Világok harca

(A cikk tavaly Húsvétkor került fel a weboldalra, de mondanivalója ma is aktuális).

Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. A Messiásét, az élő Isten Fiát, aki megtestesült a Szentlélek erejétől, és Szűz Máriától emberré lett. A Húsvét ragyogó fényessége világítja meg a lelkeket.

Sajnos nem mindenkiét.

A sötétség, a Gonosz is jelen van a világunkban, és teljes erejével tombol. Szinte naponta halljuk, hogy nyíltan, előre megtervezett gonoszsággal gyilkolják a keresztényeket: Pakisztánban, Irakban, Szíriában és újabban már Európában is.

Azokat az embereket kiáltják ki elpusztítandó ellenségnek, akik Isten szeretetét és békességét hirdetik. Akik felebarátjuknak tartanak minden embert, hiszen mindnyájan Isten teremtményei vagyunk. Azokat üldözik, akik válogatás nélkül fogadják be a más vallású, más kultúrájú bevándorlókat: etetik őket, fedelet biztosítanak a fejük fölé, és sokszor olyan pénzügyi juttatásokat kapnak, ami még az őslakosoknak sem jár.

Mintha Káin átka kísértené az emberiséget. Azé a Káiné, aki irigykedett saját testvérére, és elvakult féltékenységében brutálisan meggyilkolta. Mintha ezer, meg ezer káin járná be keresztül-kasul a világot, hogy gyűlöletet szítson, hogy robbantson, hogy káoszt teremtsen, hogy félelmet keltsen, hogy lerombolja Isten művét.

Ártatlan férfiak, nők, gyerekek, fiatalok, öregek esnek áldozatul ennek a féktelen terrornak. Mindezt Allah (Isten) nevében, Allah akbar csatakiáltás kíséretében teszik. Pedig Isten nem a terror, a gyűlölet, a gyilkolás Istene, hanem a szereteté, és a békéjéé. A Sátán, Isten ősi ellensége, aki levettetett a mennyből, az okozója, és szellemi vezére a gyilkosságoknak, a terrornak. A Sátán gátlástalan szolgái azok, akik pénzelik, irányítják, szervezik, és végrehajtják ezeket a gyalázatos bűncselekményeket.

Olyan világban élünk, ahol egyidejűleg van jelen a Jó és a Gonosz. Isten, és a Sátán. Ez a két világ harcban áll egymással már a teremtés óta. Ennek a harcnak az oka, a „tárgya” és szenvedő alanya nem más, mint maga az ember. Az ember, Isten teremtménye. A Sátán célja az ember Isten ellen fordítása, bűnre csábítása, szolgasorsba taszítása, végül pedig elpusztítása.

Ne legyenek illúzióink: ez folyik ma is a világban. Minden törekvés, minden háttérből irányított folyamat ezt a célt szolgálja.

Az ember kiszolgáltatott: a gonosz lélek képességei, ereje és hatalma magasan az ember felett áll, könnyen legyőzheti a törékeny embert. Ennek megvalósítására olyan eszköztárral rendelkezik, amely képes a testet-lelket tönkretenni. Az ember egymaga képtelen megküzdeni ezzel a gonosz erővel. Egyetlen mód kínálkozik csak arra, hogy megvédhesse önmagát: ha van egy olyan szövetségese, aki erősebb ettől a gonosz lélektől. Ez az erő a mindenható Isten, az ember teremtője, a világmindenség ura.

Isten, a mindenható, az ellene elkövetett bűnöket nem hagyhatja büntetlenül. Azért nem, mert Ő Szent, és a szentség olyan végtelenül nagy tisztaságot jelent, ahol egy parányi folt, szennyeződés sem lehet. Hasonlíthatjuk egy hófehér, makulátlan tisztaságú menyasszonyi ruhához, melyben a menyasszony belép a megszentelt templomba, hogy Isten színe előtt frigyre lépjen választottjával.

Kérdezhetnénk: miért engedi meg mégis az Isten, hogy a gyermekei, az emberek vétkezzenek ellene?

Miért engedi meg, hogy a gonosz lélek, a Sátán ellene, és a teremtményei ellen harcoljon?

Nehéz erre válaszolni. Az első emberpár büntetése az Isten elleni lázadás után – melyet az Őskígyó, a Sátán sugallatára követett el – a Paradicsomból való kiűzetés volt. Ennek a következményei máig hatóak: az ember fáradságos munkával keresheti meg a kenyerét, az asszony fájdalmak közepette szüli meg gyermekét. Az ember megöregszik, végül pedig meghal. A paradicsomi, idilli öröklétből az ember a Sátán által bitorolt világba száműzetett. Oda, ahol mindenféle kísértésnek, gyötrelemnek, testi és lelki megpróbáltatásnak van kitéve.

Ki ezért a felelős? Ki a hibás?

Ezekre a kérdésekre egyértelmű választ lehet adni. Isten szabad akaratot adott a teremtett embernek. Az Ő szabadságát adta. Egy feltételt szabott mindössze: ne egyenek a rossz tudás fájáról. De az ember Isten figyelmeztetése ellenére a gonoszra hallgatott, és evett a tiltott fáról. Ennek következményei ismeretesek.

A harc a sötétség és világosság között Isten büntetése után sem szűnt meg. A bűn annyira elhatalmasodott, hogy Isten özönvizet bocsájtott a földre, és (Noé családjának kivételével) elpusztította a bűnös emberiséget.

Hányszor, de hányszor figyelmeztetett az Úristen! Mózes idejében kőtáblára véste (mindössze 10 mondatban) azokat a parancsolatokat, amelyeket meg kell tartani az újabbnál újabb bűnbeesés elkerülésére. Ismeretes, hogy a Hóreb hegyéről Isten parancsolataival visszatérő Mózest milyen kép fogadta. Tobzódott a nép az általa épített, és istenként imádott aranyborjú előtt. De említhetnénk Szodomát, és Gomorrát is, ezeket az erkölcsi posványba süllyedt, züllött városokat, melyeket Isten kénköves tűzesővel pusztított el. Mindössze Lót menekült meg, mert igaznak bizonyult Isten előtt.

Mit tehetett volna még Isten az emberrel?

Elpusztíthatta volna végleg, és visszavonhatatlanul, de nem ezt tette. Elküldte Jézus Krisztust: az Isten emberré lett, köztünk élt, de nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Nem büntetni jött, hanem bűnhődni. Bűnhődni az emberek vétkeiért, magára vállalva a bűneinkért járó jogos büntetést.

Felfoghatatlan misztérium ez. Megközelíteni csak úgy lehet, ha Isten Szentségéből eredő igazságosságát összevetjük végtelen szeretetével és irgalmával. Csak így tudjuk megérteni Jézus kereszthalálát és feltámadását. A Húsvét titka a logika érvrendszerével nem érthető meg. A végtelen isteni szeretetet szemlélve sejthetjük meg ezt a titkot.

Ez a világ ma is csatatér: a jó, és a gonosz küzdelme. Keresztényüldözéssel, mártírokkal, ártatlan véráldozatokkal. Jézus elszenvedve a világ, és a bűnös ember összes gonoszságát, feláldozta magát a kereszten. De harmadnapra feltámadt, és immár megdicsőült testben megjelent az Őt szeretőknek.

Meghívott bennünket egy gonoszság, és gyűlölet nélküli világba, ahol az örök isteni szeretet uralkodik.

A harc eldőlt: a jó győzött a gonosz felett. Nem hadsereggel, nem karddal, nem lőfegyverekkel, nem atombombával, hanem szeretettel.

Mi is csak így győzhetünk a bűn felett, és foglalhatjuk el az öröktől fogva nekünk elkészített isteni országot. Ezért élünk itt a földön, ezért küzdünk, ezért szenvedünk.

A krisztusi szeretet, Jézus Krisztus feltétlen, hűséges követése megnyitja előttünk a Mennyország kapuját, ahol majd „Isten letöröl a szemünkről minden könnyet…”

Archívum