésének negyedik napján az Úr világító testeket helyezett az égboltozatra: a napot, a holdat és a csillagokat. Az újrateremtés alkalmával, mert hiszen a megváltás méltán nevezhető annak, ugyanezt tette, csakhogy magasabb, szellemi értelemben. Amott az anyagi sötétnek megvilágosításáról volt szó, itt ellenben abban a lelki sötétben kellett világosságról gondoskodni, amelyben az egész emberi nem halad örök célja felé. A hitnek sötétje ez, mert hiszen csak az örök boldogság küszöbén tárul fel előttünk az örök világosság, az Úristen, s csak attól kezdve nem lesz többé sötétség, mert a mennyei Jeruzsálemnek Ő Szent Felsége a világossága. Addig azonban a hitnek sötét éjszakájában haladunk életünk útján, s ennek számára teremtett az Úristen új égboltozatot. Ezen ragyog az édes Üdvözítő, mint a nap, a Boldogságos Szűz Mária, mint hold, s a szentek, mint a csillagoknak megszámlálhatatlan serege.
      Lelki életünknek ez a teliholdja - mert hiszen neki nincsenek fogyatkozásai és fényváltozásai -, egész fényét és szépségét az isteni naptól, a világ világosságától kapja, de ez a körülmény legkevésbé sem csökkenti kimondhatatlan szépségét. Sőt ellenkezőleg, jó tudnunk azt, hogy az a szelíd fény, amelyet ránk hint, s amellyel bennünket az ég felé vonz, tulajdonképpen azonos a nap fényével, úgy hogy ha mi Őt szeretjük, akkor benne és rajta keresztül az édes Jézust szeretjük, s nem vonunk el semmit ez utóbbitól. Héber nyelven a holdnak egyik neve Levána, vagyis „fehér”. S tényleg, amint a különböző színű fénysugarak megszínezik a tárgyakat, úgy ennek a szelíd holdnak fehér fénye, ha rásütni engedjük a lelkünkre, abban fehérré, ártatlanná tesz mindent. Amint vannak fénysugarak, amelyek megölik a bacilusokat, úgy ez a szelíd holdfény is sterilizálja a lelkünket, s megsemmisíti benne a bűn csíráit. „És a szűznek neve Mária” (Lk 1,27). 

      Világíts a lelkemben, Szűzanyám, Mária!

 

2. elmélkedés
 
Istennek szent Anyja 
Sancta Dei Genitrix 

      Elmélkedjünk a lorettói litánia ezen második becéző megszólításáról, megfontolva azt, hogy ki az Isten, s mit jelent az ő anyjának lenni. 
 
       Ki az Isten? Kicsoda Ő? Amikor Mózes ezt a kérdést intézte az égő csipkebokorban megjelent Istenhez, a felelet az volt: „Én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14). Vajon mit jelentenek ezek a rejtelmes szavak? Azt, hogy „te, Mózes és embertársaid, nemkülönben az összes többi teremtmények, tulajdonképpen nem is vagytok, legalábbis nem úgy, mint én. Bírtok ugyan léttel az én akaratomból, de ez a ti létetek olyan gyenge, hogy nem hagyhatlak benneteket magatokra egy pillanatig sem, mert azonnal megsemmisülnétek. A megteremtés nem volt elég számotokra: szükséges, hogy állandóan fenntartsalak benneteket. Ha egy tárgyat a kezedben tartasz, az a föld fölött van, a levegőben, de azért nem tud magától lebegni, s mihelyt elereszted, a földre esik. Így vagytok ti. Mihelyt kihúzom alólatok a kezemet, visszaestek a semmibe, amelyből teremtettelek benneteket. Ellenben én igazán vagyok, s nem tudnék nem lenni. Voltam, vagyok és leszek, egy örökös jelenben, tökéletes változhatatlanságban.” 
      Íme, ezt mondja az Úristen élőszóval Önmagáról az ószövetségben, amelyben világosan, mint egy Istent nyilatkoztatta ki magát, míg a Szentháromságra csak célozgatott. De ha élőszóval csak ilyen keveset mondott, annál többet beszélt magáról írásban. Teremtő ujjaival megszerkesztette a természet nagy olvasókönyvét, s azt adta kezébe az embernek. „Az egek beszélik az Isten dicsőségét, s az ő kezének műveit hirdeti az égboltozat” - mondja a zsoltáros (Zsolt 19,2). Kilencvenmilliárd fényévre becsülik napjainkban a világegyetem fél átmérőjét, s egy fényév kerek számban tízbillió kilométer! S ott, a világegyetem legszélén, ebben a szédületes távolságban, amelyet a gondolat is alig képes befutni, az Úristen éppen úgy jelen van, mint itt nálunk. Ha pedig akarná, teremthetne millió és millió ilyen világegyetemet s azokat is éppen úgy betölthetné, mint ezt. 
      Ezeket dadogja a természet könyve az Úristen nagyságáról, mert igazán csak dadogás a beszéde: annyira alatta marad tárgyának. Erejéről sejttetnek valamit a viharok, a földrengések, a vulkáni kitörések itt a földön. Odafont az égboltozaton azok a mérhetetlen erők, amelyek azokba az izzó napokba vannak felhalmozva, amelyek azt ékesítik. Az ember erejét aszerint mérik, hogy mennyit tud megemelni. A nap a szó legszorosabb értelmében megemeli a földet és többi bolygóit, amennyiben keringésben tartja őket maga körül. A páros csillagokon napok emelik meg egymást. 
      S mindez semmi Isten erejéhez képest! Szépségéről beszél a csillagos égtől a gyermek ártatlan szeméig minden, ami gyönyörködtet, mert hiszen mindez csak visszatükrözése az ő végtelen szépségének. A liliom elbájoló alakja és színe, az ibolya illata, a gyümölcsnek íze, s minden, ami jó és kellemes, csak az Ő végtelen kedvességének és szeretetreméltóságának kicsiben való utánzata. A legnagyobb emberi elmék, egy Arisztotelész, egy Szent Ágoston, egy Szent Tamás, nemkülönben a profán tudományok nagy művelői az Ő mindentudásának mikroszkopikus képei, mert hiszen Ő mindent tud, ami volt, van és lesz; mindent, ami egyáltalán tudható. Ezt az eszmemenetet órákig folytathatnánk így. De nézzük, mit jelent Isten anyjának lenni? 
 
      A római korban a Gracchusok anyjának egy másik főrangú római nő nagy értékű ékszereit mutogatta. Ekkor az előbbi behívta két fiát, s azt mondta: „Íme, az én ékszereim”. - Az anyának valóban a gyermeke a dicsősége, föltéve, hogy gyermeke kiváló. Az Ószövetségben Elkána felesége keservesen sírdogált a frigysátor előtt, mert mindaddig meddő volt. S amikor azután Isten meghallgatta kérését, neve egyszer s mindenkorra meg volt örökítve. Ki ne tudna Sámuel próféta édesanyjáról, Annáról! Még a hálaénekét is el szoktuk mondani a zsolozsmában. Amikor Betszabé, fiának trónralépte után először ment be hozzá, Salamon fölkelt trónjáról, elébe sietett, szeretettel megölelte, maga mellé a trónra ültette, s kijelentette, hogy minden kérését kész teljesíteni. A királynak anyja a zsidóknál egészen különálló, éspedig a legnagyobb női méltóság volt. Ő volt igazában a királynő, nem pedig a feleség, mert hiszen az sok volt. Őt illette meg kizárólag a gevirá cím, vagyis az, hogy „úrnő”
      A profán történelem is seregestül mutat hasonló eseteket. Mit jelenthetett például a korzikai jelentéktelen kis ügyvéd özvegyének az, amikor fia, Napóleon, a franciák császára lett! Addig tekintetes asszony volt, most pedig császári felség! 

      Mármost mindezek a példák az anyai méltóságnak fokozódását mutatják egészen a trónig, a földi uralkodói méltóságig. Azonban gondoljuk csak el, hogy hol van egy földi trón az egek Urának trónjától! Pedig a Szűzanya nem valami földi királynak vagy császárnak a jobbján ül, hanem a mindenható Isten mellett foglal helyet. Ez az a méltóság, amely őt, bár véges lény, bizonyos értelemben végtelenné teszi, mert végtelen méltósággal ruházza fel. Ilyen nagyasszony a mi édes Szűzanyánk!

 

3. elmélkedés 
 
Szüzeknek szent Szüze 
Sancta Virgo Virginum 

     Tekintsünk fel drága Szűzanyánkra, s nagy áhítattal rebegjük hozzá ezt a gyönyörű megszólítást! Kérjük, esdje ki számunkra Isten kegyelmét ehhez az elmélkedéshez. 
 
      Jegyezzük meg először, hogy ez a kifejezés: Szüzeknek Szüze, a zsidó nyelv szelleméből folyik, amely ilyen fokozással fejezi ki, amikor valami igen kiváló dologról, vagy személyről beszél. Énekek éneke például annyit tesz, hogy a legszebb ének. A Szüzeknek szent Szüze tehát a legtökéletesebb, legszűziesebb Szűz, aki magasan fölötte áll az összes többi szüzeknek. Elmélkedjünk tehát arról, hogy mit dicsőítsünk a Boldogságosban, amikor e szavakat intézzük hozzá! Hogy ezt megérthessük, tiszta fogalommal kell bírnunk a szüzességről. E célból menjünk vissza az ősszülőkhöz. 
      Az embert, éspedig úgy Ádámot, mint Évát, az Úristen szűzi tisztának teremtette, hiszen annyira ártatlanok voltak, hogy nem is szégyellték mezítelenségüket, pedig teljesen fel voltak világosítva a beléjük öntött tudomány által arról, hogy miként értendők az Úristennek hozzájuk intézett szavai: „Szaporodjatok és töltsétek be a földet” (Ter 1,28). Azonban az eredeti bűn után ez a helyzet teljesen megváltozott. Az emberben feltámadtak az addig teljesen az akarat hatalma alatt álló szenvedélyek, s mélyen a paradicsomi színvonal alá süllyesztették. A test ólomsúllyal kezdte őt lefelé húzni, az állatok közé. Csúnya lett az embernek létrejövetele, s azért a sértetlen szüzesség vakító fehéren ragyogott ki a sötét háttérből. Elvesztéséért csakis az anyaság tudott kárpótolni. 
      Sohasem volt még nemesen érző nép, akár pogány, akár keresztény, amely a leánynak szüzességét nagyra ne becsülte volna. Csakis a perverzitás, a feslett romlottság képes e tekintetben másképp gondolkodni. Azt a lelki fehérséget, amely egy tiszta szűz - akár férfi, ákár nő - szeméből ragyog, semmi sem tudja pótolni. Ilyen nagy érték a szüzesség - értve a teljesen ártatlan, lelki-testi szüzességet - pusztán a természetes élet szempontjából. Már így is igen magas polcra emeli az embert, s tiszteletet biztosít számára mindenki részéről. 
 
      Azonban tekintsük a szüzességet a természetfölötti lelki élet szempontjából, amely még sokkal szebbé, összehasonlíthatatlanul magasabb értékűvé teszi azt. „A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében” - mondja a népek apostola (1Kor 7,34). Igen, a szűz, ha ráadásul még hűségesen szolgál Istennek, akkor az ő legszentebb teremtményei közé tartozik. Ez áll úgy a nőre, mint a férfira, s itt csak azért beszélünk különösebben az előbbiről, mert a Boldogságossal akarjuk vonatkozásba hozni. A tiszta fehér karrarai márvány szép akkor is, ha valami, tisztességes, világi tárgyú szobrot faragnak belőle. De mennyivel szebb, ha a Szűzanya szobrát vési ki belőle művész! A szép kő szép a palotában, de sokkal szebb, ha templomnak szolgál anyagául. Ilyen gyönyörű, vakítóan fehér anyagból épült templom a szűztiszta ember. Az ég összes angyalai gyönyörködve szemlélik őt. Ezek fölött a gyönyörű lények fölött áll szédítő magasságban a mi Szűzanyánk, a szüzeknek szent Szüze. 
      Azt kérdezhetnénk, hogyan lehetséges ez? Hiszen ha valaki teljesen tiszta szűz, mint például Szent Ágnes, vagy Szent Alajos, akkor annál hogyan lehetne másvalaki szüzebb? Szentebb igen, de szüzebb? Pedig, de mennyire lehet! Szolgáljon magyarázatul a következő hasonlat. Képzeljünk két várat, amelyeknek erődítményei egyenlő erősek, s ugyanolyan hatalmas ágyúkkal vannak fölszerelve, s a védősereg száma is egyenlő bennük. Igen ám, de az egyik ezen felül száz kilométer körzetben lövészárkokkal van körülvéve, s fölötte a levegőben hatalmas légiflotta kering, amely képes minden légi támadást elhárítani. Ugyebár ez mégiscsak sokkal erősebb a másiknál. - Így viszonylik a Szűzanya szüzessége a többi szüzekéhez. Illetve még ez a hasonlat is sántít, mert a Szűzanya szüzessége teljesen megtámadhatatlan: azt maga a mindenható Úristen bástyázza körül. A kísértés nála nem csak tényleg nincs meg, hanem még csak nem is lehetséges. Azonban ez az éremnek csak az egyik oldala. Mondottuk, hogy a szüzességet a természetfölötti lelki élet koronázza meg. Márpedig ki ne látná be, hogy e tekintetben a Szűzanya mérhetetlen magasságban van minden más közönséges szűz fölött. 

      Tehát nincs abban semmi túlzás, ha az Anyaszentegyház őt ezzel a gyönyörű címmel tiszteli meg, hogy Szüzeknek Szent Szüze. S ő, a Boldogságos, aki annyira szereti a szüzességet, szívesen hallja részünkről ezt a megszólítást.

 

4. elmélkedés 
 
Krisztus szent Anyja
Mater Christi 


      Azzal a gyermeki bizalommal, mint tette Szent Labouré Katalin, térdeljünk oda Szűzanyánk mellé, hozzásimulva, mint édesanyánkhoz, és csaljunk mosolyt az Ő édes ajkaira ezzel a becéző szóval: Krisztus szent Anyja. Ő majd megszerzi a kegyelmet elmélkedésünkhöz.

      Gondoljuk meg ezen szónak jelentését: Krisztus. Görög szó, amely betű szerint annyit tesz, hogy fölkent. Fordítása az ugyanilyen jelentésű héber szónak: Mesiach. S vajon miért nevezzük az édes Jézust fölkentnek, holott nincs arról tudomásunk, hogy bárminemű fölkenésben részesült volna? Megkeresztelkedett a Jordán vizében, azt igen, de tudomásunk szerint pappá senki sem kente őt fel. Igen ám, csakhogy a fölkenésben nem a külső szertartás a lényeg, hanem az a belső kegyelem, amelyet az előbbi jelez. Minden fölkenésben, legyen az bérmálás vagy egyházi rend, a lélekre, hogy úgy mondjuk, egy újabb kegyelemréteg kenődik rá, s tulajdonképpen ez az igazi fölkenés. Embernél ez a szentségi kegyelem teremtett valami: felséges, természetfölötti tulajdonság és részesedés az isteniekben, de azért mégis csak teremtett valami. Ellenben az édes Jézus lelkének kenete maga az Istenség volt, amely az emberi természettel egy személyben egyesült. Ismételjük ezt a fontos igazságot: Jézus lelke, mint kenetet viselte magán Istent; a véges lény a végtelent. Azzal Ő bensőleg volt egyesülve, tehát az nem volt rajta valami külső máz. Ezért, míg az embernél a szentségi kegyelem csak járulék, Őnála állag volt. Embernél ez tényleg csak bevonat a lelken. Őnála ellenben az egész lélek át volt itatva attól a kenettől, illetve elmerült annak a kenetnek végtelen óceánjában. Ezért nevezzük Őt a fölkentnek, a Krisztusnak. S ezen fölkentnek édesanyja a mi jóságos, drága Szűzanyánk. Nem csodálatos méltóság ez?!

      A Krisztus, a Messiás, a Fölkent felhívja figyelmünket a Szentháromságra, amelynek Ő második személye, és a megtestesülésre, amely Őbenne végbement. Ez a kettő hitünknek legfölségesebb titka, s bár az elme képtelen abba belehatolni, és azt megérteni, azért egy örökkévalóságra való szellemi táplálékot nyújt nekünk. Hiszen egykor majd az égben ezeknek szemlélete lesz a mi boldogságunk. Isten tehát három személy egy természetben. Míg e földön három embernek három különálló emberi természete van, Istenben egy a természet, de három a személy. Az első az Atya, akinek jellemző vonása, hogy senkitől sem származik. A második a Fiú, aki az Atyától születik. A harmadik a Szentlélek, aki az Atyától és Fiútól származik.
      Jegyezzük meg ezt a két szót, hogy születik és származik. Tehát nem azt mondjuk, hogy született és származott, mert az Istenségben nincs múlt, sem jövő, hanem csakis örökös jelen, vagyis örökkévalóság. A Fiú tehát állandóan születik, a Szentlélek állandóan származik, míg az Atya állandóan van.
      Mélyedjünk bele kissé ebbe a gondolatba, mert csodálatosan mélyíti fogalmunkat Isten végtelen nagyságáról. Az Atya megismeri önmagát, s az a fogalom, melyet önmagáról alkot, az a második isteni személy, a Fiú. Tökéletes tükörképe az Atyának. Ők ketten végtelenül szeretik egymást, s az a szeretet, amely belőlük egymás irányában árad, az a Szentlélek. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Hogy a bűnbeesett emberi nemet megváltsa, a második isteni személy emberré lőn.
      Itt megint egy érthetetlen, de csodás szépségű titokkal állunk szemben, amelynek szemlélete azonban sokban gazdagítja elménket és szívünket, mint a világnak összes tudományai. Hogy annyi jóakaratú ember van, aki a lelki életben olyan kevésre viszi, annak egyik oka, hogy ezekkel a titkokkal nem foglalkozik. Azt, gondolja, hogy mivel úgy sem érti meg őket, nem érdemes róluk elmélkedni. Elfelejti, hogy nekünk hitben kell haladnunk, márpedig a hitet a titkok körül gyakoroljuk, nem pedig erkölcsi tételek körül. Ha valaki folyton csak arról elmélkedik, hogy milyen szép dolog buzgón imádkozni, szegényeknek alamizsnát adni, felebarátunkat szeretni, még ha az édes Jézus, a Szűzanya és a szentek példája alapján teszi is ezt, az középúton marad. Mert ha valaki igazán szereti Istent, akkor szenvedélyesen érdeklődik minden iránt, ami róla tudható, legyen az mégannyira titok.
      „Mondjátok, milyen az Isten?” - ezzel faggatta szüleit kisgyermekkorában Szent Teréz Margit. Ha valaki szereti az édes Jézust, akkor nem fogja neki azt mondani: „Tudod, Jézusom, engem csak mint ember érdekelsz. Egyéb vonatkozásaid, például megtestesülésed, az mind magas nekem. Hinni hiszem, de fárasztja a fejemet. Hagyjuk azt. Ne beszéljünk róla!” Pedig hát az édes Jézus erről szeret beszélni az olyan léleknek, amelyet bizalmára méltat. Kis Szent Teréz azt mondja, hogy az édes Jézus az ő lelke mélyén csendben, szelíden, lassan-lassan oktatta őt. Hát, hiszen nem oktatta volna, ha őt csakis mint a tökéletes, ideális ember érdekelte volna. Kell, hogy úgy is érdekeljen, de nem csak úgy, mert az „igaz a hitből él” (Róm 1,17), nem pedig pusztán erkölcsi erénygyakorlatból.
      Tehát ennek a felséges, titokzatos, isteni lénynek, a Krisztusnak édesanyja a mi drága Szűzanyánk! Kívánjunk neki szerencsét hozzá! Szűzanyám, szeretlek!

 

5. elmélkedés 
 
Isteni kegyelem Anyja 
Mater Divinae Gratiae 


       Térdeljünk oda Szűzanyánk trónja mellé, és gyöngéden mondjuk neki ezt a becéző szót; „Isteni kegyelem Anyja”. Kérjük, esdjen számunkra sok kegyelmet, hogy ebből az elmélkedésből minél nagyobb lelki hasznot meríthessünk.

      Imáinkban minduntalan előfordul ez a szó, hogy kegyelem, s úgyszólván állandóan az ajkunkon hordozzuk, de vajon meggondoljuk-e mindannyiszor annak fenséges jelentését? Mit értünk tehát kegyelem alatt az Anyaszentegyház nyelvén? Általában véve Istennek minden meg nem érdemelhető, teljesen és kizárólagosan az ő jóindulatából adott támogatását az örök élet útján. Mindaz, ami bennünket ezen az úton elősegít, s amit saját erőnkkel nem szerezhetünk meg, az kegyelem. Kegyelem tehát már az is, hogy bennünket megteremtett, éspedig az örök, természetfölötti életre való képesítéssel. Kegyelem, éspedig a legnagyobb valamennyi kegyelem között az, hogy minket megváltott. Tehát maga az édes Jézus, akit az Atya odaajándékozott nekünk, a legeslegnagyobb kegyelem, mert hiszen nélküle szó sem lehetne számunkra örök életről, mennyei boldogságról. S ezt a kegyelmet a Szűzanya hozta világra. Ő annak Anyja.
      Ő azonban sokkal többet tett annál, hogy a világra hozta Őt: azt tette tudniillik, hogy nekünk adta. A Boldogságos nem tartozott azok közé az anyák közé, akik a maguk kizárólagos birtokának tekintik gyermeküket; akik önző érzéki szeretettel akarják azt egész életük tartamára magukhoz bilincselni; akik, ha például a gyermekben szerzetesi hivatás mutatkoznék, kétségbeesett erőfeszítéssel igyekeznek annak távozását meggátolni. Nem, a Szűzanya sokkal alázatosabb volt, semhogy azt az isteni gyermeket kizárólag a magáénak tekintette volna. Miként a mennyei Atya úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, úgy adta oda a Szűzanya is szent Fiát érettünk.
      Nem állt útjába, amikor harmincéves korában elhagyta a názáreti otthont; s nem akadályozta őt könnyeivel abban, hogy fölmenjen Jeruzsálembe az utolsó húsvét ünnepére, s ott szenvedjen és meghaljon érettünk. Minden tiltakozás nélkül ontja könnyeit a keresztfa tövénél. Szíve mérhetetlen óceánja a fájdalomnak, de azért egy pillanatra sem volna képes ellenkezni azzal a fensőbb, örök Akarattal, amely ezt így rendelte. Még egyszer és utoljára karjaiba veszi az édes Jézus kihűlt tetemét, s azután odaadja Őt, hadd temessék el.
      Igen, Ő odaadott nekünk mindent; odaadta azt, aki mindene volt! Szent Fiát. Ő volt tehát a kegyelemnek ez esetben nem csak szülőanyja, hanem a mennyei Atyával együtt adományozója is. Íme, a mi Szűzanyánk a mennyei Atyával társul és ővele együtt adja nekünk a legnagyobb Kegyelmet! Milyen kimondhatatlan méltóság már maga ez a társulás, ez az együttműködés Istennel! Milyen Nagyasszony a mi drága kis Szűzanyánk!

       Azonban a külső kegyelem, amilyen az édes Jézus is, semmit sem használna nekünk a belső nélkül. „Senki nem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza” - mondja az isteni Üdvözítő (Jn 6,44). Az értelmet föl kell világosítani, az akaratot jóra indítani és erősíteni, fő1eg pedig a lelket meg kell szentelni, Isten fogadott gyermekévé tenni, hogy szó lehessen nála az örök boldogság eléréséről. A külső testi szépség, amelynek ápolására sok ember annyi gondot fordít, az vezethet minket még legkönnyebben a belső kegyelem megélésére. A megszentelő kegyelem valami csodálatos lelki szépség, amely a lelket Isten előtt kedvessé s a mennyország örökösévé teszi. S ez a szépítőszer vajon hol kapható? A Golgota keresztjéről árad a kegyelemnek éltető- és szépítőszere. Az Isten Fia szerezte azt vissza az emberiség számára, amikor kínos halálával eleget tett az eredeti bűnért és megszerezte minden bűn számára a bocsánatot.
      De vajon kire bízta annak kiosztását? Ki másra bízhatta volna, mint az ő Szűzanyjára? Hiszen a kereszten édesanyánkká tette őt, márpedig Ő nem szokott üres címeket osztogatni, hanem mindegyikkel megadja a vele járó hivatalt. A Boldogságos Szüzet édesanyánkul rendelte, tehát fel is ruházta mindazzal a hatalommal és képességgel, amelynek alapján Ő tényleg édesanyánk. Amint tehát földi édesanyánktól vettük a természetes életet, s az ő anyatején és később a tőle vett egyéb táplálékon növekedtünk: úgy vesszük a Szűzanyától a természetfölötti életet, tudniillik a megszentelő kegyelmet, s azután azt a folytatólagos kegyelmi táplálékot, amely ezt az életet bennünk fenntartja és növeli. Őreá bízta ugyanis isteni Fia a kegyelmek kiosztását. Ő a kegyelmek közvetítője, olyannyira, hogy nincs kegyelem, amely ne az Ő szent kezén menne keresztül, még ha olyan ember kapná is, aki Őt egyáltalán nem ismeri.
      De illik is, hogy ez így legyen. Ha már ő szülte e világra azt, aki minden kegyelemnek forrása, illik, hogy annak kiosztásában neki jusson a főszerep. Ezt jelenti tehát ez a szép megszólítás: Isteni kegyelem anyja. Istennek legnagyobb jótéteményét juttatja eszünkbe: kell, hogy hálás szívvel és gyöngéd szeretettel ejtsük ki.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás