Tiszta Forrás
2018. december 18.   
Névnap: Auguszta, Gracián

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
25 látogató

Látogatások

- ma: 790
- tegnap: 840
2016.11.28. 19:00 JóB
Hozzászólások: 0

Adventus Domini

Adventus Domini

Ad ventus Domini – az Úr eljövetele.

Várakozunk a Messiásra, a Megváltóra, Isten Fiára, akinek az eljövetelét jó előre megjövendölték az ószövetségi próféták. De nemcsak a megszületését, hanem életét, és halálát is döbbenetes pontossággal írja le Izaiás próféta. Annyira élethűen írta le a Messiás jellemzőit, hogy Jézust még akkor is fel kellett volna ismernie a zsidó nép minden egyes tagjának, ha egyetlen csodát sem tett volna. Meglepő módon nem az ószövetségi írásokat jól ismerő farizeusok, és szadduceusok, hanem az egyszerű nép fiai ismerték fel, hogy elérkezett közéjük a régen várt Megváltó.

 

Miért is kellett „személyesen” eljönnie az Istennek az emberek közé?

Miért vált szükségessé az ember megváltása?

 

A teremtés kezdetén Isten idillikus környezetet teremtett az ember számára a Paradicsomban. Minden létező jóval ellátta, az első emberpár semmiben sem szenvedett hiányt. Rendben mentek a dolgok mindaddig, míg meg nem jelent az Ős-kígyó, az Ős-gonosz, a nagyravágyó bukott angyal. Lucifer, aki nem elégedett meg azzal, hogy előkelő helyet kapott az angyalok rendjében, hanem Isten akart lenni. A teremtője helyébe szeretett volna lépni. Rossz utat választott. Bűne után bocsánatot kérhetett volna, de felfuvalkodott gőgjében hadat üzent Istennek. Bukása után ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Az embert is fondorlatos módon csapta be: ugyanarra ösztökélte, amibe ő belebukott. „Olyanok lesztek, mint Isten!”- hazudta nekik.

 

A gonosz lélek álnoksága végigkísérte az emberiség útját. Az ószövetség népének a története erről szól: Istennel, vagy Isten nélkül? Ezért süllyedt el az emberiség az özönvízben Noé napjaiban. Noé és családja megmenekült, de az ősbűn öröklődött nemzedékről nemzedékre. Ezért pusztult el a kénköves esőben Szodoma és Gomorra.

Azok, akik Isten törvényének legfőbb ismerői voltak, akik Isten szolgálatára lettek rendelve, az első emberpár bűnébe estek. Olyanok akartak lenni, mint az Isten. A törvényeket, parancsokat átértelmezték, kiforgatták, eltorzították. Isten egyszerű hívő népe számára immár nem volt követendő példakép.

 

Ezért kellett eljönnie Emmanuelnek, ezért kellett velünk lennie, velünk élnie, velünk szenvednie, és értünk meghalnia az Isten Fiának. Egyszerűbb lett volna egy újabb özönvíz, vagy kénköves eső. De „úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Inkább maga az Isten halt meg.

Egy szülő a halálos veszedelemben lévő gyermekét még az élete árán is megmenti. Az állatvilágban nincs veszedelmesebb a kölykeit védő anyaállatnál. Egy anyafarkast, vagy anyamedvét minden ragadozó messziről elkerül.

 

A Messiásra való várakozást Egyházunk szép ünnep formájában jeleníti meg. A sötétségben egyszer csak meggyullad egy gyertya, ami világítani kezd. Ahogy telnek a napok, egyre több gyertya gyullad fel, míg be nem telik az idő, és a sötétséget felváltja a világosság. A négy égő gyertya a beteljesedést, Krisztus fényességét jelképezi. Miként az égen ragyogó betlehemi csillag is.

A sötétben bolyongó, utat tévesztett emberiségnek felragyog a jó irányt jelző csillag az égen. Úgy, ahogyan az éjszakai tengeren rémülten, kétségbeesetten kikötőt kereső tengerészeknek a már messziről látható világító torony fénye.

A hazatalálás öröme ez. Az elveszett bárány öröme, aki elszakadva a nyájtól már a közelében hallja a farkasok félelmetes üvöltését.

 

De nemcsak az ember örül ilyenkor. Isten is örül a hazatérő báránykáinak, örül a megtalált drachmának, örül a tékozló fiúnak, az ajtaján kopogtató fáradt vándornak, aki a viharos éjszakában menedéket keres.

„Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek!”- hangzik az angyalok éneke a Megváltó születésekor a betlehemi éjszakában.

 Ez a békesség - ami a Mennyből száll alá,- tud csak igazi békét teremteni. „Békességet hagyok rátok, az Én békémet adom nektek!” – mondta Jézus búcsúbeszédében. Fegyverekkel soha nem lehet békét teremteni. Hatalmi szóval, kényszerrel sem. A békének - miként a szeretetnek is, - forrása van: Jézus Krisztus, akit várunk, akit megjövendöltek a próféták, aki megszületett a názáreti Szűztől, Máriától egy szegényes betlehemi istállóban. Ő az egyedüli forrás, Ő az alfa és az ómega. Ő a kezdet, és a vég.

 

Nincs alternatíva: Isten nélkül, Krisztus nélkül nincs jövő. Az ember elpusztítja a környezetét, kiöli magából a vele született szeretetet, végül pedig elpusztítja önmagát.

Az ember mérhetetlen önteltségében olyan akar lenni, mint Isten, de olyanná lesz, mint az Ős-kígyó, az Ős-gonosz. Nem épít, hanem pusztít. Rombol, káoszt teremt, gyűlöletet szít. Ma is hódolnak az aranyborjú előtt, miként Mózes idejében a Hóreb hegy lábánál. Ma is épül az Új-babilon, tervezik az „égig érő” tornyokat. Ma is üzletelnek a kufárok a templomban, miként Jézus korában tették.

De az aranyborjú összetöretett, imádói mind egy szálig elpusztultak. Bábel tornya leomlott. A templomból a kufárok kiűzettek, és a díszes templom kőhalmazzá vált.

Isten Fia feltámadt a halálból, és eljön majd újra.

„Föld és ég elmúlnak, de az én Igéim nem múlnak el soha!” – mondotta Jézus.

 

Várakozunk, mint egykor a próféták, mint az agg Simeon a templom lépcsőjén. Az idő lassan betelik. Eljön az Isten Fia a mi hajlékunkba is, ha beengedjük. Nem vagyunk rá méltóak, de Ő mégis eljön, hogy begyógyítsa sebeinket, hogy látást adjon a vakoknak, hogy megszabadítsa láncaitól a bűn rabságában szenvedőket.

 

Sötét az éjszaka, és tombol a vihar Európa, és az egész világ ege felett, életünk hajója tehetetlenül hánykolódik. Kiáltunk, mint egykor az apostolok: „Ments meg Uram, mert elveszünk!” Jézus ma is itt van, most is eljön, és ki fogja menteni övéit a süllyedő hajóból.

„Ne féljetek, kicsinyhitűek!” „Egy hajszál sem eshet le a fejetekről mennyei Atyám tudta nélkül!”

 

Advent a várakozás ideje. Várjuk az Isten Fiát, aki eljön közénk. Karácsonykor megterítjük az asztalt, és együtt ünnepelünk szeretteinkkel.

Várjuk az Istent, de valójában Ő vár bennünket. Azért jött közénk, hogy meghívjon minket.

Megterítette számunkra az asztalt az Ő örök Országában.

Jézus Krisztus, az Isten Fia hozta el számunkra a meghívót: „Gyertek, Atyám áldottai, foglaljátok el a nektek készített Országot!”

 

A.D.2016.11.28.©JóB

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás