Tiszta Forrás
2018. december 17.   
Névnap: Lázár, Olimpia

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ANGELUS ~ ~ ♡ ♡ ♡ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen.

Jelen van

1 felhasználó
16 látogató

Látogatások

- ma: 468
- tegnap: 960
2017.03.19. 16:45 beckerj
Hozzászólások: 0

Az Élet vize

Az Élet vize

A napi evangélium margójára (2017.03.19)

 

Amikor ezt a weblapot tervezgettem, azon gondolkodtam, mi lenne az, ami leginkább megjeleníti a hétköznapi ember és a közénk leszállt Isten kapcsolatát.

A kapcsolatot a maga naturális valóságában, és transzcendens voltában egyaránt.

A forrás jutott az eszembe, a tiszta forrás, az életet jelentő víz.

 

2015  januárjában, az ökumenikus imahéten Jézus, és a Szamáriai asszony találkozója volt a téma. János evangéliuma részletesen beszámol erről a nem mindennapi találkozásról.  Azóta sok víz lefolyt a folyókon, de sok forrás ki is apadt. Egyedül az Élet vizének forrása maradt meg ebben az egyre bizonytalanabbá, kiismerhetetlenebbé vált világban. Az ökumenizmus témája azóta jelentős média támogatottságot kapott, ami egyfelől örvendetes, de sajnálatos módon a jézusi szereteten alapuló közeledés helyett egyre inkább a liberális eszmén alapuló multikulturális „egyenlőség” válik meghatározóvá.

Példaként szolgáljon Jézus találkozása Jákob kútjánál a vizet merítő asszonnyal. Ezzel a lenézett, másodrendűnek tartott szamáriai asszonnyal, aki ráadásul bűnös is volt, meg asszony is. 

A mai evangélium részletesen leírja, hogy Jézus hogyan hajolt le ehhez az ellenségnek tartott, gyarló emberhez.

 A mai iszlám vajon hogyan viszonyulna ehhez az asszonyhoz? 

Elgondolkodhatunk ezen, mielőtt a „mindenki felebarát” jelszót skandálva keblünkre ölelnénk a dzsihádot bőszen hirdető „szegény migránsokat”.

Nézzük, hol, és hogyan történt ez a találkozás, és mi a mondanivalója a ma élő ember számára.

 

Jn 4.5
Odaért Szamaria egyik városához, Szikárhoz, ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott.

Jézusnak, hogy Júdeából Galileába mehessen, át kellett haladnia Szamárián, a szamaritánusok földjén. Ez volt az a föld, ami Ábrahám egyik leszármazottjának, Jákobnak a tulajdona volt. Jákob ezt a földet 12 fia közül Józsefnek adományozta. József történetét olvasva is megjelenik egy kút. Ebbe a kiszáradt kútba dobták Józsefet a testvérei. Itt a kiszáradt, víz nélküli kút a gonoszság eszközévé válik.


Jn 4.6
Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő.

Jézus a rekkenő hőségben gyalogolva elfáradt. Déli 12 óra van, a Nap a legforróbban tűz (Arany János írta a Toldiban: „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta. Nincs egy árva fűszál a torzs közt kelőben, nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.”).

A kút a régi emberek számára az egyedüli vízforrást jelentette, a Biblia számos helyen kiemelten foglalkozik az életet jelentő forrásokkal, kutakkal (gondoljunk Mózes és Jetró történetére, vagy a sziklából vizet fakasztó Mózesre, aki népét a szomjan halástól mentette meg).


Jn 4.7
Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: "Adj innom!"

A déli hőségben egy asszony megy a kúthoz vízért. Miért éppen a legnagyobb forróságban jut eszébe vizet vinni? Mindenki a hűvös hajnalban, vagy napszállta után kereste fel a kutat.

Jézus a korabeli zsidó szokásjogot félretéve megszólít egy asszonyt, aki ráadásul a lenézett, és megvetett szamáriaiak közül való. Nemcsak megszólítja, hanem kér tőle. Ez a figyelem, és megbecsülés jele.


Jn 4.8
Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek.

Csak ők ketten vannak a kútnál. A tikkasztó hőségben mindketten szomjasak. A kút vize az életet jelenti ezen a tájon.


Jn 4.9
A szamariai asszony így válaszolt: "Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?" [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.]

Az asszony azonnal felismeri, hogy nem mindennapi emberrel találkozott. Szokatlan számára ez a gesztus. Nem tudja még, ki ez az ember, de bizalmat érez iránta. Jézus szavaiból megérzi, hogy itt nem a zsidó – szamáriai ellenséges viszony nyomja rá a bélyegét a találkozásukra, hanem valami egészen furcsa, bizalmas kapcsolat van kialakulóban.


Jn 4.10
Jézus ezt felelte neki: "Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked."

Jézus szokatlan módon folytatja a beszélgetést. Az Élet vizéről kezd beszélni. Mert víz nélkül nincs élet: kiszárad az ember, kiszárad a növény, a föld szikessé, cserepessé, sivatagossá válik, egy idő után minden elpusztul. Ebben az emberpróbáló kánikulában a megfáradt szomjazó vándor inni kér. Ez a szomjas vándor nem más, mint az élő Isten Fia, aki a szomjazóknak élő vizet ígér, az örök élet vizét. A naturális valóság, és a transzcendens, láthatatlan valóság itt összeér. Az Ég és Föld misztikus módon forr egybe Jákob kútjánál. Ez a bűnös, megvetett szamáriai asszony megsejt valamit ebből a misztériumból. 

Jn 4.11
"Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet?

Az asszony bizonyára meglepődött Jézus szokatlan válaszán, nemigen értette, mit is akar jelenteni ez a kijelentés. Az „életet adó forrás”, az „életet adó víz” kifejezések a történelem során minden nép körében használatosak voltak.

Válasza teljesen természetes, és logikus. Hogyan is tudna ez a jó szándékú ember vizet adni? Egy mély kútból a vizet felhozni egy vödör segítségével nem egyszerű művelet. Aki próbálta már, az tudja. A vödröt egy kötélre erősítették, és a vödör- nem kis ügyességet igénylő – megmerítése után húzták fel a vizet.


Jn 4.12
Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?"

Van valami csodálatos ennek a szamáriai asszonynak a reakciójában. Valamit megsejt, valamit felismer: nem egy közönséges emberrel van dolga. Jákob, az „ősatya”, aki ezt az életet adó kutat adta, az egyszerű emberek szemében nagyobb volt minden embernél. Ki lehet az, aki még Jákobnál is nagyobb?


Jn 4.13
Jézus azt mondta neki feleletül: "Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik.

Jézus válasza meglepő, és merőbben szokatlan. Hiszen azért jár ez az asszony minden nap a kúthoz, hogy a szomjúságát oltsa. Miről beszél ez a szokatlan idegen?


Jn 4.14
De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne."

Jézus folytatja a mondatot. A szamáriai asszony ebben a déli hőségben megfeledkezik mindenről. Lenyűgözi ennek a furcsa idegennek a közvetlensége, szeretete. Valami olyat hall, amit még eddig senki nem mondott neki. Olyan vízről beszél ez a vándor, amitől nem szomjazik meg többé a közönséges ember, ami örök életet ad.


Jn 4.15
Erre az asszony kérte: "Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni."

Az asszony lelkét valami fényesség ragyogja be. Valami tisztaság, valami reménység, maga sem tudja pontosan, hogy mi történik vele. Egyre közelebb kerül ehhez a nem mindennapi emberhez. Ebben a megfáradt, szomjas, egyszerű vándorban felismer valakit. Még nem tudatosul benne pontosan, hogy ki is lehet, de a lelke legmélyén már tudja. Úgy szólítja meg, hogy „Uram”! Hisz abban, amit neki ez a vándor mond. Minden nap, a déli hőségben ki kell jönnie ide (hogy ne kelljen találkoznia az ismerőseivel).

Ez a kirekesztett, szégyenét takargató bűnös asszony reménykedni kezd: talán nem kell többé kijárnom a kútra a legnagyobb hőség idején.

 

Jn 4.16
Jézus így válaszolt: "Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!"

Jézus válasza meglepő: nem a vízről beszél, hanem szokatlan kérést fogalmaz meg, ami teljesen más irányba tereli a beszélgetést.


Jn 4.17
"Nincs férjem" - felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: "Jól mondtad, hogy nincs férjed,
mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál."

Mit gondolhatott ez az élet perifériájára szorult, kitaszított, a közösség által kirekesztett bűnös asszony, akinek a legnagyobb forróságban kell elmennie Jákob kútjához, hogy vizet meríthessen?

Most már bizonyságot nyert. Ez a messziről érkezett vándor nem közönséges ember. Valami egészen más, valami több.


Jn 4.19
"Uram - válaszolta az asszony -, látom, próféta vagy.

Ezt pontosan meg is fogalmazza. Megadva a tiszteletet, alázatosan fogalmaz: prófétának nevezi az ismeretlen idegent. Felismert valamit. A próféták Isten küldöttei. Felismeri Jézusban Isten küldöttét.


Jn 4.20
Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni."

Most már nem a vízről van szó: a szomjazó szamáriai asszony, és a fáradt, szomjas Jézus egészen másról beszél. Immár Istenről van szó. A hétköznapi, fizikai valóságból átléptek a transzcendens valóságba. A déli forróság szomja átlényegül, az Isten iránti szomjúhozássá transzformálódik.


Jn 4.21
"Hidd el nekem, asszony - mondta Jézus -, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát.

Elérkeztünk az ökumenéhez: a szamáriaiak Garazim hegyén imádták az Istent, a zsidók pedig Jeruzsálemben, a Salamon által épített pompás templomban. A szamáriai asszony már bizalommal mer kérdezni. Jézus felelete ismét szokatlan, és meglepő: Isten temploma (mint ahogy azt Pál apostol gyönyörűen megfogalmazta) bennünk van! A Teremtés sejlik fel ebben a kijelentésben: Isten saját képmására, és hasonlatosságára teremtette az embert. Ez azt jelenti, hogy mi mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Függetlenül attól, hogy hol születtünk, milyen a bőrünk színe, milyen nyelven beszélünk, melyik földrészen élünk. Ez a jézusi mondat az ökumenizmus alapigéje.


Jn 4.22
Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered.

Jézus önmagára mutat. Ha mai szóhasználattal akarunk élni, ez azt jelenti, hogy az Úr átadja a névjegykártyáját ennek az asszonynak.


Jn 4.23
De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.

Lélekben, és Igazságban.  A Teremtés kezdeténél vagyunk. Annál a pontnál, amikor Isten a saját lelkét lehelte az emberbe, annak teremtésekor. És elérkezett az Igazság órája is. Nem képletesen, hanem valóságosan. Itt áll. „ Én vagyok az Igazság és az Élet!” Ott állt a szamáriai bűnös asszony előtt, kopott vándorként, fáradtan, szomjasan az Isten, az Igazság és az Élet a maga valóságában. Az Isten Jákob kútjánál, a tikkasztó nyári hőségben találkozott a bűnös emberrel.


Jn 4.24
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."

Itt már nincs zsidó, nincs szamáriai, nincs fehér és nincs fekete, nincs északi és nincs déli, nincs szegény, és nincs gazdag. Itt már csak Isten gyermeke létezik, aki lélekben, és igazságban imádja Teremtőjét, a mennyei Atyát.


Jn 4.25
Az asszony azt felelte rá: "Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad."

A megvetett, kitaszított bűnös szamáriai asszony előtt minden megvilágosodik. Hányszor gondolhatott a sötétség mélységeiben a Messiásra, aki majd örömet hoz a szomorkodóknak, szabadulást a foglyoknak, reménységet a kitaszítottaknak, gyógyulást a betegeknek?


Jn 4.26
Jézus erre kijelentette: "Én vagyok az, aki veled beszélek."

Mint derült égből a villámcsapás, hasított a mondat az asszony lelkébe! „Én vagyok az…” Itt már hiábavaló lenne minden szó, ez már egy más létforma, egy más dimenzió. A bűn, a gyötrődés, az önemésztés már a múlté.  A magasságbéli Isten leszállt az Égből, és magához ölelte bűnös gyermekét.

 

A.D.2017.03.19.©JóB

 

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás