2016.10.30. 23:45 JóB

Hozzászólások: 0

Vígság és szenvedés - szenvedés és vígság

Egy ködös november elsejei napon,- amikor a fák levelei rőtszínű lepellel borítják be az erdőket, a városok, falvak utcáit, tereit - minden az elmúlásra emlékeztet.  

November elsején, Mindenszentek napján (Omnium Sanctorum) a már üdvözült lelkeket, a „Diadalmas Egyházat” (Ecclesia Triumphans) ünnepeljük.

De rögtön utána (bizonyára nem véletlenül) van Halottak napja.

A „Szenvedő Egyház” (Ecclesia Patiens) a már meghalt, tisztítótűzben szenvedő lelkek megnevezése – értük imádkozunk ezen a napon.

Mi,- akik még küzdünk ezen a földön – képviseljük a „Küzdő Egyházat” (Ecclesia Militans).

A VII. században élt angol szerzetes, Szent Béda írta Mindenszentek ünnepéről:

E mai napon, szeretteim, mind valamennyi szenteknek emlékezetét egy közös ünneplésnek vígságával üljük. Mert hitvallásuk minél szilárdabb volt a szenvedésben, annál ragyogóbb most a tisztességben. […] Lépjünk mi is erre az útra, siessünk a mennyei hazába, melynek polgárai közé felvétettünk!

Tanítványa, Cuthbert szerint Beda életének utolsó éveiben gyakorta idézgette Szent Pál mondását: „Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni”, és még más verseket is az Írásból, arra buzdítván bennünket, hogy ébredjünk fel a lélek aluvásából, és még idejében gondoljunk utolsó óránkkal.

Ötsoros versében a következőképpen figyelmezteti kortársait (és minket is):

A kényszerű úttal szembenézvén senki nem lehet óvatos és eszélyes eléggé, ha meggondolja, mielőtt elmegy innen, minő jó vagy gonosz végre juthat lelke majdan a halál után.

Beda Venerabilis idejében, és a későbbi századokban Európát a kereszténység jellemezte. A hívő emberek számára a pokol szinte kézzelfogható valóság volt (gondoljunk csak a nagy pestisjárványok idejére). A mennyország pedig szinte elérhetetlenül távolinak tűnt. A halál az emberek tudatában nemcsak a test fizikai funkcióinak megszűnését jelentette, hanem a lélek számonkérésének eljövetelét is. A gyarló, vétkező hívő bűnösségének tudatában félve várta a halált. A szerzetes közösségekben a vétkek jóvátételére kemény vezekléseket végeztek, ami a bűnbocsánat zálogát jelentette számukra.

A mai kor „felvilágosult” embere cinikusan mosolyogja meg ezeket a megnyilvánulásokat. A pokolról már az egyházi berkekben is alig-alig esik szó. Annál inkább a mennyek országáról, Isten végtelen irgalmáról, a Biblia szerinti égbekiáltó bűnök megbocsátásáról. A bűnösöket már nem állítják ki nyilvánosan a templomajtókba, vagy a városok tereire elrettentésül, és okulásul mások számára.

Liberalizált, és globalizált világunkban az istenfélelem a könyvtárakban porosodó középkori kódexek lapjai közé lett bezárva. Jézus Krisztus példája már nem vonzó a ma embere számára. A halál tabu témának számít. Istent kiűzték a közéletből, a mindennapi életből, lassan már a templomok falai közül is.

Az apostolok, a hitvalló mártírok inkább a halált választották, mint a hitük megtagadását. Nem hódoltak a bálványok előtt, nem mutattak be áldozatot – inkább meghaltak. A római Colosseum egyik márvány kövébe egy keresztény a halála előtt belevéste a nevét (ez még ma is látható).

Jézus mondta: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.” (Mt.10.28)

Pilinszky János írja Harmadnapon című versében:

„Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszűnhetett dobogni szíve –

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.”

„Ments meg engem, Uram az örök haláltól…” – énekelik még ma is az egyházi temetéseken. A pokol ugyanolyan valóság, mint a mennyek országa. Nincs köztes alternatíva. Isten irgalmában vakmerően bizakodni ugyanolyan bűn, mint Isten igazságosságát szembeállítani irgalmasságával.

Isten arra teremtett minket, hogy szeretetet adjunk, és szeretetet kapjunk. Isten maga a szeretet: ez Jézus Krisztusban testet is öltött. Jézus halálát nem tudjuk másképpen megérteni, csak a végtelen szeretet horizontjáról szemlélve. A szeretet az egyetlen kulcs, ami nyitja a mennyország kapuját.

 „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” (Jn 11.25) – mondta Jézus Mártának, mielőtt feltámasztotta volna Lázárt a halálból.  Jézus, az Isten Fia nemcsak az élők ura, hanem a halottak ura is. Hatalma nem földi hatalom. Ami embernek lehetetlen, az Istennél lehetséges. Krisztus, a Messiás harmadnapon feltámadott a halálból. Győzelmet aratott a gonosz felett, amely napjainkban is jelen van. Körüljár a világban, és az ember vesztére tör.

A nap 24 órájában ránk zúdított propaganda veszélyes információkkal mérgezi a lelkeket. A gonosz mostoha almája nemcsak a mesék birodalmában létezik, hanem ez napjaink valósága. A sátánista halál-brigádok Európa szívéig hatoltak. A Szent Mihály arkangyalhoz szóló imádság már alig-alig hangzik el, helyette sok esetben evangéliumi idézetekből szőtt álcahálókkal takargatják a gonoszság újkori megnyilvánulásait.

A középkori igazságszolgáltatás szigorú, sokszor kegyetlennek tűnő módszerekkel igyekezett megfékezni a bűnözést. Ma a tetteseknek szinte több joguk van, mint maguknak az áldozatoknak. A halál kultúrája uralkodik az élet kultúrája helyett.

Idézzük fel még egyszer Beda Venerabilis szerzetes intelmét:

A kényszerű úttal szembenézvén senki nem lehet óvatos és eszélyes eléggé, ha meggondolja, mielőtt elmegy innen, minő jó vagy gonosz végre juthat lelke majdan a halál után.

Szembe kell nézni mindnyájunknak a „kényszerű úttal”, a halállal. Azzal a halállal, ami nem végleges elmúlást jelent, hanem válaszutat: a test és a lélek különválását és a lélek megítélését.

Erről szól Mindenszentek ünnepe, és erről szól Halottak napja is. Ünnepeljük a „jó végre” jutott szenteket, a „Diadalmas Egyház” (Ecclesia Triumphans) tagjait. Reményeink szerint elhunyt szeretteink is közöttük vannak. És imádkozunk a „Szenvedő Egyház” (Ecclesia Patiens) tisztítótűzben szenvedő lelkeiért, akik megtisztulásuk után a „Diadalmas Egyház” részévé válnak.

Nekünk pedig, mielőtt elmennénk innen, óvatosnak, és eszesnek kell lenni. Jól meg kell gondolnunk, mit teszünk, hogyan élünk, kit szolgálunk, és kinek hiszünk.

Mert ettől függ az örök életünk.

A.D.2016.10.30.©JóB

Hozzászólások