Képzeljük magunk elé a názáreti Szüzet, a tizenöt éves leányt, akinek szeméből ragyog a végtelen tisztaság és ártatlanság, s akinek egész megjelenése kimondhatatlan kedvesség és szeretetreméltóság. Ott imádkozik egyedül a názáreti ház kicsiny hátsó szobájában. Jön az angyal s köszönti Őt. Kérjük Isten kegyelmét elmélkedésünkhöz. 

 

      Az okos Szüzet annak a gyönyörű mennyei alaknak behízelgő szavai nem bódították el, sőt elevenén találták alátosságát, s azért megijedt. „Üdvözlégy Mária, kegyelemm teljes; az Úr van teveled!” (Lk 1,28) Kicsoda ő, hogy hozzá egy angyal ilyen hódolatosan beszéljen?! Ő, a kis semmi. Mert hiszen bizonyára a családban is annak tartották. Nem nagy becsülete lehetett a rokonságban! Szülei nem éltek már, a többiek pedig azt a kis szófogadó, mindenre fejet hajtó, hallgatag kis leánykát szerették ugyan - mert hiszen lehetetlen volt Őt nem szeretni -, de valami nagyon komolyan nem vették. Amikor ebbe a serdülőkorba lépett, meg sem kérdezték, akarja-e, vagy sem, hanem egyszerűen eljegyezték Józsefnek. Ő pedig ebben is a Mindenható akaratát látva, szót fogadott, nyugodtan bízva Istenre szüzességi fogadalmának ügyét. A szerény visszahúzódás annyira természete volt, hogy majdan a Golgota keresztje alatt három evangélista nem vesz tudomást ottlétéről, annyira eltűnik Mária, Kleofás neje, Mária Magdolna és Salome mögött. 

      Az angyal megnyugtatja: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz Ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,30-33). - Ezek a szavak nagy dicsőséget és boldogságot helyeztek kilátásba a kis Szűz számára, azonban Ő okosan fontolja őket, s mindaddig semmit sem határoz, amíg egészen tisztán nem lát a dologban. Van ugyanis benne valami bökkenő. Őneki szüzességi fogadalma van, s jegyesével, Józseffel, már meg is egyeztek abban, hogy mint édestestvérek, szűzi tisztán fognak együtt élni. Hogyan volna tehát lehetséges, hogy neki fia legyen? Igaz, hogy az angyal szerint annak a fiúnak atyja a Magasságbeli lesz, de hát ezt fogadott fiúságra is lehet érteni. Az okos kis Szűz tehát felvilágosítást kér: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34) 

      Fontoljuk meg ezen szavaknak mély bölcsességét! A kis Szűz nem azt mondja, hogy Ő csak abban az esetben egyezik bele ebbe a dologba, ha szüzessége sértetlen marad; Ő nagyon is jól tudja, hogy teremtmény ilyen hangon nem beszélhet Teremtőjével. Szó sincs róla. Ő csak arról akar meggyőződni, hogy ez a jelenés hiteles, Istentől való, tehát nincs benne ellentmondás vagy valami helytelenség. Neki szüzességi fogadalma van; Ő meg van arról győződve, hogy Isten sugallta neki annak letételét, tehát Isten nem kívánhatja annak feláldozását. Ezt teljesen biztosra veszi, tehát nem szüzességének féltése beszél belőle. Azonban az angyali üzenet nem világos előtte, s azért magyarázatot kér. 

      Meg is kapja azonnal. A Magasságbelinek ereje fog rá szállni. Foganása csoda által fog történni. Szüzessége sértetlen marad. Erre a kis Szűz készséggel rámondja: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a szavad szerint” (Lk 1,38). Meggyőződött arról, hogy itt Isten akaratáról van szó. Azzal szemben pedig a teremtmény részéről csak egy gondolat és érzelem van helyén: a hódolatos, készséges engedelmesség. 

 

      Fontoljuk meg, hogy mekkora okosság nyilvánult meg titoktartásban még Józseffel szemben is! Józsefben Ő teljesen testvérlelket talált; egy ártatlan, szűztiszta, istenfélő férfiút. Két ilyen lélek azonnal megérti egymást, s elképzelhetjük, hogy Mária Józsefet az Ő ártatlan gyermeki szívének egész melegével szerette. S mégis egy szót sem szólt előtte az angyali jelenésről. Pedig hát - s ezzel neki tisztában kellett lennie - ily módon súlyos gyanúsítás veszélyének tette ki magát. S mégsem szólt. Lehetett ebben része az Ő végtelenül gyöngéd szűzi szemérmetességének, amely nem szeret anyasági dolgokról nyilatkozni. A fő ok azonban bizonyára az Ő nagy okossága volt. Itt az emberi észt meghaladó isteni dologról volt szó, amelynek közlésére Ő nem tartotta magát hivatottnak. Hogyan is kívánhatta volna Józseftől, hogy neki ilyen szinte hihetetlen dolgot elhiggyen? Talán éppen ezen közlés által tette volna magát gyanússá. Így tehát Ő az egész dolgot arra az isteni Gondviselésre bízta, amely őneki az volt, ami az édesanyja a gyermeknek. Az majd gondoskodik arról, hogy József a kellő időben hitelesen tudja meg a csodát. S úgy is lett. Szent jegyesét angyal világosította fel a helyzetről, éppen az alkalmas időpontban, amikor az el akarta Őt hagyni az előtte érthetetlen dolog miatt. Igen, a mi kis Szűzanyánk nem cselekedhetett volna okosabban. 

14. elmélkedés 

 

Tisztelendő Szűz 

Virgo veneranda

 

      Kérjük a Szűzanyát, szerezze meg nekünk a Szentlélek megvilágosító kegyelmét annak belátásához, hogy mennyire életbevágó érdekünk az Ő tisztelete, s a megerősítő kegyelmet, hogy egész földi zarándoklásunkat e Mária-tiszteletjegyébe állíthassuk bele. 

 

      Elmélkedjünk először is arról, hogy a Mária-tisztelet a mi vallásunknak nem valami mellékes és járulékos része, amely jó ugyan, ha megvan, de az sem baj, ha nincs meg. Igaz ugyan, hogy elméletileg elképzelhető volna, hogy valaki, aki egész élete folyamán még csak egy fohásszal sem fordult a Szűzanya felé, azért mégis üdvözüljön. Mert hiszen sem a tízparancsolat, sem az Anyaszentegyház öt parancsa nem szól róla. Márpedig ha valaki azokat egész életén át megtartja, bizonyára a mennybe jut. Csak az a kérdés, meg tudja-e őket tartani a Szűzanya segítsége nélkül. Határozottan nem, mert minden egyes kegyelem az Ő szent kezein megy át. Tehát csakis a tudatlanság mentheti az illetőt, aki nem vesz tudomást Őróla. 

 

      A Szűzanya tisztelete azonban főleg azért lényeges kiegészítő része a mi vallásunknak, mert az Úristen határozottan akarja, hogy Őt tiszteljük. A haldokló édes Jézus szavai a kereszten: „Íme, a te anyád” (Jn 19,27), minden keresztény embernek szólnak. S a szentatyák tanúsága szerint az Úr Mária által akar bennünket bírni. Ezek Szent Bernát szavai, de ugyanez a gondolat más szentatyáknál is gyakori. Halljuk, mit mond a hetedik században Damaszkuszi Szent János: 

„Törekedjünk arra, hogy elménk és emlékezőtehetségünk az Istenanyára vonatkozó gondolatokkal legyen telítve. S vajon miképpen kell ezt megtennünk? Meg kell fontolnunk, hogy Ő szűz, s így szereti a szüzeket; szűztiszta, s így szereti a szűztisztaságot. Ha tehát nem csak a testnek, hanem az elmének szűzi tisztaságát is gyakoroljuk, akkor biztosan bejutunk az Ő kegyeibe. 

Ő ugyanis utál minden szennyet s a tisztátalan vonzalmaktól, mint megannyi viperától irtózik. Nem tudja nézni a nagyétkűséget; elfordul minden parázna undokságtól; a tisztátalan szavakat és dalokat nem tudja hallani; az érzékies illatszereket tiltja; gyűlöli a haragos fellobbanásokat; embertelenséget, irigységet és haragtartást elítél; helyteleníti a dicsőségért végzett gyötrő munkát; ellenséges érzülettel látja a fényűzést; borzadva látja, ha valaki azáltal veszélyezteti üdvösségét, hogy a rajta esett sérelmeket észben tartja: egyszóval minden bűnt halálos méregnek tekint, s örül mindannak, ami azzal ellenkezik. Mert hiszen az ellenkezők az ellenkező dolgoknak gyógyszerei. Örül a böjtnek, a megtartóztatásnak és a zsolozsmának. A szüzesség, a tisztaság és a szemérmetesség; ezek kellenek neki; ezekkel örök frigyet köt, s kedvesen és gyöngéden csókolgatja őket. Szereti a lelki békét és a szelídséget. A szeretetet, az irgalmat és az udvariasságot, mint saját tanítványait ölében tartva becézi. S hogy rövidre fogjam a szót, minden bűnre elszomorodik és méltatlankodik, ellenben minden erénynek, mint neki adott kedves ajándéknak, örül. Ha tehát szorgosan kerüljük a bűnt, és egész erőnkkel fekszünk neki az erénygyakorlatnak, Ő gyakran fog hozzánk, mint hű szolgáihoz betérni, s magával hozza az összes javak tömegét, sőt elhívja szent Fiát, a mindenek királyát és Urát, hogy lakozzék a mi szívünkben.” 

      Mária tiszteletének fontosságát talán semmi sem mutatja annyira, mint az, hogy ez a tisztelet az igazhitűségnek igazoló jelvénye, s hogy a sátán végtelen dühvel támad ellene. Még azok az eretnekek is, akik különösen Krisztus Urunkat tisztelik, Máriától nem csak megtagadnak minden tiszteletet, hanem még gyalázzák is Őt. Miért? Vajon mit vétett nekik? Semmi mást, mint azt, hogy őt kizárólag a római katolikus Anyaszentegyház tiszteli, s Ő Krisztus Urunk Misztikus Testében a nyak, amely a fejet, az Üdvözítőt a testtel, vagyis az Egyház tagjaival összeköti. Aki tehát ellensége az Egyháznak, szükségképpen gyűlöli Őt is. Az Ő tisztelete tehát a legszorosabban összeforrott az igazhitűséggel, szóval a mi legfontosabb lelki érdekünkkel. Mert hiszen „az igaz a hitből él” (Róm 1,17). 

 

      A Szűzanya tisztelete adja meg a mi egész lelki életünknek az utolsó befejezést, a végső csiszolást. Minél gyengédebb bennünk a szeretet Isten és az égiek iránt, annál magasabban állunk lelkiek dolgában. Mert hiszen nem a parancsolatok kötelességszerű teljesítése, nem is pusztán az erkölcsi erények gyakorlata egyesíti az embert már itt a földön Istenével, hanem csak a szeretet. Ezért volt a hősies, a szeráfi lángoló szeretet a szentek legszembetűnőbb vonása. Márpedig a szeretet dolgában itt e földön is az anyai szeretet a legfelsőbb fok. Jézussal szemben is tehát a mi Szűzanyánk anyai szeretete kell, hogy irányadó érzelem legyen számunkra. Ő tanít meg arra, hogy miképpen kell Jézusunkat egész életünk középpontjává tennünk. Hogyan kell kizárólag az ő érdekét szem előtt tartanunk. Hogyan kell elérnünk azt, hogy ne mi éljünk, hanem éljen bennünk a Krisztus.