Tiszta Forrás
2018. december 17.   
Névnap: Lázár, Olimpia

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ANGELUS ~ ~ ♡ ♡ ♡ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen.

Jelen van

0 felhasználó
25 látogató

Látogatások

- ma: 433
- tegnap: 960
2015.05.31. 00:00 Pela
Hozzászólások: 0

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 10. rész

Szeghy Ernő kármelita atya elmélkedései a lorettói litániáról 10. rész

 

Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, Kegyelmezz!
Krisztus kegyelmezz!
Uram, irgalmazz!
Uram irgalmazz!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten – Irgalmazz nekünk!

 

 

46. elmélkedés 

 
Eredeti bűn nélkül fogantatott királynő
Regina sine labe originali concepta

      Képzeljük magunk elé a Lourdes-i jelenést, amikor Bernadette kérdésére áhítatosan összetett kezekkel és égre emelt szemekkel ezt mondja: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Kérjük Isten kegyelmét, hogy amennyire gyarló eszünkkel lehetséges, megértsük a Szűzanyának ezen fenséges kiváltságát. 
 
      „Amennyire gyarló eszünkkel lehetséges”; mert bár itt nincs a szó szoros értelmében vett titokról szó, azért mégiscsak abban az esetben tudnánk ennek a kiváltságnak mindent meghaladó méreteit megérteni, ha tiszta fogalmunk volna a bűn utálatosságáról. Márpedig az nincs. Ez a fogalom ugyan nagyon megtisztul, ha valakiben a folytonos erénygyakorlat és a tökéletességben való haladás következtében növekszik a belső világosság. S egy Szent Alajosban, aki két kis bocsánatos bűnét oly keservesen tudta siratni, mindenesetre igen magas fokra emelkedett, de azért teljessé csak akkor lesz, amikor a lélek az égben színről színre látja meg Istent, a végtelen szentséget, s felfogja, hogy mit jelent, ezt a végtelen szentséget megbántani. 
      Sőt még az égben is különböző lesz ennek a fogalomnak a tisztasága, s minél magasabban áll ott valaki a dicsőségben, annál tisztább fogalma van a bűn utálatosságáról. Ebből következik, hogy azt az Úristen és az ember Krisztus Jézus után legtökéletesebben a Szűzanya képes felfogni. S innét van az, hogy a szeplőtelen fogantatás dogmájának kihirdetését olyan nagyra vette, hogy érte a Lourdes-i csodaforrást ajándékozta az emberiségnek. 
      Hiszen a kultúrember még az anyagi szennytől is iszonyodik, sőt minél magasabban áll műveltség tekintetében, annál többet ad a testi tisztaságra. Aszkéta embernél ezt a hajlamot fékezi az a tudat, hogy a testet nem szabad túlságosan ápolni, sőt a kérdés ezen oldalról való megfontolása egyes szenteknél, mint Szent Hilárionnál és Labre Szent Benedeknél a test teljes elhanyagolására vezetett, azonban éppen ez volt náluk a legnagyobb önmegtagadás: az anyagi szennytől való iszony legyőzése. Egyszóval a piszok iránt érzett undor mélyen gyökerezik az emberben, sőt még a legtöbb állatban is. 
      Ez azonban csak gyönge kivetítése annak az undorodásnak, amelyet a szellem érez az őt beszennyező bűn iránt. Hiszen a szellemi érzések összehasonlíthatatlanul erősebbek a testieknél. Ha tehát a lélek tisztán látja a bűn utálatosságát, akkor nincs az az anyagi piszok, amely az ő szemében amellett számot tenne. S ha ezt a tiszta látást lelki emberek már itt e földön elérik, mekkora lehet az a Szűzanyában! Milyen kimondhatatlan boldogság lehet az ő számára az a tudat, hogy őt soha a bűnnek még az árnyéka sem érhette. Nem csoda, hogy annyira örült, amikor azt a kiváltságát IX. Pius pápa dogma alakjában kihirdette. 
      Igaz ugyan, hogy az eredeti bűn egészen más valami, mint a személyes vétek. A kettő közötti viszonyt megérteti velünk az I. világháború után bekövetkezett mostani helyzet. Hányan vannak közöttünk, akik a világháborút a világ minden kincséért sem indítottuk volna el, tehát ugyancsak nem vagyunk érte felelősek; s most mégis, mint magyarok, az egyik legyőzött s talán legjobban letiport nemzethez tartozunk. Mennyivel másképp éreznénk magunkat, ha mi győztünk volna! Szakasztott így van a dolog a Szűzanyánál. Ádám bűne elvesztette számunkra a mennyei örökséget, s minket legyőzöttekké tett, úgyhogy mindig nyögjük, még a megváltás után is, annak következményeit. E között a legsúlyosabb az, hogy mindnyájan kegyvesztett állapotba születünk, s csakis a keresztség által tisztulunk meg. Ezen szabály alól csak ketten voltak kivéve: „az Asszony és Utódja” (vö. Ter 3,15); a sátánnak már a paradicsomban, a tilalomfa alatt kivívott győzelme után beígért félelmetes ellenfelei és letiprói. Mária és Jézus. Illetve ez utóbbi, mint Istenember, s mint a Szentlélektől fogant, nem is lehetett volna soha a legyőzöttek között, úgyhogy kiváltságról csak Máriánál lehet szó. Neki azonban ezt megadta az Úr, mert nem illett volna, hogy a golgotai győzőnek édesanyja valaha is a tilalomfa gonosz győzőjének hatalma alatt legyen. 
      Csodálatos fényben ragyogtatja előttünk ez a kiváltság a Szűzanyát, s magasra helyezi őt az összes szentek fölé, akik bár szintén diadalmaskodtak a sátán fölött, létezésüknek első idejében mégis csak az ő hatalma alatt voltak. Sőt még az angyaloknak is föléje emeli, mert hiszen igaz, hogy azok sem vétkeztek soha, de azért mégis kísértésnek voltak alávetve, s így a rossz, ha nem is szennyezte be őket, mégis egy ideig kísértés alakjában a közelükben járt. A Szűzanyához még kísértés sem férhetett, értve ezalatt a belső kísértést, mert hiszen a külsőnek még az Ő isteni Fia is ki volt téve. Hiszen ő is egy romlott világ közepette élte le földi életét, s lehetetlen volt nem látnia a sok rosszat maga körül. 
      Minden tisztaságszerető földi anya gondosan ügyel arra, hogy gyermeke mindig tiszta legyen; füröszti, mossa, öltözteti olyan szépen, ahogy csak tudja. Szeplőtelen mennyei Anyánknál senki sem szereti jobban a tisztaságot. Lelkileg tisztán és a kegyelem díszruhájában óhajt minket látni mindig. Ne szomorítsuk meg. Ügyeljünk szorgosan a teljes lelki tisztaságra!
 
 

47. elmélkedés 
 
Szentolvasó királynéja
Regina Sacratissimi Rosarii
 
      Képzeljük magunk elé a Boldogságost, amint Lourdes-ban, az első jelenés alkalmával, leveszi a karján lógó olvasót, s a kis Bernadette-t annak áhítatos elmondására tanítja. Kérjük Isten kegyelmét, hogy átérezzük e fontos áhítatgyakorlatot és mindig örömmel gyakoroljuk. 
      Az édes Jézus nyilvános életének folyamán talán semmit sem tanított olyan behatóan, példával és szóval, mint az imádság szükségességét: „Szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1). – „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Mt 26,41). - Ezek és más ezekkel egyértelmű kifejezések hangzottak el minduntalan ajkairól. Ő maga pedig egész éjjeleket töltött imával, amikor pedig tanítványai arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, megszerkesztette számunkra a Miatyánk gyönyörű imáját. Ezzel is jelezte, hogy bár imádkozni lehet teljesen bensőleg is - s az állandó ima csakis ilyen alakban képzelhető - azért szóbeli imára is van szükség, mert hiszen úgy illik, hogy az ember a nyelvével is dicsőítse Teremtőjét. 
      Az Anyaszentegyház csakis az isteni Mester utasítását követte, amikor papjai számára előírta a zsolozsmát s ily módon naponként tekintélyes terjedelmű szóbeli imára kötelezte őket. Azonban gondoskodott a hívek számára is szóbeli imáról, amennyiben kiegészítette a Miatyánkot az Üdvözléggyel, a Hiszekeggyel és a Dicsőséggel, s végül pedig ezeket egy csodaszép imakoszorúba, a szent rózsafüzérbe fonta, közibük iktatva hitünk legszentebb titkait. A hagyomány szerint ebben a Szűzanyának közvetlen része volt, amennyiben Ő oktatta erre az imára Szent Domonkost, s általa elterjesztette ezt az áhítatot az egész világon. 
      A híveknél tehát az olvasó a zsolozsmát pótolja, a papságnál pedig annak kiegészítő része, mert hiszen, bár nincs rá törvény, olvasó nélkül papot és hívőt képzelni sem lehet. A Szűzanya hadseregének ez a jellegzetes fegyvere. Szent Domonkos idejében az eretnekség ellen szolgált, s akkoriban és most is a sötétség hatalmai ellen hivatott bennünket védelmezni. Állandó kapocs ez a Szűzanya és gyermekei között. Titokzatos lánc, amely összefűzi őket. Záloga az örök üdvösségnek, mert hiszen, ha igaz - mint ahogy igaz -, hogy „Máriának gyermeke nem veszhet el”, akkor hogyan kárhozhatna el olyan ember, aki az olvasót naponta elmondja, s ezáltal nap nap után Mária gyermekének vallja magát? Legyen tehát mindig velünk az olvasónk, s mondjuk el napjában oly gyakran, amilyen gyakran csak lehet. 
 
      Az olvasó imádkozása igen előmozdítja lelki haladásunkat. Főleg azáltal, hogy végigvonultatja értelmünk előtt hitünk titkait és megváltásunk összes főbb eseményét, az örvendeteseket, a fájdalmasakat és a dicsőségeseket. Csodaszép hitvallást foglal magában. Kezdjük a Hiszekeggyel, amelyben vallomást teszünk Istenről, a világ teremtéséről, Jézus Krisztusról, az ő Szentlélektől való fogantatásáról, Szűz Máriától való születéséről, kínszenvedéséről, kereszthaláláról, poklokra szállásáról, feltámadásáról, mennybemeneteléről, s leendő eljöveteléről. Majd a Szentlélekről teszünk tanúságot, s az Anyaszentegyház kizárólagosságát valljuk, továbbá a szentek egyességét, a bűnök bocsánatát és saját feltámadásunkat. Dicsőítjük a Szentháromságot, s azután a Miatyánkban kérjük Istentől mindazt, amire szükségünk van. Három Üdvözlégy és megint egy Dicsőség fejezi be ezt a gyönyörű bevezetését az olvasónak. Nálunk ezekbe az üdvözlégyekbe is szokás kérést iktatni. Máshol ezt nem teszik. 
       Ezután következik a tulajdonképpeni olvasó, háromszor öt titokkal. Megeleveníti szemünk előtt az angyali üdvözlet jelenetét, az Erzsébetnél tett látogatást, a betlehemi első karácsonyt, Jézus bemutatását és tizenkét éves korában a templomban való megtalálását. Majd azután a fájdalmas olvasóban vele vagyunk a getszemáni kertben, az ostorozásnál, a töviskoronázásnál. Felkísérjük a Golgotára és szemléljük kegyetlen kínhalálát. Erre következnek a dicsőséges titkok. Jézus feltámadása, mennybemenetele, a Szentlélek eljövetele, a Szűzanya mennybe való fölvétele, s ott megkoronázása, vagyis az a fenséges jelenet, amikor az égben átveszi királynői és kegyelemosztó hivatalát. Végül két rövid imában a Szűzanya oltalma alá futunk, s az Úristen kegyelméért esedezünk. 
      Nem csodálatos átelmélkedése-e ez a mi egész isteni vallásunknak? S el lehet-e képzelni, hogy az olyan ember, aki az olvasót naponta, ha csak annyira, amennyire is áhítattal végzi, ne mélyedjen bele mindig jobban a vallási igazságok szellemébe? 
      Ne feledjük azonban az olvasó imának másik nagy hasznát, a búcsúkat. Igen sok teljes s még több részleges búcsút nyerünk általa, úgy hogy ha ezeket, amint illik, a szenvedő lelkekért ajánljuk fel, akkor kimondhatatlanul sok jót teszünk, s fejedelmi bőkezűséggel osztogatjuk az alamizsnát. Mialatt ujjaink az olvasót morzsolják, a lelkek egész sorozata száll fel a tisztítótűzből a mennyei boldogságba, vagy legalábbis élvezi szenvedéseinek enyhülését és rövidülését. Íme, tehát milyen hatalmas fegyvert adott kezünkbe a Szűzanya az olvasó által, s mennyire megérdemli, hogy Őt, mint a szentolvasó királynőjét üdvözöljük.
 
 
48. elmélkedés 
 
A béke királynéja
Regina pacis

      Járuljunk eléje gyermeki bizalommal és kérjük a béke királynéját, adja meg, szerezze meg nekünk és tartsa meg mindig bennünk az igazi, mélységes lelki békét! Ez volt Kis Szent Teréznek is egyetlen kívánsága. Ha ez megvan, semmi egyéb nem számít. 
 
      Hogy is ne volna Ő a béke királynéja, hiszen szépséges mennyei birodalmának legszembeszökőbb vonása a teljes, tökéletes, megzavarhatatlan békesség. Ott a szeretet tölti el a legkisebb zugot is, márpedig a szeretet nem keresi a magáét, hanem a másénak örvend. Azért a mennyországban az egyik lélek ugyanúgy nem irigyli a másik nagyobb dicsőségét, mint ahogy a szerető földi anya sem irigyli egyetlen gyermeke fényes sikereit. Ezt a békét szeretné a Szűzanya látni földi gyermekei között, s nem volna igazi tisztelője az, aki erre a maga körében ne törekedne. 
      Azt ugyan sohasem fogjuk elérni és megérni, hogy a nemzetek között helyreálljon a tökéletes egyetértés. Azért nem, mert a világ fölött a sátán az úr, az pedig mindig egyenetlenségekre és felfordulásokra törekszik. Ellenben a magunk kis körében igen sokat tehetünk azzal, ha a békességnek sohasem vagyunk mi a bontói. Ennek pedig legelső föltétele az, hogy uralkodunk szenvedélyeinken, főleg pedig a nagy békebontón, a haragon. Annyiszor hallottuk, s mindig újra elfeledjük, hogy a harag éppen olyan, mint a tűz, amely tüzet gyújt maga körül. Ha mi haragra lobbanunk valakivel szemben, őt is haragra lobbantjuk, s akkor két esztelen ember áll egymással szemben. Mert hiszen a harag elhomályosítja a belátást. Míg ellenben, ha nyugodtak maradunk, ha a haragvó emberrel szemben szelídséget tanúsítunk, az ő haragja is azonnal lecsillapodik, s helyreáll a béke. Ha pedig nem csillapodnék le az övé, akkor legalább megmarad a béke a mi lelkünkben, márpedig ez is igen nagy dolog. 
      Szentjeink élete telis-tele van a nagy béketűrés példáival. Szent Terézia Anyánk, amikor fivérével a zárdára hagyományozott vagyona körül per támadt, s emiatt egy ügyvéd rettenetes durván sértegette őt, úgy válaszolt rá, mintha a legkellemesebb dolgokat mondanák neki. Keresztes Szent János Atyánk pedig Toledóban és Ubédában, a rettenetes bántalmazások közepette úgy viselkedett, mint egy szelíd bárány a durva nyíró kezei között. „Ahol nincs szeretet - mondotta - vess oda szeretetet, s szeretetet fogsz aratni.” Bárcsak megfogadnánk mindig ezt a bölcs tanítását! 
 
      Amikor az édes Jézus példájának követésére buzdít bennünket, nem arra szólít fel, hogy legyünk olyan hősiesek a szenvedések elviselésében, amilyen Ő volt a Kálvária keresztjén, hanem így szól: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29). Ez gondolkodóba ejthet minket. Azt kérdezhetnénk, hogy nem lett volna-e méltóbb dolog, minket az előbbire felszólítani? Hiszen, ha egy nagy hadvezér, például Nagy Sándor vagy Napóleon utódját a maga követésére buzdítaná, vajon nem arra intené-e, hogy igyekezzék éppen akkora hadvezérré lenni, nem pedig arra, hogy valami jelentéktelenebb jó tulajdonságát utánozza?
      Igen ám, csakhogy az édes Jézus nagyon jól tudta, hogy mit beszél! A szelídség ugyanis minden inkább, csak nem jelentéktelen erény. Sőt azt lehetne mondani, hogy a legfényesebb győzelem, amelyet saját rosszra hajló természetünk fölött kivívhatunk. A természetünk ugyanis arra hajlamosít bennünket, hogy mindenben a saját érdekünket keressük, s haragra lobbanva törjünk le minden ellenállást, amely utunkba gördül, s minden akadályt letiporva, büszkén, magasra emelt fejjel törjünk előre. Ezzel szemben a szelídség arra képesít, hogy készségesen engedjük át másnak az első helyet, hogy annak, aki haraggal támad nekünk, szelíd szóval válaszoljunk, egyszóval, hogy állandóan féken tartsuk természetünket. Nemhiába mondta valamelyik szent, hogy a türelem nagyobb dolog, mint a csodatevés, sőt igazában az is valódi csodatevés. S amint mások mondják, bár a türelem és a szelídség önmagában véve még nem életszentség, de ha megvan az életszentség, a szelídség annak a zamatja. A szelídség már magában véve is valami csodálatos szépséget ad a léleknek, s megnyeri mindenki szívét. Gondoljunk Kis Szent Terézre, amikor azt a zsémbes, öreg, beteg nővért ápolta, akinek senki sem tudott a kedvére tenni! Végtelen szelídségével és türelmével mégiscsak sikerült megnyernie a szívét.
      Nekünk is az az egyik feladatunk, hogy másokat megnyerjünk az édes Jézusnak; hogy enyhítsük az ő lélekszomjúságát; hogy magunk körül megalapítsuk az ő országát, a mennyek birodalmát, amely nem jön feltűnő módon és zajjal, hanem csendben, s bennünk lakozik, mint a béke országa. Kérjük a Szűzanyát, hogy segítsen minket e tekintetben! Tekintsünk állandóan őreá, a béke királynéjára, s árasszuk magunk körül a béke szeretetét, amelytől irtózik és menekül a sátán. Vessünk szeretetet oda, ahol nincs szeretet; árasszuk oda szívünk melegét, ahol az nem virágzik eléggé. Így leszünk méltó gyermekei a béke királynéjának. Adja Isten, hogy úgy legyen.
 
 
49. elmélkedés 
 
A Kármel ékessége és királynéja
Regina decor Carmeli

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát a Kármel ősi nagy szentjei, Illés és Elizeus próféták s a későbbi kármelita szentek körébe, s kérjük hatalmas pártfogását. 
 
      Három esztendeig tartott már az Illés próféta által megjövendölt szárazság Izrael földjén az istentelen Ácháb király idejében, amikor végre a nagy próféta a Kármel hegyén adott találkozót a királynak és a népnek, hogy döntsenek abban a nagy kérdésben, vajon ki az igaz Isten. Vajon Ábrahám hite-e az igaz vallás, vagy pedig a pogányság, amelyre a király és a gonosz Jezabel királyné már-már az egész népet áttérítette. Összejött tehát a Kármelen Baal-nak, a pogányok bálványának négyszáz papja, s Illés a próféta, mint az igaz hit egyedüli képviselője. Áldozatot mutattak be a nép előtt, az égből kérve rá tüzet. Illés áldozatát csakugyan mennyei tűz emésztette föl, s a csoda láttára a nép visszatért az igaz hitre. Ezután pedig, miközben Szent Illés a Kármel csúcsán imába merült, feltűnt a látóhatáron egy lábnyomnyi kis felhőcske, amely csakhamar elborította az egész eget, s áldásos esőt hullatott a három esztendei szárazság által már teljesen eltikkadt földre, úgy hogy a kiszáradt növényzet újra életre pezsdült. 
      Ebben a horizonton feltűnő, lábnyomnyi kis felhőcskében, amely még megjelenése előtt széjjeloszlatja a hitetlenség sötétjét, azután pedig újraéleszti áldásos esőjével a földet, látja az Anyaszentegyház, a hagyomány szerint már Szent Illés és utódai, a próféta-fiak is látták a Messiás anyjának előképét. Az a remete-intézmény pedig, amely a nagy próféta óta a Kármelhegyet a magasabb lelki életnek szentelte, a Szűzanya zászlaja alá helyezkedett, Őt vallotta királynéjának. 
      Az Ószövetségben a nazireusok, vagyis a minden tisztátalanságtól őrizkedő aszkéták töltötték meg a hegy lépszerű szikláinak üregeit, s a hagyomány szerint a szent család, Mária és József a kis Jézussal néhányszor ellátogattak hozzájuk a közeli Názáretből. ézus feltámadása után pedig keresztény lett a Kármel, s barlangjait lassanként a remete-intézmény, majd pedig a szerzetesség vette birtokába. 
      A Kármel mindig virágoskertje volt az erényeknek, amelyeket az égből a Szűzanya öntözött, bőven hullatva rájuk Isten kegyelmét. Az az eső pedig, amelyet Illés atyánk idejében a kis felhő hullatott, magától értetődő, hogy az isteni Megváltót jelképezi, akit szintén a Szűzanya adott a földnek, de ad minden egyes léleknek is, hogy abban nagyra nőjön. A skapuláré s még inkább a harmadrend révén a Szűzanya a szorosabb értelemben vett kármelita szerzet határain túl is, a legszélesebb körbe terjesztette ki a Kármel eszméjét, s mindazokat bevonta védőpalástja alá, akik az ő szent jelvényét, a skapulárét viselik. 
 
      Vegyük tehát közelebbről fontolóra Kármel ékessége és királynéja programjának két fő pontját. Annak első pontja: el a sötétséggel, s el a félmegoldásokkal, megalkuvásokkal. „Meddig akartok sántikálni kétfelé - mondotta Szent Illés a népnek ott a Kármelhegyen. - Ha Baal az isten, akkor szolgáljatok neki, de ha Izrael Istene az igazi Isten, akkor lépjetek fenntartás nélkül az ő szolgálatába” (1Kir 18,21). Vajon nem éppen ez a kétfelé sántítás jellemző-e most is sok-sok lélekre? Olyan keresztényeknél, akik nem élnek magasabb hitéletet, ez szembeszökő, amennyiben elmennek ugyan néha gyónni, áldozni, s a templomba is eljárnak, de egy ízletes falat kedvéért megszegik a böjtöt, s ha a kényelmük úgy kívánja, elhagyják a vasárnapi szentmisét. De van ilyesfajta kétfelé sántítás még a lelki életet élőknél is, ha nem minden fenntartás nélkül lépnek rá a tökéletesség útjára, hanem bizonyos apró rendetlen hajlamaikat és ragaszkodásaikat igyekeznek azzal összeegyeztetni. A Kármel ékessége és királynéja tehát legelső sorban e kétfelé sántítás ellen szól, s százszázalékos lelki életet kíván tőlünk. Vizsgáljuk meg magunkat e tekintetben! 
      A Szűzanyának ez a szép címe továbbá eszünkbe juttatja az áldásos esőt, Jézus előképét. Ez volt hivatva a teljesen kiszáradt talajt felüdíteni s a már-már egészen kiveszett növényzetet új életre kelteni. Ez a főszerepe a Szűzanyának minden egyes ember lelki életében, az, hogy Ő Jézust adja nekünk. Azt hullatja ránk, mint áldásos esőt, hogy mélyen beszivárogjon lelkünk talajába. Azt helyezi lelkünk bölcsőjébe, mint valamikor Betlehemben a jászolba, azzal a célzattal, hogy abban jól érezze magát, hamarosan nagyra nőjön, s lelkünket teljesen betöltse, kiszorítva abból mindent, ami nincs ővele a legszorosabb vonatkozásban és hozzátartozásban. 
      Kármel ékessége és királynéja tehát Jézussal átitatott, Jézussal telített lelkeket kíván maga körül látni. Életbevágó kérdés ránk nézve, miképpen halad minálunk ez a telítés, ez az átitatás. Uralkodó szerepet játszik-e már lelkünkben Jézus, vagy pedig - ne adja Isten - csak másodrendűt? Van-e még valami, amit elébe helyezünk? Ha volna, gyorsan el vele! El a bálványokkal, el Baal-lal és az ő ördögi kíséretével! Éljen Jézus! Christus vincit! Christus regnat! Christus imperat!
 
 
50. elmélkedés 
 
Magyarország Nagyasszonya
Patrona Hungariae

      Képzeljük magunk elé a Szűzanyát úgy, amint képekben ábrázolják, trónján ülve, előtte Szent István királyunkkal, aki neki felajánlja Magyarország koronáját. Kérjük Isten kegyelmét, hogy a Szűzanya, édes hazánk védőasszonya iránt minél nagyobb szeretetre és bizalomra gerjedjünk. 
 
      Amióta első királyunk, Szent István országát a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta, mi Mária országa vagyunk. ő a mi Nagyasszonyunk. S azon kilencszáz esztendő alatt ez a maroknyi magyar nép ugyancsak sokszor érezte és tapasztalta az ő hatalmas pártfogását. Hiszen mindjárt a szent király halála után olyan csapások zúdultak rá, hogy ugyancsak szüksége volt a Szűzanya segítségére. Pártviszályok, a pogányság lázadása és egyebek. Majd meg később a tatárjárás, a török, a hitszakadás; hányszor veszélyeztette ezen kicsiny és teljesen egyedülálló nemzet fennmaradását. Mert hiszen a magyar olyan népek közé van ékelve, amelyek úgy nyelvük, mint származásuk és gondolkodásuk tekintetében egymás között rokonok ugyan, de neki teljesen idegenek, akikre tehát a létért való küzdelmében nem számíthat. S mégis, amikor már-már minden veszve látszott, Nagyasszonyunk mégiscsak megmentett bennünket. 
      Viszont a magyar is mindig hálával volt eltelve Nagyasszonya iránt. Az Ő képe ékesítette zászlóit, és volt pénzeire verve. Magyar mivoltunk tehát eggyel több jogcím, amely bennünket a Szűzanyához köt, s éppen azért, ebből a természetfölötti szempontból tekintve szent dolog, amelyet nagyra kell tartanunk. Nem ugyanabban az együgyű értelemben, hogy magunkat többre tartsuk más nemzeteknél, mert hiszen az nevetséges volna. Nem úgy, hogy más nemzetek iránt ellenszenvet táplálunk, vagy jobb sorsuk miatt irigykedjünk, mert hiszen ezáltal vétenénk a felebaráti szeretet legelemibb elvei ellen. Hiszen igen szépen megmondta már a pogány bölcs, hogy „Amatur patria, non quia magna, sed quia sua” vagyis: szeretjük a hazát, nem azért, mintha nagy volna, hanem azért mert a miénk. Éppen úgy, amint saját édesanyánkat jobban szeretjük minden más még magas rangú vagy dúsgazdag nőnél, akihez semmi közünk; tehát szeretjük azért, mert a mi saját édesanyánk: ugyanilyen értelemben kell viseltetnünk saját édes hazánk iránt is. Nem hangoztatni kell e hazaszeretetet ízléstelen, tüntető módon, hanem lelkünkben ápolni, és tetteinkben érvényesíteni. Édesanyánk iránt való gyöngéd érzelmeinket sem szoktuk nagydobra verni. Nemes érzelmű ember ilyesmit nem tesz, hanem erre is alkalmazza az édes Jézus óvó szavait: „Ne adjátok a szent dolgot a kutyáknak, s a gyöngyöket ne vessétek sertések elé” (Mt 7,6). Tehát vallásos érzelmeink kinyilvánításában is okosaknak kell lennünk olyan körben, ahol azok gúny tárgyává lehetnének. Ugyanez áll a hazafiságunkra is.
 
      Vizsgáljuk azonban közelebbről, hogy mi a mi kötelességünk édes hazánkkal szemben. Magától értetődik, hogy elsősorban olyan viselkedést kell tanúsítanunk, s olyan egyéni jellemre kell szert tennünk, amilyen édes hazánknak becsületére válik. Gondoljuk csak meg, mennyire másképp volna nálunk minden, ha az az önzetlen hazafiság, amelyről annyit beszélnek és írnak, csakugyan több volna valami puszta elméleti elgondolásnál és ábrándos vágynál. Mi nem tudjuk az egész országot átalakítani, s ezt az Úristen sem kívánja tőlünk; azt azonban igenis megtehetjük, hogy olyan egyének vagyunk, amilyennek minden magyar embernek lennie kell. Ebben bennfoglaltatik az is, hogy mélyen vallásosnak kell lennünk, mert hiszen csakis a vallásosság lehet a hazafiság igazi talaja. 
       A trafalgári hős, Nelson tengernagy a döntő ütközet előtt, amely hivatva volt Anglia világhatalmát megalapozni, ezt a zászlójelzést adta le: „Angolország elvárja mindenkitől, hogy tegye meg a kötelességét”. Ezt várja el édes hazánk is minden egyes polgárától. Ez a legelemibb követelmény, amelyet a haza fiaival szemben támaszthat. Nekünk azonban, akik magasabb lelki életre törekszünk, ennél sokkal többet kell tennünk: a szó szoros értelmében vett kötelezettségen felül önfeláldozóan meg kell tennünk mindent, ami tőlünk telik. 
      Kis Szent Teréz soha nem politizált, de lángoló hazaszeretete már gyermekkorában kitűnik abból a figyelméből, amellyel hallgatta édesatyjának politikai nézeteit, s azokból a naiv megjegyzésekből, amelyeket azokhoz fűzött. Ő közvetlenül Istennek akart szolgálni, mert hiszen a legnagyobb szolgálatot az teszi hazájának, aki szívvel-lélekkel szolgál Istennek, tekintve, hogy Isten elvárja tőle a hazaszeretet. 
      Szeressük mi is hazánkat, s ne szűnjünk meg érte imádkozni! Ha itt a földön talán nem is, de az égben mindenesetre legyen hatalmas a magyar nemzet!

 

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit – Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit – Hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit – Irgalmazz nekünk!

Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.

 

Könyörögjünk!
Engedd kérünk, Úristen, hogy mi, a te szolgáid folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk és a Boldogságos, mindenkor szűz Máriának dicsőséges közbenjárására a jelen szomorúságtól megszabaduljunk és örökké tartó örömet élvezzünk.
Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás