Pásztorok, halljátok az Úr szavát!

A napi Olvasmány margójára

Az Úr szózatot intézett hozzám:

Ez 34.2

Emberfia, jövendölj, Izrael pásztorairól, jövendölj és mondd meg nekik: Ti pásztorok, ezt mondja az Úr, az Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik magukat legeltették! A pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük?

Ez 34.3

A tejet felhasználtátok eledelül, a gyapjút ruházatul, a kövér állatokat levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek.

Ez 34.4

A gyengét nem gyámolítottátok, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be. Nem mentetek utána az eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az elveszettet. Durván és kegyetlenül hatalmaskodtatok fölöttük.

Ez 34.5

Így aztán szétszéledtek juhaim, mert nem volt pásztoruk, és a mezei vadak zsákmányává lettek és szétszéledtek.

Ez 34.6

A hegyekben és a magas dombokon kóborolt nyájam, szétszóródott nyájam az egész országban, és senki nem gondolt rá, senki nem kereste.

Ez 34.7

Ezért hát, pásztorok, halljátok az Úr szavát:

Ez 34.8

Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten: Mivel nyájam prédává lett és minden vadállat felfalhatta, mert nem volt pásztora, hiszen pásztoraim nem törődtek nyájammal, pásztoraim magukat legeltették, nem a nyájamat legeltették,

Ez 34.9

azért hát, pásztorok, halljátok az Úr szavát:

Ez 34.10

Ezt mondta az Úr, az Isten: A pásztorok ellen fordulok, és kiveszem kezükből nyájamat és véget vetek pásztorságuknak. A pásztorok nem legeltetik többé magukat, kiragadom torkukból juhaimat, és nem falhatják fel őket többé.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A mai napi (2016-08-17) olvasmányban az Ószövetség egyik legfélelmetesebb próféciáját idézi fel Ezékiel könyve. A babiloni fogság idején élt (Kr.e. 623-571) prófétát az Isten „Emberfia”- ként szólítja meg. Ezt a megnevezést használja több esetben is Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, aki megtestesült a Szentlélek által, és Szűz Máriától születvén emberré lett.

Ez már önmagában is jelzi, hogy Isten fontos kijelentései a kiválasztott emberek által jutnak el hozzánk. Az Ószövetség idejében a próféták jelentették az összekötő kapcsot az Isten, és az ember között. Az idők teljességében Jézus, a közénk egyszerű halandóként leszálló Isten egészen közeli, emberi kapcsolatot létesített velünk. De misztikus módon Istenségét is ránk hagyta az Oltáriszentségben, és megújítja minden szentáldozáskor.

Azt gondolhatnánk, hogy az ószövetségi próféciák csak a zsidó népre vonatkoztak. Ezékiel Istentől kapott kijelentése így kezdődik: „Emberfia, jövendölj, Izrael pásztorairól.”

„A hegyekben és a magas dombokon kóborolt nyájam, szétszóródott nyájam az egész országban, és senki nem gondolt rá, senki nem kereste.”

Ezek a mondatok – úgy tűnik – Izrael pásztorairól, és Izrael területén szétszóródott nyájról szólnak csupán.

Más fordításban így hangzik az Ige:

„Ott bolyongtak juhaim minden hegyen és minden magas dombon; a föld egész színén elszéledtek juhaim, és nem volt senki sem, aki velük törődött volna.”

Isten próféták által közölt Igéi, és Jézus Krisztus újszövetségi Evangéliuma az egész keresztény világhoz szól. De nemcsak a keresztényekhez, hanem Isten minden gyermekéhez: tehát ezek a mondatok egyetemes érvényűek.

Mit is mond nekünk Isten Ezékiel próféta által?

Miként Jézus példabeszédeiben megszokhattuk, kijelentéseit, tanításait nemcsak a szó szoros értelmében kell felfognunk, hanem annak mélyebb, átvitt értelme is van. Jézus is sokszor idézett beszédeiben pásztorra és nyájra vonatkozó történeteket.

Döbbenetes szavakat írt le Ezékiel:

„Pásztoraim nem törődtek nyájammal, pásztoraim magukat legeltették, nem a nyájamat.”

Isten kijelentése igaz volt Ezékiel korában is a babiloni fogság idején, és igaz napjainkban is a globalizált fogság idején. A nyáj, - miként az Jézus szóhasználatában is így volt – az Istenben hívő népet jelentette, tágabb értelemben pedig Isten gyermekeit, tehát az egész emberiséget.

A pásztorok alatt pedig nem mást kell értenünk, mint ennek a nyájnak (ennek a hívő közösségnek, ennek a népnek, nemzetnek, kontinensnek, végső soron pedig az egész emberiségnek) a vezetőit.

Ezek a kiválasztott vezetők nem a rájuk bízott nyájat legeltetik (etetik, és gondoskodnak róluk), hanem saját magukat. Saját maguk gondjaival törődnek csupán, saját vagyonukat gyarapítják a nyáj rovására.

Ezt hívják mai szóhasználattal kizsákmányolásnak.

A „pásztor” által kizsákmányolt, és magára hagyott nyáj céltalanul kóborol mindenfelé, és előbb-utóbb a ragadozók áldozatává válik. (Hány farkas tizedeli a világ különböző részein, most már Európában is!)

Hányan „kóborolnak” el ma is: fiatalok ezrei hagyják el az országot, mert tudásukat jobban kamatoztathatják nyugaton, munkájukat jobban megbecsülik és megfizetik. (Amit nyernek a réven, azt elveszítik a vámon: nemzettudatukat, kulturális értékeiket, végső soron pedig identitásukat. Lehet, hogy a golbalizált „pásztorok” célja éppen ez!)

Hány keresztény kényszerül menekülni, mert a „nyáj” felett regnáló „pásztorok” háborúba taszították az országot.

Hány kisebbségi sorsba kényszerített honfitársunk remél felelős gondoskodást, de a gondoskodás helyett még nemzeti identitásuktól is meg akarják fosztani őket idegen „pásztoraik”.

Pontosan ezt írja le Ezékiel próféta:

„A gyengét nem gyámolítottátok, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be. Nem mentetek utána az eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az elveszettet. Durván és kegyetlenül hatalmaskodtatok fölöttük.

Így aztán szétszéledtek juhaim, mert nem volt pásztoruk, és a mezei vadak zsákmányává lettek és szétszéledtek.”

Isten népe a globalizált világ hatalmasságainak a gonoszságától szenved. A nehézségekkel, gyötrelmekkel teli prófétai, és krisztusi sorsot még a kiválasztott pásztorok közül is kevesen vállalják. Jobb az „egyiptomi”, vagy „babiloni” húsosfazekak mellett szolgasorsban jóllakni, mint a gyérülő legelők bárányai mellett kitartani.

Isten mégsem hagyja magára a hűségesen kitartó bárányokból álló nyáját, mert

ezt mondta az Úr, az Isten: A pásztorok ellen fordulok, és kiveszem kezükből nyájamat és véget vetek pásztorságuknak. A pásztorok nem legeltetik többé magukat, kiragadom torkukból juhaimat, és nem falhatják fel őket többé.

Mert Isten Igéi igazak és örökkévalóak: amit kijelent, az meg is valósul.

Ez a mi reménységünk, ezért várjuk felövezett derékkal, a sötétségben lámpásainkkal világítva Krisztus Urunk második eljövetelét.

Archívum