Tiszta Forrás
2019. december 09.   
Névnap: Natália, Valéria

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ANGELUS ~ ~ ♡ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen.

Jelen van

0 felhasználó
21 látogató

Látogatások

- ma: 650
- tegnap: 1239
2017.10.07. 07:00 beckerj
Hozzászólások: 0

Győzelem a hódító muszlimok felett - Lepanto, 1571. október 7.

Győzelem a hódító muszlimok felett - Lepanto, 1571. október 7.

A lepantói csata - 1571. október 7.

Szerző:   Tarján M. Tamás

 

 

1571. október 7-én vívta a Szent Liga hajóhada és a Müezzinzade Ali pasa által irányított török flotta a lepantói tengeri ütközetet, melyben a keresztény erők megsemmisítő győzelmet arattak az oszmánok felett. A Don Juan de Austria vezetésével kivívott diadal után az Oszmán Birodalom ugyan egy éven belül újjáépítette flottáját, de tapasztalt tengerészeinek elvesztését nem tudta kiheverni, így földközi-tengeri hegemóniája hamarosan véget ért.

 

 

A lepantói csata előtt – a földrajzi felfedezések és a gyarmatosítás dacára – a Mediterráneum vizeit döntően az oszmán flotta uralta, mely azután, hogy a szultánok a mai Algériára is kiterjesztették hatalmukat, a Gibraltártól a Levantéig mindenhol fenyegetést jelentett a keresztény államok számára. A török tengeri fölény a 16. században elvileg lehetőséget biztosított arra, hogy a hódítók a Földközi-tenger szigeteinek elfoglalása után akár Itáliában, vagy Spanyolországban is partra szállhassanak, ahogy az például 1480-ban, Otrantónál egyszer már meg is történt. Az oszmán támadás tehát nagyon is reális és komoly fenyegetés volt, ez a tény pedig arra is magyarázatot ad, hogy V. Károly császár (ur. 1519-1556), majd II. Fülöp spanyol király (ur. 1556-1598) – a török elleni harcok során – a Habsburg kézre kerülő Magyarország megsegítése helyett miért az észak-afrikai tengerpartra koncentrált.

A szultánok tengeri hatalma éppen a lepantói csata előtt, a 16. század derekán tetőzött, amit Málta – végül sikertelenül záruló – 1565-ös ostroma és a Ciprus elleni 1570-71-es háború is világosan megmutatott. Mivel az utóbbi sziget velencei érdekeltség volt, a „tengerek királynőjének” nevezett város vezetői – az 1570-es oszmán támadást követően – sikeresen rábeszélték V. Pius pápát egy „szent liga” megalapítására, melyhez számos itáliai állam és lovagrend – például Nápoly, Genova, Savoya, a Máltai Lovagrend és a toszkán Szent István Lovagrend – mellett II. Fülöp Spanyolországa is csatlakozott. A Liga közvetlen célja a török túlerő ellen hősiesen kitartó Famagusta és Ciprus felszabadítása volt, de a szövetségesek – az egykori keresztes hadjáratok szellemében – arra is ígéretet tettek, hogy idővel visszafoglalják Észak-Afrikát és a Szentföldet is.

 

A Szent Liga 1571. május 25-i megalakulása után néhány hónapon belül addig soha nem látott keresztény flotta gyűlt össze, melynek 202 gályájából 115-öt a velenceiek, 80-at a spanyolok, a maradékot pedig a kisebb államocskák biztosították. A hajókon szolgáló hadsereg, melynek vezetését Don Juan de Austriára – V. Károly törvénytelen fiára, II. Fülöp féltestvérére – bízták, összesen 40 000 tengerészből és evezősből, valamint 22 000 katonából állt; érdekesség, hogy a fegyveresek között volt a világhírű spanyol író, Miguel de Cervantes is, aki a lepantói csatában később fél karjára megbénult. A roppant armada augusztus 25-én, Messina városa mellett gyűlt össze, majd el is indult Ciprus felszabadítására, ám október 7-én, a mai Patrasz közelében fekvő Lepantói-öbölben véletlenül összetalálkozott a Müezzinzade Ali pasa vezette oszmán hajóhaddal.

Bár a törökök – 250 hajóval és 32 000 katonával – jelentős fölényt képviseltek, Don Juan de Austria vállalta az összecsapást, mivel felismerte, hogy tűzerő tekintetében az ő helyzete messze kedvezőbb. Ezzel a ténnyel az oszmán flotta parancsnoka is tisztában volt, ezért a kibontakozó ütközet előtt úgy rendezte el hajóit, hogy minden tartaléka a centrumot erősítse. Abban bízott ugyanis, hogy a csata elején átütő eredményt érhet majd el. Don Juan de Austria ezzel szemben komoly tartalékot hagyott hátra, ami a küzdelem végső szakaszában fontosnak bizonyult, hiszen ezekkel a gályákkal szabadon rendelkezhetett aszerint, hogy éppen hol kélt el a segítség.

 

A lepantói ütközet igencsak kedvezőtlenül indult az oszmánok számára: Ali pasa először a keresztény hadihajók vonalától távolabb álló galleászok ellen támadt, mivel – a nagyobb méret és az elhelyezkedés nyomán – azt hitte, hogy azok az ellenség ellátmányáról gondoskodnak. A török fővezér ennél nagyobbat nem is hibázhatott volna, ugyanis a szóban forgó velencei hajók egy továbbfejlesztett gályatípust képviseltek, mely az összes többi egységnél nagyobb tűzerővel rendelkezett; mire Ali rájött tévedésére, a hat galleász már több mint 70(!) oszmán gályát küldött a Jón-tenger mélyére, ezzel pedig az erőviszonyok teljes mértékben kiegyenlítődtek. A jelentős veszteségek dacára ugyanakkor a pasa erői továbbra is egyenlő félként és veszélyesen küzdöttek, ugyanis Csuluk Mehmed, a török jobbszárny vezetője, valamint a balszárnyat irányító Uludzs Ali is átkaroló hadműveletet hajtott végre, és egy ideig bekerítéssel fenyegette Don Juan de Austria hajóit.

A lepantói ütközet végül valóban a centrumban, ám Ali szándékaival ellentétesen dőlt el, ugyanis a spanyol katonák sikeresen megcsáklyázták a pasa vezérhajóját, a Sultanát, és rövid időn belül a flotta parancsnokával is végeztek. Ali lándzsára tűzött fejét látva a török janicsárok és tengerészek egyaránt megzavarodtak, a megmaradt gályák pedig rövid időn belül fejvesztett menekülésbe kezdtek, jelentős károkat okozva azon társaiknak is, akik még folytatták volna a harcot. Így esett, hogy 1571. október 7-én, Lepantónál az Oszmán Birodalom – több mint száz év után – ismét elbukott egy tengeri csatát, ráadásul a balszerencsés ütközetben elveszített 187 hajóval – melyek közül csupán 50 süllyedt el –, valamint 20 000 harcossal és tengerésszel pedig II. Szelim (ur. 1568-1574) flottája gyakorlatilag megsemmisült. A törökökkel szemben a Szent Liga vesztesége mindössze 17 hajó volt – ezek közül egy velencei gálya az ellenség kezére került –, halottaik száma azonban elérte a 7500 főt.

 

Bár a Mediterráneum történetében a lepantói csatát fordulópontként szokták értékelni, a valóságban az ütközet a Szent Liga győzelme dacára kezdetben kiábrándulást okozott. Don Juan de Austria ugyan megsemmisítette II. Szelim hajóhadát, ám a keresztény világ 1572 nyarán már azt tapasztalhatta, hogy az oszmánok nagyobb és erősebb flottát építettek, mint addig bármikor. Mivel az anyagi károkat a törökök könnyen kiheverték, a fényes győzelem ellenére csalódás lett úrrá Európán, ugyanakkor a túloldalon valami mégis pótolhatatlannak bizonyult: a legénység színe-virága, mely a Jón-tengerben lelte meg sírját, nem támadhatott fel, a helyükre érkező új hajósok pedig tapasztalatlanok és képzetlenek voltak, ráadásul tisztjeik is önbizalomhiánnyal küzdöttek. Néhány év után nyilvánvalóvá vált, hogy a földközi-tengeri török uralom mégis hanyatló szakaszába érkezett; a lepantói vereség következtében a birodalom flottája visszaszorult a Földközi-tenger keleti medencéjébe, ami az oszmán hódítási lehetőségeket jócskán lecsökkentette.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vonatkozó linkek:

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás