2016.06.09. 19:55 JóB

Hozzászólások: 0

Isten embere

Kevés ember él ezen a földön, aki ne hallott volna Illés prófétáról. Az Ószövetség egyik legjelentősebb alakjáról van szó, aki a Biblia ószövetségi, és újszövetségi részében egyaránt szerepel. Az Ószövetség, a Talmud, a Misna és a Korán is ír róla. Malakiás egyik jövendölése szerint az ő visszatérte fogja megelőzni a Messiás megérkezését. Az Evangéliumban a Tábor-hegyen, Jézus színeváltozásakor jelenik meg Mózessel. Péter apostol meg is jegyzi: „Uram, jó nekünk itt lenni. Készítsünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Az ószövetségi írások szerint az utolsó időkben, a végítélet előtt előbb Illés fog ismét megjelenni. Talán ezért is értették félre a Golgotán, Krisztus keresztje alatt a bámészkodók Jézus szavait: „Illést hívja!”- jegyezték meg. Az Eloi szót Elias-nak hallották. A Messiás-váró zsidó nép keresztelő szent Jánosról is azt gondolta, hogy talán Illés próféta testesült meg benne. Ugyanezt gondolták Jézus színrelépésekor is, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

Mit cselekedett Illés, mi (vagy ki!) tette ily naggyá, hogy az Istenben hívők emlékezetében évszázadok múltán is elevenen élt, szinte messiásként tisztelték.

Származásáról semmit sem tudunk. Tisbe (Tesbi) településről származott, amely helyiségnek sem a helyét, sem a nagyságát nem ismerjük. Kr.e. a IX. században élt, Acháb király (Kr. e. 874-853) idején tevékenykedett. Kortársai csak úgy emlegették, hogy „az Isten embere”. Istenhez fűződő kapcsolata nem a szokványos Isten-ember kapcsolat, sokkal több ennél. Egy olyan korban élt, ami kísértetiesen hasonlít napjainkhoz.

Acháb király, ez a könnyen befolyásolható uralkodó sutba dobta az Istennel kötött szövetséget, a törvényeket, az erkölcsöt, mindent, amit gátnak, akadálynak gondolt korlátlan hatalmának gyakorlásában. Isten igaz prófétáit sorra megölette, vagy elüldözte, helyettük a Baál-kultusz papjaival vette körül magát. A szövetségi hűséget őrző, egyszerű, Istenfélő nép éhezett, nyomorgott, elnyomás alatt élt. A hamis próféták, a királyi kegyencek, a gonoszságra buzdító tanácsadók akarata érvényesült a királyi udvarban.

˝Aztán előkerült két ember, semmirekellő ember, s leült vele szemben. Tanúságot tettek és kijelentették: "Nabot káromolta Istent és a királyt." Erre kivezették a város elé és agyonkövezték.

Majd jelentették Izebelnek: "Nabotot megköveztük, halott."

Mihelyt Izebel meghallotta, hogy Nabotot agyonkövezték, azt mondta Izebel Achábnak: "Nos, vedd birtokba Nabot szőlejét, amelyet nem akart neked pénzért átengedni. Mert Nabot nem él többé, halott." ˝(1Kir 21.13-15)

Nem akadt senki, aki ki merte volna mondani az igazságot, nem volt senki, aki figyelmeztette volna a királyt. A tisztesség helyett az álnokság, a törvény helyett a törvénytelenség, a becsület helyett a becstelenség, az Istenhit helyett a bálványimádás jellemezte ezt a velejéig romlott királyi udvart.

˝Amikor Acháb megpillantotta Illést, azt kérdezte: "Te vagy az, Izrael megrontója?"

De ő így felelt: "Nem én sodortam pusztulásba Izraelt, hanem te és atyádnak háza, amikor elhagytátok az Urat és amikor Baalhoz szegődtél.

Most azonban küldj el, s hívd nekem össze egész Izraelt Kármel hegyén, aztán Baal négyszázötven prófétáját is, akik Izebel asztaláról esznek!"

Acháb tehát sorra üzent Izrael fiainak és összehívta a prófétákat is Kármel hegyén.

Illés odalépett az egész nép színe elé és megkérdezte: "Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baal, akkor kövessétek azt!" A nép nem válaszolt egyetlen szót sem.

Akkor Illés így szólt a néphez: "Az Úr prófétái közül egyedül én maradtam meg, Baalnak azonban négyszázötven prófétája van.˝ (1Kir 18.17-22)

Ebben a helyzetben küldte el Isten a prófétáját, Illést az elvadult, elvakult, magáról teljesen megfeledkezett uralkodó elithez.

Mit is tehetne egy egyszerű, törékeny hétköznapi ember egy teljhatalommal, fegyveres erővel rendelkező uralkodóval szemben?  Önmagában semmit. Isten azonban felhatalmazta Illést, hogy az Ő nevében szóljon: ezáltal szavának súlya lett. Olyan hatalommal, és képességekkel ruházta fel a prófétáját, ami túlmutat minden földi hatalmon, és az emberi képességek végső határán is.

Így indult el Illés az oroszlánok barlangjába, a Jezabel által vezérelt gonosz erők birodalmába.

Egy ilyen vállalkozás könnyen kudarcba fulladhatott volna, de az „Isten embere” nem önmagában bízott, hanem az őt küldő mindenható Istenben. Ez a fajta mindenek felett álló hit, és küldetéstudat jellemezte a későbbi korok prófétáit, apostolait, szentjeit, vértanúit is. Keresztelő szent János nem félt figyelmeztetni az uralkodót a bűneire, és az akkori vallási elitet, a farizeusokat képmutató életükre. Bátran hirdette Isten Igéjét Péter, és Pál apostol, vállalva a börtönt, a verést, az üldöztetést, és végül a mártírhalált is.

Isten ma is küld prófétákat, apostolokat igéjének hirdetésére. Lehet, hogy ezek az emberek (mint hajdan Illés próféta) nem rendelkeznek semmiféle világi hatalommal, lehet, hogy nem viselnek püspöki süveget, lehet, hogy nem töltenek be magas vezető pozíciókat. Szerényen, önmagukat nem reklámozva végzik rendszeresen, és hűségesen az Isten által rájuk bízott feladatot. Erejüket, idejüket áldozva teszik a dolgukat nap, mint nap. Egyszerűen, semmiféle földi jutalmat nem remélve szolgálják az Urat. Ők Isten egyszerű emberei. Hétköznapjaik csendes igazsága mégis felülmúlja a világ bálványokkal körülvett uralkodóinak harsányan hirdetett hazugságait.

Félelmetes, és borzasztó a világ színpadán tomboló bálványimádók látványa. A nérói őrület lángjai már szinte minden kontinenst elborítanak. Mefisztó rondója túlharsog minden józan megfontolást: „…áll a cirkusz, áll a bál…járja koldus, és király…”. A kőből épült, ember alkotta bálvány szobrok ledőlnek: mint egykor a gyűlölt római császár, Néró kolosszusa Rómában, a népirtó generalisszimusz, a „nagy”Sztálin monumentális szobra 1956-ban, a magyar forradalom, és szabadságharc idején. Az Istenellenes hatalmi elit által a világ népeire kényszerített önkényuralom, a gátlástalan kizsákmányolás nem maradhat, és nem is marad büntetlenül.

Elpusztultak Mózes idejében az Aranyborjú imádói.

Amikor aztán a tábor közelébe ért, s látta a borjút meg a kartáncot, Mózes haragra gerjedt, elhajította kezéből a táblákat és szétzúzta a hegy lábán.

˝Azután fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, beleszórta a vízbe …

Mikor Mózes látta a magáról megfeledkezett népet - mivel Áron engedte, hogy ellenségei közepette átadja magát a bálványimádásnak -,Mózes a tábor kapujához lépett és ezt kiáltotta: "Aki az Úrral tart, jöjjön hozzám!" A leviták mind odagyűltek hozzá.

Mózes ezt mondta nekik: "Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: mindenki kösse a kardját oldalára. Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig és öljétek meg testvéreiteket, barátaitokat, rokonaitokat is."

A leviták végrehajtották Mózes parancsát, és azon a napon közel háromezer férfi esett el a népből.˝ (Kiv 32.20-28)

Acháb király idején a Nábotot orvul meggyilkoltató Jezabel vérét kutyák falták fel. A király zsoldjában álló Baál papok mind egy szálig meghaltak a Kármel-hegyi Istenítélet következtében.

˝Lásd, romlást hozok rád, elsöpörlek, kiirtom Acháb (házából) mind aki férfi, a szolgát is, a szabadot is Izraelben. Úgy bánok házaddal, mint Nebat fiának, Jerobeámnak a házával bántam; vagy Achija fiának, Básának a házával, haragomban, amit fölkeltettél bennem, s mert bűnbe vitted Izraelt.

 [Izebelre pedig ezt mondja az Úr: A kutyák falják fel Izebelt Jiszreel mezején.]

 Aki Acháb (házából) a városban hal meg, felfalják a kutyák, s aki a határban hal meg, az ég madarainak lesz a martaléka.˝ (1Kir 21.22-24)

Szodoma, és Gomorra városában a perverz tivornyákon fetrengőket kénköves eső égette hamuvá.

˝Akkor Isten kén- és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára.

Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.

Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt, és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.˝ (Ter 19.24-28)

Illés próféta intelmeit, Mózes kőtábláinak isteni parancsolatait, keresztelő szent János villámként dörgő figyelmeztetéseit Jézus szeretete sűrítette össze, és magasztosította az emberi lét alapértékeivé.

Az Igazság, és Irgalmasság Jézus keresztjén válik végérvényesen az emberi nem életének fundamentumává. Isten, és ember eggyé vált ebben a felfoghatatlan misztériumban. Az ember visszanyerte a teremtéskor kapott paradicsomi állapotát, felmagasztaltatott, és Isten trónusának jobbján foglalhatott helyet.

Isten „emberének” ez a végső küldetése, ez létének értelme, életének végcélja.

A.D.2016.06.09.©JóB

Hozzászólások