Tiszta Forrás
2018. december 17.   
Névnap: Lázár, Olimpia

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

KEDVES TESTVÉREINK! ~ ~ ~ ~ A weboldalon működik egy virtuális imaközösség, melyet Szent Kristófról neveztünk el. Minden hónapban meghatározott célra ajánljuk fel imáinkat. ~ ~ II ~ ~ December hónapban a következő szándékokra ajánljuk fel imádságainkat: > Imádkozunk a családokért. > Imádkozunk Kárpát-medencében élő magyarokért. > Imádkozunk az európai országokban élő honfitársainkért, és a világon szétszóródott magyarokért. > Imádkozunk Krisztus urunk második eljöveteléért. ~ ~ II ~ ~ Kérjük minden kedves olvasónkat, hogy csatlakozzon a felajánlott imádsághoz! ~ ~ Áldja meg az Isten az imádkozókat, és minden embernek adjon békességet! ~ ~ II ~ ~ Domine Deus, Rex caelestis, Deus Pater omnipotens, Domine Fili, unigenite Iesu Christe. Domine Deus, Agnus Dei, Filius Patris! ~ ~ Qui tollis peccata mundi, miserere nobis! ~ ~ Qui tollis peccata mundi, suscipe deprecationem nostram! ~ ~ ~ ~ Urunk és Istenünk, mennyei Király, mindenható Atyaisten; Urunk Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, Urunk és Istenünk, Isten Báránya, az Atyának Fia! Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk! Te elveszed a világ bűneit, hallgasd meg könyörgésünket! ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
16 látogató

Látogatások

- ma: 517
- tegnap: 960
2015.05.30. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 9. rész

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 9. rész

 

Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, Kegyelmezz!
Krisztus kegyelmezz!
Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten – Irgalmazz nekünk!

 

 

41. elmélkedés 

 
Apostolok királynéja 
Regina Apostolorum 

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát az Újszövetség legnagyobb szentjei, az apostolok körében, s kérjük, szerezze meg nekünk Isten kegyelmét, hadd értsük meg tökéletesen, mit jelent az Ő szép címe: „Apostolok Királynéja”
 
      Az életszentség nagyságát nem az egyéni kiválóság határozza meg, hanem Isten kegyelme. Istenünk pedig ebből egyiknek többet ad, a másiknak kevesebbet, teljesen az Ő szent tetszése szerint, s eljárásának okairól senkinek sem számol be. Mindenkinek ad eleget ahhoz, hogy üdvözüljön, de egyeseknek ad annyit, hogy nagy szentek lehetnek, föltéve, ha felhasználják a kapott kegyelmeket. 
      Az Újszövetségben az apostolokat egészen különösképpen halmozta el kegyelmeivel, s éppen ezért őket számítjuk a legnagyobb szentek közé. Az Úr Jézus szabadon választotta őket, nem pedig egyéni kiválóságuk alapján: hiszen legtöbbjük egyszerű galileai halász volt. Abban a kimondhatatlan értékű kiváltságban részesítette őket, hogy három egész esztendeig lehettek az Ő közvetlen körében, tanúi életének és tanításának. Három éven át nevelgette őket magas hivatásukra; külön megmagyarázta nekik a nép előtt mondott példabeszédeit; bevezette őket tanainak mélyebb megértésébe; megrótta hibáikat; csodálatos türelemmel igyekezett szétoszlatni előítéleteiket a Messiás személyére és országára vonatkozóan. Kínhalála és feltámadása után még negyven napon át gyakran megjelent nekik és tanította őket, végül pedig befejezte művét a Szentlélek küldésével. Ebben a nevelési folyamatban nagy része volt természetesen az ő jóravalóságuknak is – mert hiszen az az egy, aki ezeket a nagy kegyelmeket nem használta fel, a szerencsétlen Júdás, tragikusan elbukott -, de azért, mint mondottuk, a fő rész Istennek meg nem érdemelhető kegyelméé volt. Szent Pálnál, aki később jött, az Úr ezt az oktatást belső lelki felvilágosításokkal pótolta, s így az ő apostoli lelkületét is saját kezűleg alakította ki. 
      A tizenkét apostolon kívül azonban volt valaki, aki még bensőbb, még hosszasabb és még mélyrehatóbb oktatásban részesült az édes Jézus részéről. Egy kis Szűz, aki oly szerényen húzódik meg mögöttük a háttérben; az ő édesanyja, Mária. Ő nem három, hanem harminc évig járt Jézus iskolájába; Őhozzá a Messiást nem baráti, hanem a gyermeki szeretet szálai fűzték; Ő figyelemmel leste és szívébe zárva őrizte isteni gyermekének minden szavát, minden gondolatát. Íme, ezért ő az apostolok királynéja. 
      A Szentlélek vétele volt az apostoli tanfolyam befejező momentuma: nem csoda, ha Őt is ott látjuk az arra készülő, imádkozó apostoli testületben, s őreá is leszáll egy tűznyelv, amely bizonyára nagyobb a többinél. 
      „Nektek megadatott ismerni a mennyek országának titkait, a többieknek csupán példabeszédekben” - mondja az Úr apostolainak, amikor egy alkalommal a népnek adott oktatás után előttük fejtegeti példabeszédeinek mélyebb értelmét (Mt 13,11). Ezek a szavak szólnak minden embernek, aki mélyebb lelki életet él, s természetesen a szerzetesnek, aki hivatásszerűen gyakorolja azt. De amikor az Úr az ilyen lélek mélyén leül, hogy őt négyszemközt oktassa s a hit igazságainak mélyebb megértésébe bevezesse, azt mindig azzal a szándékkal teszi, hogy az illetőt apostollá nevelje. 
      Addig, míg valaki ezt meg nem érti, ne is álmodjék lelki haladásról. Alapvető irányeszméje a magasabb lelki életnek, hogy az „én” jegyéből teljesen a „te” jegyébe kell áthelyezkednie. Szent Terézia szavai: „Mit törődöm én magammal, Uram, nekem csak te számítasz”. Kis Szent Teréznek lélekmentő buzgalma, Keresztes Szent János Atyánk egész életének tökéletes altruizmusa s az összes szentek példája mind fennhangon hirdeti ezt az elvet. Az a lelki élet, amely csakis az illető saját nyomorúságos kis énje körül mozog s folyton annak saját érdekeit fontolgatja, föltétlenül elcsenevészedik. Még jó, ha nem fullad bele az aggályoskodás mocsarába. Annyi bizonyos, hogy nem emelkedik ki soha azok a „többiek” közül, akik a példabeszédek színvonalán maradnak, s akik látván nem látnak, és hallván nem értenek. 
      Az Úr Jézus lelkekre szomjazik, s aki nem hajlandó a halfogásra, azt nem is fogja ez irányban oktatni. Azonban a halfogásnak, az apostolkodásnak két módja van. A Szűzanya a születő Anyaszentegyháznak bizonyára a legnagyobb apostola volt, pedig egyszer sem lépett szószékre. Az ő szerepe abból áll, hogy az apostolok munkájára leesdje Isten kegyelmét. Imádság volt egész élete, de azt bátran föltehetjük, hogy Ő igazából sohasem imádkozott önmagáért. Olykor talán mégis, de ritkán. Hiszen az édes jézus ajkairól is szállt el ima önmagáért az utolsó vacsorán: „Most dicsőíts meg engem Atyám...” (Jn 17,5), s a Getszemániban: „Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár...” (Mt 26,39). De ezek kivételek voltak. Egyébként Ő teljesen másokért, érettünk élt, s érettünk áldozta fel életének minden percét, a kereszten pedig még testét is. 
      Akár aktív legyen tehát az életünk, akár szerzetesi szemlélődő, a hivatásunk mindig az apostolság. Értesse ezt meg velünk az „Apostolok Királynéja”. 
 
 
42. elmélkedés 
 
Vértanúk királynéja 
Regina Martyrum 

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát a vértanúk bíborfénykoszorús dicső körében, mint azok királynéját, s kérjük, szerezze meg nekünk Isten kegyelmét, hogy hitünket akár vérünk árán is meg tudjuk vallani, életünk odaadásáig. 
 
      A vértanúságot az Anyaszentegyház mindig többre becsülte a hősies erénygyakorlatoknál, sőt kezdetben, az első három században, az Úr és a Szűzanya ünnepem kívül csakis a vértanúk emléknapját ülte meg. Már vértanúhaláluk előtt akkora tiszteletet tanúsított irántuk, hogy ha börtönükből valamely hosszú vezeklésre ítélt bűnös érdekében kérést intéztek a püspökhöz, az elengedte a büntetés hátralevő részét, vagyis búcsút engedélyezett nekik. Meggyőződése volt az Egyháznak, hogy a vértanú halála után egyenesen bemegy az égi dicsőségbe, bármilyen volt is élete azelőtt, úgy hogy nem érette, hanem hozzá kell imádkozni. A katakombákban pedig a vértanúk boltívvel födött, díszes sírhelyet kaptak, az arkosoliumot, s kőkoporsójuk fedőlapján mutatták be a szentmisét. 
      A vértanúkat tehát méltán tekinthetjük a győzedelmes egyház arisztokráciájának. Ennek királynéja tehát a Szűzanya, éspedig nem csupán istenanyai rangjának alapján, hanem azért is, mert, bár Ő nem ontotta tiszta szűzi vérét hitéért, de lelkileg elvérzett a kereszt alatt abban az irtózatos fájdalomban, amelyet isteni Fiának szenvedései okoztak számára. Ha nem is volt vértanú testileg, az volt lelkileg. A Szűzanyának ez a lelki vértanúsága igen nagy reményeket és vágyakat van hivatva bennünk ébreszteni, hogy mi magunk is vértanúkká legyünk. Elhihetjük ugyanis, hogy az Úristen semmiféle igazi tökéletességnek útját nem vágja el előlünk, tehát a vértanúságét sem. Az azonban, hogy tényleg vérünket onthassuk, nem tőlünk függ. Szent Terézia Anyánk, gyermekkorában a mórok földjére akart szökni, hogy ott vérét onthassa, mert - amint humorosan megjegyzi - itthon nem akadt ember, aki megtette volna neki a szívességet, hogy a hitéért levágja a fejét. Az Úristen a mi kedvünkért nem fog üldözést engedni vagy rendezni. De erre nincs is szükség, a Szűzanya példája mutatja ezt. Ha, miként őbenne, bennünk is megvan a szeretetnek az a hősies foka, hogy Istenért készségesen ontanánk vérünket - mennyire megvolt ez a Szűzanyában! Mily szívesen viselte volna el isteni Fia helyett azokat a kínokat! -, akkor számunkra is készen áll a vértanúság koronája. Hiszen nem hiába mondják a lelki írók, hogy a szerzetesség - ha igazi - lassú vértanúság, mert folytonos keresztre feszítése az ember énjének. Ugyanilyen lassú vértanúság minden szenvedő keresztény élete, még ha kint is él a világban, föltéve, hogy keresztjeit Isten akaratával való teljes megegyezéssel viseli. A Szűzanya, a vértanúk királynéja, erre a vértelen vértanúságra oktat bennünket. 
      Fontoljuk meg, mi szükséges ahhoz, hogy a vértanúság számunkra kínálkozó koronáját elnyerhessük? Semmi más, mint az Isten akaratával való, tökéletes megegyezés. Mert hiszen az Anyaszentegyház sem ismeri el vértanúnak azt, aki ugyan életét vesztette hitéért, de a támadóknak, bár jogos önvédelemben, fegyverrel ellenállt, s igyekezett kezeikből kimenekülni. Bizony, a legtöbb ember a rá küldött szenvedések alól a kelleténél nagyobb igyekezettel akar kimenekülni, s ha erre nem képes, akkor panaszkodik miattuk fűnek-fának. Nagyon természetes, hogy az ilyen embert senki sem fogja lelki vértanúnak tekinteni. Pedig Isten, azért küld nekünk keresztet, mert nekünk a szenvedés jó és üdvös, nekünk is, valóban isteni gondolkodással, a szenvedést jónak és hasznosnak kell tekintenünk, sőt a legjobbnak, amit a földi élet nekünk adhat. 
      Azt mondják, hogy az emberi lélek a halál és a külön ítélet után önként megy a számára rendelt helyre, legyen az akár a pokol, mert még az a számára legelviselhetőbb az állapot. Ha belekényszerítenék az égbe, az ő megrögzött gonosz mivoltával, az pokolibb lenne neki a pokolnál. Ilyenféleképpen kell nekünk éreznünk a szenvedéssel kapcsolatban. Úgy kell azt tekintenünk, mint e földi életben a számunkra legmegfelelőbb állapotot. Így tekinti azt Isten. Hiszen azért választotta a szenvedést egyszülött Fia számára földi osztályrészül. Nekünk tehát nem csak el kell viselnünk a kereszteket, hanem éppen olyan boldogoknak kell magunkat éreznünk terhünk alatt, mint amilyen boldognak érzi magát a tisztítóhelyen szenvedő lélek, amely teljesen érzi ugyan gyötrő kínjait, de mivel ez szolgál javára, főleg pedig mert tökéletesen szereti Istent, nem cserélné el állapotát semmiféle földi boldogságért. Ez volt mindig a szentek hangulata a szenvedéssel szemben. Ezt fejezi ki Kis Szent Teréz mondása, amely szerint az ő számára nem létezik szenvedés, mert minden szenvedést édesnek talál. Ez a lassú földi vértanúság érzése. Ezt tegyük magunkévá. 
 
 
43. elmélkedés 
 
Hitvallók királynéja 
Regina Confessorum 

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát, körülvéve a szentek óriási seregétől, akik nem voltak sem apostolok, sem vértanúk, sem pedig szüzek, egyszóval a szentek legnagyobb részétől, akiknek szintén Ő a királynéja. Kérjük Isten kegyelmét, hogy e szentek példáját követhessük. 
 
      Mindabból az eszmekincsből, amelyet ez a szó: hitvalló, magában foglal, tegyük megfontolásunk tárgyává azt, hogy ezen szentek életét a hit irányította, pedig nem csak úgy, mint teszi az átlagos keresztények életében, akiket inkább csak a nagyobb hibáktól őriz meg, hanem úgy, hogy legcsekélyebb gondolatuk, szavuk és cselekedetük is a hit fényében történt. Ez a természetfölötti világosság indította például Keresztes Szent János Atyánkat arra, hogy már gyermekkorában a szegénység következtében amúgy is sanyarú életét önsanyargatások révén tegye keményebbé. Lemondani az értéktelen földi örömökről. El a Jancsi-bankóval – így nevezték az 1917-18-as évek értéktelen papírpénzét -, várjuk meg a mennyei arany-valutát! 
      Spanyolország, illetve a nyugati gótok ifjabb királya, Hermenegild nemzetének arián hitéről katolikus hitre tért. Mivel apja, az öreg király, Rekkared szavaira nem hajlott, emiatt megfosztotta koronájától, börtönbe vetette és láncra verette, sőt, mivel állhatatosan kitartott hite mellett, végül meg is ölette. A börtönben - írja róla kortársa, Nagy Szent Gergely pápa -, az ifjú király elkezdett arról gondolkozni, hogy milyen csekély értékű dolognak kell lennie a földi királyságnak, amelyet oly könnyen elvehetnek az embertől. 
      Mit ér az, ami ma van, holnap nincs?! Milyen mélységes életbölcsesség rejlik ebben! Ezt csakis a hit fénye tudja megadni. Egy szívbeteg, öreg olasz munkást gyóntattunk néhány éven át Budapesten, a klinikán. „Atyám - mondá egyszer -, ezek a jó nővérek folyton hozzák nekem a legfinomabb pecsenyéket és tésztákat. De hát nincs étvágyam. Hozták volna akkor, amikor még egészséges voltam!” Igen, mint Szent Ágoston is mondja: „Egy kis láz elegendő ahhoz, hogy elvegye a kedvünket minden földi örömtől.” - Tehát milyen értéktelenek, milyen Jancsi-bankók ezek! Ez volt a hitvallók nagy tudománya, s ezért igyekeztek önmegtagadás által magukból kiirtani minden vágyat a földiek után. Mert addig, amíg a szív a földiekhez tapad, nem képes Istenhez emelkedni. Addig, amíg a madarat, ha csak egy cérnaszál köti is valamihez, nem röpülhet föl: előbb el kell azt szakítania. Ezt hirdetik nekünk a mennyben levő hitvallók, élen a Szűzanyával. Ezt a leckét kell tőlük legelsősorban megtanulnunk. 
 
      A hitvallók tudományának egy másik fontos pontja az, hogy tudták élvezni a manna ízét. Az Újszövetség mannája, mennyei életkenyere az édes Jézus. Aki Őt eszi, az örökké él. Azonban már az Ószövetség mannájának ízét sem találta mindenki kedvére valónak. Egyesek csodálatos jó ízét érezték, s azt mondták róla, hogy megvan benne minden finom eledel íze. Ellenben mások panaszkodtak, s azt hajtogatták, hogy „undorodik már a lelkünk ettől a hitvány eledeltől”. Hiszen még most is úgy van a dolog, hogy a durva, erősen fűszerezett konyhához szokott ember nem tudja élvezni az előkelő, főúri asztal finom ételeit. És egy másik hasonlattal szólva: erős, penetráns bűz közepette, mondjuk egy bőrcserző műhelyben, az ember nem lesz képes élvezni a gyöngyvirág gyöngéd, finom illatát. 
      Éppen így vagyunk az élet kenyerével és a mezők liliomával: az édes Jézussal is. A lelki élet kezdetén juttat ugyan az embernek néha igen nagy édességeket, hogy az illető csak úgy áradozik a boldogságtól. Azonban - s ez az, amit annyi ember nem tud - nem ez az igazi íze a mannának. Ez csak arra való, hogy a lelket magához csalja, s elvonja a földi élvezetektől. Ez utóbbiaknak az érzékeket gyönyörködtető élvezete helyett ad a léleknek olyan lelki örömöket, amelyek az előbbieket messze túlszárnyalják. Olyanokat, amilyenekben majd csak a feltámadás után, az égben fogunk részesülni, amikor a test együtt fog örvendezni a lelkünkkel. Az a boldogító, érezhető áhítat ugyanis, amelyre itt célzunk, ha nem is egészen, de jórészben testi öröm, vagyis jobban mondva, a lelki örömnek a testre váló átadása. Az nem tartós. Azt már maga a megszokás is legyöngíti, sőt megsemmisíti. A legjobb eledelre is ráun az ember. Azok a panaszkodó zsidók, ott a pusztában, kezdetben valamennyien jónak találták a mannát, de azután ráuntak. Ráuntak, mégpedig azért, mert visszagondoltak Egyiptom húsos fazekaira. 
      Ha a lelki ember, amikor ezek a kezdetleges erős mellékízek elmúlnak, nem szokik rá a mannának végtelenül egyszerű, gyöngéd ízére; ha kétségbeesetten panaszkodik arról, hogy ő már nem tud imádkozni, mert nem talál benne örömet: akkor sohasem viszi sokra. Nála azokat a penetráns ízeket és illatokat a manna valódi ízének, a mindenről való - tehát még a lelki gyönyörűségekről való lemondás - gyönyörűségének kell pótolnia. Ez a mi golgotai mannánk íze. Aki azt nem ismeri tapasztalatból, annak hiába beszélünk róla. Aki pedig ismeri, a mennyország előízét élvezi benne. Ezt élvezték a hitvallók, ezt a Szűzanya. Kövessük példájukat!
 
 
44. elmélkedés 
 
Szüzek királynéja
Regina Virginum

      Képzeljük Szűzanyánkat az égben a csodálatos szépségű lelkek társaságában, akik a Bárányt mindenhová követik, s akik dalolják azt a dalt, amelyet az égben csakis nekik lehet dalolniuk. Hallgassuk, milyen kimondhatatlan szépségben cseng ki az énekből a Szűzanya hangja, mint vezető, királynői hang. Kérjük Isten kegyelmét, hogy ez az elmélkedés nagy lelkesedést és csodálatot keltsen bennünk a szűzi tisztaság iránt. 
 
      Amint a virágok között a liliom páratlan a maga mocsoktalan hófehérségével és nemesen egyszerű vonalaival, éppúgy az emberi lélek szépségei és összes erényei között a legbájosabb a szűzi tisztaság. Nem mondjuk legértékesebbnek, mert hiszen vannak apostolok, vértanúk, hitvallók, akik nem voltak szüzek. Maga az Anyaszentegyház első feje, Péter sem volt az. Ott vannak azután az özvegyek, akik közül sokan még a szentté avatott szüzek közül is sokakat felülmúlták életszentség tekintetében. Sőt úgy látszik, mintha az életszentségi fokozat terén a szűztisztaságnak nem is volna olyan nagy jelentősége; mintha azon is érvényesülne Kis Szent Teréz mondása, hogy semmi más nem számít, csakis a szeretet. Az édes Jézus pedig nem hiába beszél tíz szűzről, akik közül csak öt volt okos, a többi oktalan. 
      Szóval a szűzi tisztaság önmagában véve még távolról sem kulcsa a mennyországnak. S mégis igaz marad, hogy a legelragadóbb szépsége a léleknek. Vannak tökéletességek, amelyek sokkal nagyobbak nálánál, de szépség nagyobb nincsen. Innét van az, hogy az Anyaszentegyház a szűztisztaság iránt mindig hódolatos tiszteletet tanúsított, s az Istennek szentelt szüzeknek a templomban külön, megtisztelő helyet biztosított. A szentatyák pedig kifogyhatatlanok a szüzesség dicséretében. Hiszen magában a lorettói litániában is tizenkétszer dicsérjük a Szűzanya szeplőtelen tisztaságát, amelyhez soha, még csak a kísértésnek árnyéka sem férhetett. 
      Tehát ha már a közönséges emberi keretek között mozgó szüzesség is olyan rendkívül kedves, akkor milyen lehet a Szűzanyáé, amikor oly magasan áll az előbbi fölött? Ha az édes Jézus annyira szerette Szent Jánost, ha a szüzeket az egész örökkévalóságon át a maga kíséretében tartja és azt akarja, hogy kövessék Őt, akárhová megy: mennyire szeretheti az ő Szűzanyját, s milyen állandó közöttük az együttlét! 
 
      Elmélkedjünk arról, hogy a szüzesség kimondhatatlanul nemesíti az emberi természetet, s magasra emeli önmaga fölé. Úgy képzelhetnénk a tökéletesség csúcsát, mint valami hegyormot, amelynek három oldalról lankás lejtői vannak, a negyedik ellenben meredek szakadék. A többi érzéki vágy a lelket a lankás oldalakon húzza lefelé, s így könnyebb a megállás és a visszafordulás. Hogy példát mondjunk, Szent Ágoston édesanyja, Szent Mónika, fiatal korában szülei házánál meg volt bízva a pince kezelésével, és lassanként rászokott a borivásra, míg csak egy méregbejött cseléd kifakadása észre nem térítette, s le nem mondatta erről a veszedelmes, de magában véve - akkor még - nem bűnös élvezetről. Így van a dolog sok egyéb hajlammal is, amely csak igen lassan erősödik, s csak hosszabb idő múlva válik szenvedéllyé. Ellenben az az érzéki vágy, amely a szüzességgel ellenkezik, a meredek szakadékon, egyszerre zuhantatja az embert az állatiság mélységébe. 
      „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” - mondta Jézus (Mt 5,8), s e szavait nem csak a jövőre, hanem már a jelenre is kell érteni. A tökéletesség magas csúcsán ugyanis, amely messze belenyúlik a szellemi sztratoszférába, az Istenséget már csak igen vékony lepel fedi el a halandó ember szeme elől. 
      „Ó, milyen szép lehet az, aki téged teremtett!” - kiáltott fel lépten-nyomon Szent Terézia, amikor egy szép pillangót látott meg, vagy csak valami szemrevaló kagylót mutattak is neki. A sevillai alapító úton pedig, amikor egy alkalommal a forró déli órákat egy virágos és madárdalos gyönyörű berekben töltötték, és alig akart onnan kijönni, annyira áradozott és el volt ragadtatva minden egyes természeti szépség láttán. Minden Istenre emlékeztette, mindenben Isten végtelen szépségének nyomait látta. Erre csak a tisztalelkű ember képes. 
      De ne mondja az olyan ember, akinek nem sikerült ártatlanságát megőriznie, hogy ez az elmélkedés nem neki való! Dehogy nem való neki. Szent Bernát egyenesen kimondja, hogy a hosszú időn át megőrzött tisztaság egyenlő értékű a szüzességgel. Az Isten kegyelmével való közreműködés, a bűn végletekig való kerülése, a védősáncok, például a szemérmetesség, kiépítése, mindez úgy megtisztíthatja a lelket, mintha soha sem vétkezett volna. Hiszen hányan vannak szentek, akik a házaséletben lettek azzá! Gondoljuk csak meg, hogy milyen tisztalelkűség uralkodott kis Szent Teréz szülei házában! „Szűzies volt benne még a levegő is” - mondja róla ő maga.
      Igyekezzünk tehát mi is feljutni e lelki magasság tiszta légkörébe, hogy mi is meglássuk az Istent.

 

45. elmélkedés 
 
Minden szentek királynéja
Regina sanctorum omnium

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát mennyei trónusán, amint a szentek megszámlálhatatlan milliói rajongják Őt körül és lángoló szeretettel üdvözlik Őt, mint királynéjukat! Kérjük Isten kegyelmét, hogy valamikor mi is ott lehessünk. 
 
      Az ember veleszületett, ösztönszerű szíve-vágya egy boldog birodalom, ahol nincs többé szenvedés, ahol minden kívánsága teljesül, s ahol az emberek mind szeretik egymást. Hiszen a mesevilágok, a tündérországok is ezt az ábrándos vágyat fejezik ki. A hívő ember tudja azt, hogy ez az ország valóban létezik, ha nem is ezen a földön, hanem fönt az égben. Kezdve ősszüleinktől az emberiség összes igazai és megtértjei a Megváltó születése előtt a limbusban, a pokol tornácában várták annak a boldog tündérországnak megnyitását, s a pátriárkák, próféták és az ószövetség összes istenfélői a feltámadt Üdvözítő vezetése alatt mentek be oda. Azóta pedig a föld évenként milliószámra küldi az égbe a hívő emberiség színe-javát. 
      Mindezek a mennyország küszöbe előtt leteszik összes emberi gyarlóságaikat, s csak a teljesen megtisztult, tökéletes szeretettől lángoló jobbik „én”-jük megy oda be. Mindmegannyi gyönyörű csillag, de valamennyiüket felülmúlja úgy ragyogásban, mint színgazdagságban a Boldogságos Szűz Mária. Mindenki büszke rá, mert hiszen mindenki joggal tekinti őt a magáénak, a saját egyéni birtokának, aminthogy Ő tényleg mindegyiké. Senki sem irigyli tőle kimondhatatlan nagy dicsőségét, sőt, ha lehetséges volna, még nagyobbat kívánna neki: csakhogy nem lehetséges. Hogy elhalványulnak a föld összes örömei, méltóságai, gazdagságai, ha ezzel a boldog országgal hasonlítjuk őket össze! Mily hitvány, értéktelen hamispénz az egész! Ne engedjük, hogy kiszúrják vele a szemünket! A mennyország a mi eljövendő örökségünk. Várjunk türelemmel, míg odajuthatunk, s ott élhetünk a Szűzanya édes jogara alatt mindörökké boldogan. 
 
      Van azonban a Szűzanyának egy másik csodaszép birodalma is, amelynek polgárai szintén egytől-egyig szentek, ha nem is teljesen boldogok még. Ez a tisztítóhely. Azok a lelkek népesítik be, akiknek, amikor elhagyták a testet, még volt a rovásukon. Megigazulva haltak meg, s így örök üdvösségük biztosítva van, de mivel nem szenvedték el még bűneikért a büntetést, ez utóbbinak rozsdája ékteleníti el kissé a lelküket, s így nem mehetnek be oda, ahová nem juthat be semmi tisztátalan. Az Úristen végtelen irgalma tehát készített számukra egy tűzfürdőt, hogy abban leégjen róluk minden legkisebb szenny. Csendes birodalom ez. Nem hallatszik benne egy szó, egy nyögés sem. A tisztuló lelkek boldogok, mert hiszen biztosak örök üdvösségük felől; mert tudják, hogy Isten szereti őket; s mert ők is szeretik Istent. Ez utóbbi körülmény magában elég, mert aki szeret, ha tisztán szeret, akkor boldog is. 
      Azonban ez a boldogság, amelyet nem cserélnének el a föld minden kincséért, párosul a legnagyobb szenvedéssel. Távol lenni Istentől, aki után annyira epednek, s égni a tűzben! Ezt a szenvedést panasz nélkül viselik ugyan, de - nem lévén bennük semmiféle dacosság vagy büszke önérzet, hanem ehelyett gyermeki egyszerűség -, kifelé vágyódnak belőle. Biztosak lehetünk abban, hogy a Szűzanya közbenjárására számtalan lélek szabadul ki onnan s jut a mennyországba - különösen azok, akik földi életben gyermeki szeretettel tisztelték Anyjukat, és hűségesen viselték az Ő skapuláréját. 
 
      A minden szentek királynéjának harmadik birodalma az, amely neki a legtöbb gondot okoz, tudniillik a földön élő igazaké. Ezeknek legtöbbje beteg: betege a földi életnek, amely folytonos alkalmul szolgál neki arra, hogy a lelke megsérüljön. Mint a földi anya beteg gyermekének ágya mellett, úgy virraszt fölöttük ez a drága égi Anya, ápolgatja őket, kötözgeti sebeiket, s mindent elkövet, hogy megerősödjenek, hogy teljesen felgyógyuljanak. Így tesz Ő mindazokkal, akik az Ő hűséges gyermekei, még ha sok is bennük a gyarlóság. Sőt többet tesz, sokkal többet a földi anyánál. Mert ez, ha gyermeke meghal, nem tud egyebet tenni, minthogy eltemeti, ellenben a Szűzanya éppen lelkileg halott gyermekeire fordítja a legtöbb gondot, s igyekszik őket új kegyelmi életre ébreszteni. 
      Királynői méltóságát Ő nem úgy fogja fel, hogy csak hódolatát fogadja alattvalóinak, hanem úgy, hogy mindegyikünk szükségletei iránt a legbensőbben érdeklődik, s mindenkit külön-külön vezet és kalauzol az ég felé. A legdrágább, leggyöngédebb pásztornője Ő földi nyájának, s kimondhatatlan szorgossággal őrködik minden egyes juhocskája fölött. Ezek közé azonban csakis egyszerű, gyermekded, alázatos lelkek tartozhatnak. Büszke, nagy lelkek nem kérnek az Ő vezetéséből, s indulnak a saját fejük szerint, s adja Isten, hogy ne vesztükre. Mi legyünk kicsinyek! Legyünk a minden szentek Királynéjának hű alattvalói, nyájának juhai, hogy beterelhessen minket mennyei birodalmába.

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás