Tiszta Forrás
2018. december 17.   
Névnap: Lázár, Olimpia

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ANGELUS ~ ~ ♡ ♡ ♡ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen.

Jelen van

0 felhasználó
29 látogató

Látogatások

- ma: 433
- tegnap: 960
2015.05.28. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 7. rész

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 7. rész

 

Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, Kegyelmezz!
Krisztus kegyelmezz!
Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten – Irgalmazz nekünk!

 

 

31. elmélkedés 

 
Frigynek szent szekrénye 
Foederis arca 

      Elmélkedjünk a Szűzanyáról, mint az Újszövetségnek szent frigyszekrényéről, s kérjük Isten kegyelmét, hogy életünket az ő szolgálatában tölthessük. 
 
      „Készítsenek - mondotta az Úr a Sínai hegyen Mózesnek - egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából! Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt! Önts négy aranykarikát és erősítsd azokat a négy alsó sarkára! Két karikát az egyik oldalára, és két karikát a másik oldalára! 
      Készíts rudakat is akácfából, és azokat is vond be arannyal! Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen a láda azokon! Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból! 
      Készíts két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles fedelet is színaranyból! Készíts két kerubot szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a födél két végére. Az egyik kerubot az egyik végére készítsd, a másik kerubot a másik végére, a födél két végére készítsétek a kerubokat! A kerubok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet, és egymás felé forduljanak. A kerubok arca a födél felé forduljon! 
      Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerub közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.” (Kiv 25,10-15.17-20. 22) 
      Íme tehát ez volt az a frigyszekrény, az ószövetségi istentiszteletnek középpontja és legszentebbje, amely előképe a Szűzanyának. A frigyszekrénybe azután Mózes beletette Isten parancsára a tízparancsolat két kőtábláját, egy mannával telt edényt és Áron kivirágzott vesszejét. Ezt a frigyszekrényt vitték a leviták a sereg előtt a pusztában való vonuláskor, ha pedig táboroztak, a frigysátornak teljesen elfüggönyözött részében, a Szentek Szentjében tartották. 
      A szentföld elfoglalása után a frigyszekrény tartózkodási helye volt mindig az istentiszteleti központ. Dávid király a Sionra vitette föl, Salamon fényes templomot emelt neki. Ott állt azután századokon keresztül a jeruzsálemi templom Szentek Szentjében, a függöny mögött, s két vivőrúdja kissé kidomborodott a függöny mögül, hogy kívülről látni lehessen ottlétét. Mert a függöny mögé csak a főpapnak volt szabad bemennie, s annak is csak egyszer, a nagy tisztulási napon. Hallottuk már, mekkora tiszteletet követelt meg az Úr az ő frigyszekrénye számára, s hogy miképpen büntette azonnali halállal azokat, akik könnyedén vették vele szemben a dolgot. 
      Amikor azután a babiloniak végleg megdöntötték Zsidóország függetlenségét s elfoglalták Jeruzsálemet, Jeremiás prófétának sikerült megmentenie a frigyszekrényt. Titokban elvitte a Nebo hegyére, s annak valamelyik barlangjában rejtette el. A babiloni fogság végével hazatérő zsidók azonban már nem tudták megtalálni. Az Úristen elő akarta készíteni népét az újszövetségi frigyszekrény megjelenésére. 
 
      Hogy milyen gonddal és mindenhatóságának mennyire teljes érvényesítésével készítette el az Úristen az újszövetségi frigyszekrényét, arról már több ízben hallottunk. Láttuk, hogy a szeplőtelen fogantatás szolgáltatta hozzá a nemes anyagot, s hogy az isteni művész azt kívül-belül vastagon bevonta a kegyelemteljesség színaranyával. Feldíszítette a szüzesség és anyaság kettős koszorújával, és így tovább. A jelen alkalommal inkább arra akarjuk fordítani figyelmünket, hogy mit helyezett bele ebbe a frigyszekrénybe. 
      Az ószövetségi frigyszekrény csupán jelképeket tartalmazott: a tízparancsolat kőtábláit, a mannás edényt és a kivirágzott vesszőt, amely Áronnak juttatta a főpapi méltóságot. Az Újszövetségben, az angyali üdvözlet után, ott van maga a tízparancsolat, maga az éltető manna és maga az örök főpapság. Az Istenség második személye, az Atya Igéje, Önmegismerése, Eszméje, Gondolata, Önmagának Tükörképe testesült meg benne. Tehát maga a végtelen igazság, amelyből kiolvasható nem csak a tízparancsolat, hanem mindaz, ami a lelki élet magasba irányításához szükséges. Ott van az igazi manna, az élő kenyér, amely nem csak arra van hivatva, hogy holtig táplálja az Ígéret földjének pusztai zarándokát, hanem arra, hogy az örök életet biztosítsa neki. Ott van az igazi főpap, a közvetítő Isten és ember között, Melkizedek rendje szerint. 
      Ez a frigyszekrény tehát kimondhatatlan kincseket rejt magában, s azokat a mi számunkra tartogatja. Ez a gondolat igen fontos. A Szűzanya nem önmagára irányítja a figyelmünket, hanem inkább az Ő szent Fiára. Ő Jézust akarja nekünk adni. Amikor tehát mi őhozzá járulunk, őhozzá imádkozunk, Őt tiszteljük: Ő isteni Gyermekét nyújtja felénk, s annak értékét igyekszik velünk megismertetni. Az izraeliták szeme nem felejtkezett rajta a frigyszekrény külsején azon ritka alkalmakkor, amikor láthatta – például a Sionba való átvitelkor -, hanem az Istenség trónusát látta benne, s Istent imádta, amikor előtte leborult. Hasonlóképpen vagyunk mi is. Csakhogy természetesen minket a tiszteleten kívül a Szűzanyához, mint a mi élő frigyszekrényünkhöz, a leggyöngédebb gyermeki szeretetnek szálai fűznek, s boldognak érezzük magunkat az Ő lábainál, amikor Jézust tarja elénk.
 
 
32. elmélkedés 
 
Mennyország ajtaja
Janua coeli 

      Képzeljük magunk elé a mennyei Jeruzsálemet, úgy amint az a Jelenések könyvében le van írva, mint egy színaranyból és drágakövekből épült csodaszép várost, s tekintsük, hogy miként vezetgeti be abba a Szűzanya az ő gyermekeinek lelkét! Kérjük Őt, szerezze meg nekünk Istentől az állhatatosság kegyelmét, hogy egykor az ő segítségével mi is bejuthassunk oda. 
 
      Fontoljuk meg azt, hogy nekünk már földi életünk folyamán is az a hivatásunk, hogy gondolatban a mennyországban éljünk. „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján” - mondja az apostol (Kol 3,1). Márpedig mi tudna bennünket erről a földről annyira odacsábítani, mint a mi drága Szűzanyánk szépsége és kedvessége?! A Hiszekegyben gyakorta megvalljuk, hogy hisszük a szentek egyességét - de hány ember van a világon, aki talán semmit sem gondol ezen szavak kimondásakor, vagy legalábbis nem érti meg, hogy azok is a mennyországban való életre szólítanak fel bennünket!... 
      Szűkebb földi hazánkon kívül ugyanis van nekünk egy nagyobb országunk, az Anyaszentegyház, s ezen országnak arisztokráciája az, amelyet a Hiszekegy szenteknek, a szentek egyességének nevez. Isten gyermekei valamennyien. Itt a földön az Anyaszentegyháznak élő tagjai, vagyis mindazok a hívek, akik rajta vannak a szőlőtőn, az Istenemberen, s mint eleven, termő szőlővesszők kapják tőle a kegyelemnek éltető nedvét. 
      Odaát az örökkévalóságban a szentek egyessége két nagy országot népesít be: a tisztítóhelyet és a mennyországot. Az utóbbiban azok a lelkek vannak, akik már elvették jutalmukat és élvezik Isten boldogító látását, az előbbiben pedig azok, akiknek még törleszteni való bűnadósságuk van, mielőtt az örök üdvösségre juthatnának. Ezek mind, az égiek, a földiek és a tisztulók, valamennyien édes testvéreink. Nincs az a vérségi kötelék, amely szorosabban fűzné össze a családtagokat, mint ahogy a kegyelem csatolja egybe a szentek közössége nagy birodalmának polgárait. 
      Itt a földön ez a kötelék nem érvényesül annyira, mert útját állja az idegenség. Ellenben az égiek és a tisztulók között nincs számunkra idegen senki sem. Azokkal szemben nincsenek földi, nemzetiségi ellentétek, társadalmi rangkülönbségek, s más ilyenfélék, amelyek gátat építenek a földi testvériség közé. Ezek anyagi, testi dolgok voltak, amelyeket azok a lelkek a halál pillanatában levetettek. Így tehát semmi akadálya sincs annak, hogy velük a legbensőbb, bizalmas barátságra lépjünk, vagyis hogy a gyakorlatba vigyük át a szentek egyességének tanát, s már itt e földön kezdjünk a mennyországban élni, s annak lakóival társalogni. 
 
      „Mondd meg nekem, kivel társalogsz, s megmondom neked, hogy ki vagy” - mondja a közmondás. Ha a mi gondolataink a megdicsőültek és a tisztulók tökéletesen bűntelen, ártatlan seregei között járnak – mert hiszen ártatlanok a tisztulók is, s csupán volt bűneik büntetését szenvedik -, akkor a mi lelkünk is hozzájuk alakul, s mind jobban felszabadul ennek a nyomorult, anyagi testnek sárba vonó súlya alól. 
      Ne gondoljuk, hogy ha mi ezt megtesszük, akkor valami rendkívüli dolgot cselekszünk. Hiszen az Anyaszentegyház igyekszik bennünket valósággal rászorítani erre az eljárásra. Mire való az egyházi év napjaira szentek emlékét tűzi ki, s imádkoztat hozzájuk, életrajzi adatokat olvastat róluk? A purgatóriumra pedig szintén naponta ráirányítja figyelmünket. Az esti harangszóra imát mondat értük, számtalan halotti misét végeztet lelkük kiszabadulásáért, évenként ünnepet rendel számukra, amelyen minden pap három misét ajánlhat fel örök nyugalmukért. Ha tehát mi drága Szűzanyánk vezetése alatt már itt e földön belépünk a szentek egyességébe, s gyakorlatilag valósítjuk meg annak gyönyörű tanát, egy hajszállal sem teszünk többet, mint amennyit tőlünk az Anyaszentegyház kíván. 
      Nagyon természetes azonban, hogy a Szűzanya tisztelete nem csak ennek az imént leírt, s már e földön élvezhető mennyországnak az ajtaja, hanem a valódi, az örök mennyországé is. Ha mi őhozzá ragaszkodunk, akkor mindig ajtajánál vagyunk ennek a mennyországnak, s amikor üt az óra, akkor nem kell mást tennünk, mint megnyomnunk annak kilincsét, s benyithatunk, ha nem is közvetlenül a mennyei boldogságba, de legalábbis annak előcsarnokába, a tisztítóhelyre. Mert rettenetes ám az a sok veszedelem, amely bennünket ezen végcélunk útján fenyeget, s az a sötétség, amely idelent ránk borul. Borzasztó dolog ám végveszély esetén sötétben tapogatni az ajtó után, amelyen keresztül egyedül lehetséges a menekülés. Hány szerencsétlen ember nyitja ki ilyenkor a pokol ajtaját s zuhan bele az örök tűzbe! Számunkra biztosíték a Szűzanya. Ő az ajtó. Tartsunk ki hűségesen mellette egész életünk folyamán, akkor a halál órájában rajta keresztül bejutunk mi is a mennyországba.
 
 
33. elmélkedés 
 
Hajnali csillag 
Stella matutina

      Képzeljük el a Szűzanyát a mennyország angyalai és szentjei körébe, amint azokat dicsőség tekintetében felülmúlja, s csodálatos szépségben ragyog ki közülük. Kérjük a mi drága hajnalcsillagunkat, hogy vezéreljen bennünket Jézushoz és Őáltala Istenhez. 
 
      A természet szépségei között első helyen áll a csillagos ég. Mivel pedig a természetfölötti rendben, Isten után, szebb nem képzelhető az ég lakóinak seregénél, azért már Szent Pál is a csillagos éghez hasonlítja őket. Azt mondja ugyanis, hogy amint az egyik csillag különbözik fényesség tekintetében a másiktól, úgy van a dolog az ég megdicsőültjei között is: egyik szebb és fényesebb a másiknál. Ha este vagy kora hajnalban föltekintünk a csillagos égre, azonnal szemünkbe tűnik a hajnalcsillag, a Vénusz bolygó, amely gyönyörű fényével az összes többi égitesteket felülmúlja. Fénye tényleg olyan erős, hogy a csillagász, aki távcsövén hosszasabban akarja megfigyelni, kénytelen fekete üveget tenni a szeme elé, akárcsak a Nap vizsgálatánál: annyira kápráztatja a szemet. 
      Hogy a Szűzanyára vonatkozó hasonlatosságát még jobban megértsük, vegyük tekintetbe először is azt, hogy a fénye tiszta fehér. Tudjuk, hogy az ég csillagai különböző színekben ragyognak. Vannak köztük fehérek, sárgák, zöldes színűek, halványvörösek és bíborsötétek. Így van ez az ég szentjeinél is. Más a ragyogása a vértanúknak, apostoloknak, hitvallóknak, doktoroknak, szüzeknek, özvegyeknek. De azt is tudjuk, hogy a fehér fény az összes többi színt magában foglalja. Így van a Szűzanya is: Őbenne az összes többi szenteknek minden tökéletességei megvannak. 
      A hajnalcsillagnak egy másik fontos jellemző vonása az, hogy mindig a Napot kíséri. Alkonyatkor, mihelyt lenyugszik a Nap, a nyugati égen feltűnik a Vénusz, egy ideig ott ragyog, azután elmegy a Nap után. Más hónapokban pedig kora hajnalban a keleti égen bukkan fel, jóval a Nap előtt, mintegy bejelentve annak közeledtét. 
      Magától értetődik, hogy az Újszövetség Napja az édes Jézus, s az Ő hűséges kísérője a Boldogságos Szűzanya. Az evangélium lapjain is először ő tűnik fel. „A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták” (Lk 1,26-27). Így vezeti be a nagy eseménynek elbeszélését Szent Lukács evangélista. A hajnalcsillag a nap előtt! 
 
      Amikor még nem ismerték az iránytűt, éjjel a hajók kizárólag a csillagok szerint igazodtak. Azonban manapság is megtörténik, hogy ha borús napra csillagos éj következik, a kapitány a csillagok deleléséből számítja ki hajójának helyzetét és aszerint vezeti azt tovább kitűzött célja. felé. Innét van, hogy az egyházi ének is a Szűzanyát a tengeren járók csillagának nevezi. A mi utunknak célja az élet tengerén az isteni Nap. Márpedig egy tekintet a hajnalcsillagra azonnal elárulja nekünk, akár este, akár reggel, hogy amely irányban van a Nap. 
      Így van ez a lelki élet terén is. A Szűzanya nem önmagát tolja előtérbe; nem önmagát állítja oda számunkra végcél gyanánt, hanem Jézushoz vezet bennünket. Azonban az isteni Nap feltűnése után megint csak hasonlít valamiben a hajnalcsillaghoz. Még ugyanis a többi csillag már az első hajnalpirkadáskor, tehát még a napfölkelte előtt eltűnik az égről, a hajnalcsillagot, különösen, amikor a Nap nem süt egész erővel, naphosszat láthatjuk az égen; igen gyöngén ugyan, de mégiscsak láthatjuk. Így a Szűzanyát is az Ő isteni Fia nem tünteti el szívünkből, hanem azt akarja, hogy Őt ne veszítsük el soha szem elől, s ővele együtt szeressük. 
      Az égiek nem féltékenyek egymásra. Amit a Szűzanyának adunk, azt nem vonjuk el az Ő isteni Fiától és viszont. Minél forróbban szeretjük a mi hajnalcsillagunkat, annál lángolóbb lesz szeretetünk a mi Napunk iránt. Hiszen Jézust soha senki sem szerette annyira, mint a Szűzanya; kitől tanulhatnánk meg tehát jobban Jézus szeretetét, mint Őtőle. Jézus felé kell hajóznunk az élet tengerén. Ö az a hatalmas világítótorony, amely fényt vet a mennyország útjára. őfelé azonban legbiztosabban a szelíd hajnalcsillag, a Szűzanya vezérli hajónkat. 
      Amikor kis Szent Teréz egy este nagynénjétől édesatyja kíséretében hazafelé ment, arra kérte édesatyját, fogja kezét, s vezesse, hogy ne kelljen neki a földet néznie, hanem egészen a csillagok szemléletébe merülhessen. Így illik nekünk is haladnunk, a hajnalcsillagra emelt tekintettel, magasan elnézve a földi dolgok fölött. Mit nekünk mindaz, ami mulandó, s aminek, ha pillanatnyi élvezetet okoz is, keserű az utóíze. A mi kincseink odafönt vannak az égben, ahonnan a hajnalcsillag ragyog ránk. Ott legyenek vágyaink, ott a gondolataink, ábrándjaink. Amikor pedig majd üt az indulás órája, ez a hajnalcsillag nyugtassa meg aggódó lelkünket; ez öntsön szívünkbe bizalmat Isten irgalmában, s ez vezessen bennünket át abba az örökkévalóságba, ahol az isteni Nap ragyogtatja boldogító fényét.
 
 
34. elmélkedés 
 
Betegek gyógyítója
Salus infirmorum

      Képzeljük magunk elé a Lourdes-i jelenésben a Szűzanyát, amint azt parancsolja a kis Bernadette-nek, hogy ásson a homokban; és kibuggyan az a csodálatos forrás, amely azóta már annyi embernek adta vissza egészségét! Kérjük Isten kegyelmét, hogy a Szűzanyát, mint a betegek gyógyítóját, erről az oldaláról is megismerhessük, s minél jobban megszeressük. 
 
      Elmélkedjünk arról, milyen nagy fontosságú szerepet játszik a betegek ápolása és gyógyítása az irgalmasság cselekedetei között, s egyáltalán a lelki élet terén. Hiszen az édes Jézus is, amikor eljön ítélni, azért fogja többek közt megdicsérni a jobb oldalán álló igazakat, hogy amikor beteg volt, látogatták és ápolták őt, s azért dorgálni a baloldaliakat, hogy többek közt ezt elmulasztották. Ő maga pedig nyilvános életének három esztendejében folyton gyógyította a betegeket. 
      A Szűzanya tehát, amikor meg akarja köszönni a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetését s Lourdes-ban csodatevő forrást fakaszt a betegek számára, ebben is isteni Fiának példáját követi. Mindketten tehát a legbehatóbb módon adnak nekünk példát arra, miképpen gyakoroljuk a szeretetet és szolgálatkészséget a betegek iránt. 
      A szentek valamennyien követték ezt a példát. Nagy betegápoló volt Szent Terézia Anyánk, már újoncnövendék korában, a Megtestesülés zárdában. Keresztes Szent János Atyánk betegápoló volt rendbelépése előtt, s később is egész élete folyamán, megható gyöngédséggel teljesített minden szolgálatot a betegek körül. Ugyanezt tudjuk legújabb szentünkről, Szent Teréz Margitról. Az irgalmasság ezen cselekedetének fontosságát megérthetjük már abból is, hogy igen gyakran nyílik rá alkalom, mert hiszen úgy a családokban, mint a szerzetesi testületekben minduntalan akadnak betegek, akik ránk szorulnak bajaikban, s mintegy alkalmat szolgáltatnak a testvéri szeretet erényének gyakorlatára. 
      A szeretet a legfőbb erény, tehát abban kell magunkat leginkább gyakorolnunk, amint a világbajnoknak az ő sportja terén állandó tréningben kell lennie. Ha ezt elmulasztjuk, lassan elsenyved, elvész. Hogyan maradhatna meg bennünk a szeretet, ha részvétlenül tudnánk elmenni beteg testvérünk mellett, s nem tennénk meg neki azt, amire rászorul, s ami tőlünk telik? 
      Azután a betegápolás sok más erény gyakorlatára is nyújt alkalmat. A beteg gyakran teszi próbára türelmünket; virrasztásra kényszerít, s olyan szolgálatokra, amelyek érzékies természetünknek terhére esnek. Márpedig mindez üdvös nekünk. Egyszóval, nagyon is érthető, hogy Szűzanyánk, aki lelki javunkat óhajtja, példájával hathatósan sarkall minket a betegápolásra. Ha tehát méltó gyermekei akarunk lenni, szeressük a betegeket, s igyekezzünk rajtuk tőlünk telhetően segíteni, úgy testi, mint lelki tekintetben. 
 
      A „Betegek gyógyítója” azonban egy másik fontos oktatásban is részesít bennünket azáltal, hogy ő nem minden beteget gyógyít meg azok közül, akik hozzá folyamodnak, sőt olykor még olyanokat sem, akik azt szerintük igazán megérdemelnék. Ott van például éppen a kis Szent Bernadette-nek esete. Rövid szerzetesi élete folytonos betegeskedésben telt el. Hiába alkalmazták nála a Lourdes-i vizet. Semmi sem segített. A Nevers-i zárda nővérei csodálkozva kérdezgették tőle, hogy miért nem segít éppen neki ez a víz? Azt felelte: „A Szűzanya azt akarja, hogy szenvedjek”. Ilyen eset számtalan van a szentek életében. A Szűzanya az ő kérésükre másokat meggyógyított, de őket magukat betegen hagyta. Igaz, hogy a maguk számára nem is nagyon kérték a gyógyulást, mert fel tudták fogni a betegség rendkívüli értékét. 
      Ha a lelki életben valamire akarjuk vinni, úgy ezt a felfogást nekünk is magunkévá kell tennünk. Meg kell értenünk, hogy az örök élet szempontjából igen gyakran sokkal üdvösebb a betegség, mint az egészség. Szentanyánk, Terézia, szerzetesi életének elején, a Megtestesülés zárdában, csak azért kért gyógyulást nagy betegségéből, mert a közös betegszoba akadályozta őt a belső imádságban. Későbbi, gyötrő bajaiban sohasem imádkozott enyhülésért. 
      Eltekintve ugyanis attól a mérhetetlen haszontól, hogy a betegség elveszi kedvünket a földi, érzéki örömöktől, maga a keresztre szegezettség valami csodálatos, misztikus állapot. Önmagában véve is állandó, felséges ima, föltéve természetesen, hogy az ember Isten akaratával való teljes megegyezéssel viseli. A halál után minden lélek önként, sietve megy rendeltetési helyére: még az a szerencsétlen kárhozott is, mert számára a pokol aránylag még a legelviselhetőbb hely. Mintha valahogy így volna a dolog a földön a szenvedéssel, különösen a betegséggel. Mintha ez volna a földi embernek legmegfelelőbb állapot. A szentek életfelfogásából ez olvasható ki. Azért a lelki ember futva megy a kereszthez, s örömmel fekszik rá, s nyújtja tagjait az odaszegezésre. Ezért választotta a szenvedést az édes Jézus a maga, a Szűzanya és mindazok számára, akiket különös szeretetével tüntet ki. Nincs e földön édesebb dolog, mint örömmel tudni szenvedni.
 
 
35. elmélkedés 
 
Bűnösök menedéke 
Refugium peccatorum 

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát, amint segítségére siet az olyan lelkeknek, akiknek halálos órájukban lelki üdvösségük forog kockán, s megmenti őket az örök élet számára. Kérjük őt, hogy mentse meg a mi lelkünket is. 
 
      „Mennyországom azzal töltöm, hogy jót teszek lenn a földön” - mondta halála előtt kis Szent Teréz. Ha tehát már neki is ennyire nemesek voltak az ambíciói; ha már ő is ennyire önzetlenül, nem a maga élvezetére, hanem a földiek hasznára akarta fordítani még mennyei boldogságát is: mit gondoljunk akkor a Szűzanyáról, akiben mindezek a nemes érzelmek hatványozott fokban vannak meg?! Igazán azt kell gondolnunk, hogy a lorettói litánia összes becéző udvarlásai között ez jellemzi legjobban a Szűzanyát: „Bünösök menedéke”
      Egy régi himnusz mondja: „Ne taszítsd el a bűnösöket, Hiszen nekik köszönheted, Hogy Istennek Anyja vagy.” - Csodálatos nagy igazság van ezekben a szavakban. Ő a szeplőtelenül fogantatott; Ő a kegyelemmel teljes; Ő, akihez a bűnnek árnyéka sem férhetett; Ő a bűnnek köszönheti istenanyai méltóságát. Ha Ádám apánk nem vétkezik, nincs Jézus, nincs Mária! „Ó áldott bűn, amely nekünk ilyen Megváltót szerzett” - énekli az Anyaszentegyház a nagyheti szertartásban. 
      De hogyan lehetséges a bűnnek örülni? Miképpen és milyen szempontból lehet az egyedüli, az abszolút jónak tekinteni? Úgy, hogy bűn és bűn között óriási a különbség. A bűn magában véve, igaz, a legutálatosabb dolog, amelyre az Úristen rá sem tud tekinteni. - Ha azonban őszintén megbánjuk bűnünket, Ő képes belőle kihozni a legnagyobb jót. Csak az utolsó ítéleten fogjuk megtudni és megérteni, hogy hány ember köszöni saját bűneinek az örök üdvösséget, oly értelemben, hogy bukásainak tudata alázatossá, s így az isteni kegyelem számára hozzáférhetővé tette őt. Míg ellenben mások, akik talán minden egyéb bűntől tartózkodtak, beleestek a legvégzetesebb bűnbe, a kevélységbe, amely, mint valami jégpáncél áll ellent az isteni kegyelemnek. 
      Fölösleges talán hozzátennünk, hogy ez a gondolat nem akar biztatás lenni a bűnözésre. Isten ments ilyesmitől! Hanem igenis arra akar ösztönzés lenni, hogy bűneinket tegyük jóvá - íme ez a magyar kifejezés milyen remekül mondja ki gondolatunkat - a bűnbánat által. Ha mi azokkal a Szűzanyához menekülünk, akkor megkezdtük ezt a jóvátételt, s a Szűzanya készségesen folytatja majd sebeink gyógyítását. Hiszen ez az Ő legkedvesebb feladata. Ezért lett a kereszt tövében édesanyánkká. 
 
      A lelki vezetők tapasztalata szerint számtalan bűnökbe süllyedt ember köszönhette megtérését annak a körülménynek, hogy amikor már minden egyéb áhítat kiveszett szívéből, s miután évtizedeket töltött Istentől elfordulva, szokásszerűen valami kis imát végzett a Szűzanyához, vagy pedig viselte érmét vagy skapuláréját. 
      A Szűzanyának a bűnösök körüli gondossága azonban főleg a megtérés után, a bűnök következményeinek gyógyításában nyilvánul meg. A háborúk következményei közé tartozik többek között az is, hogy igen sok ember, aki a harctéren szerzett sebeiből kigyógyult, később ugyanezek a sebek és a katonáskodással járó fáradalmak következtében sokat betegeskedik és hamarosan meghal. Még szerencsés az, aki a kórházból kikerülve egy értelmes és gondos édesanya kezei közé jut, aki azután lassú, következetes, önfeláldozó ápolással megmenti őt az életnek. 
      A paráznaságból megtérő bűnösnek természetesen meg kell gyónnia, de hol van még ettől a kórházi kezeléstől a teljes megtérés, az alapos gyógyulás, a fantázia megtisztulása, az akarat megerősödése? Nem mutatja-e a mindennapi tapasztalat, hogy az ilyen ember a jól végzett gyónás után egy ideig úszik a lelki boldogságban, s úgy indul, mintha meg sem állna a legnagyobb életszentségig, s azután, egyszerre csak lelohad benne ez az üdvös elszánás, újra föllángol a csúnya szenvedély. S beáll a bukás, illetve rendesen a bukásoknak egész sorozata. A vége pedig a dolognak az, hogy esetleg teljesen elveszti hitét, s mint megrögzött bűnös végzi be életét; vagy még szörnyűbb, ha az önvád öngyilkosságba kergeti. Hány ilyen esetet tudunk! 
      Íme, az ilyen súlyos esetekben van szükség Szűz Mária gyöngéd édesanyai ápolására. Az Ő csodálatos tisztasága fertőtleníti a lelket; kiszorítja a bűnös képzeletet; az örömöket hajhászó érzékiségnek odanyújtja saját szűztiszta anyai szeretetét. Az Ő tökéletes természetfölöttisége és jellemének ragyogó vonásai magasabb, természetfölötti ambíciókat keltenek a lélekben, s elveszik kedvét a múló földi élvezetek hajhászásától. Végül pedig az ő buzgó tisztelete Jézushoz vezeti a lelket, aki az élet, az igazság és az út, s aki bevégzi a lélekben a megtérés művét. 
      Igen, a bűnös ember nem tehet jobbat, minthogy teljesen a Boldogságos Szűz anyai karjaiba veti magát, s tőle várja sebeinek gyógyulását és lelkének a jóban való megszilárdulását. Ő ennek a gyógykezelésnek mennyei szakorvosa, ez az Ő specialitása, tehát forduljunk hozzá bizalommal. Isten is azt akarja, hogy így tegyünk, „Aki Mária által akart minket birtokolni” - mondja Szent Bernát.
 
Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás