Tiszta Forrás
2019. május 20.   
Névnap: Bernát

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Minden kedves olvasónknak – határainkon belül, és határainkon túl – nyugodalmas jó éjszakát kívánunk! ~ ♡ ~ Isten, áldd meg a magyart, ~ ~ ~ Jó kedvvel, bőséggel, ~ ~ ~ Nyújts feléje védő kart, ~ ~ ~ Ha küzd ellenséggel; ~ ~ ~ Bal sors akit régen tép, ~ ~ ~ Hozz rá víg esztendőt, ~ ~ ~ Megbűnhődte már e nép ~ ~ ~ A múltat s jövendőt! /Magyar Himnusz/

Jelen van

0 felhasználó
25 látogató

Látogatások

- ma: 4
- tegnap: 318
2019.02.16. 20:00 JóB
Hozzászólások: 0

Megkülönböztetni a valódi és hamis prófétákat - beszélgetés Gerhard Müller bíborossal

Megkülönböztetni a valódi és hamis prófétákat - beszélgetés Gerhard Müller bíborossal

 

A német Die Tagespost lap december 5-én közölt hosszú interjút Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció előző prefektusával.

Az alábbiakban ezt az interjút adjuk közre teljes terjedelmében, magyar nyelven.

 

 


Beszélgetés Gerhard Müller bíborossal 
az Egyház megosztottságáról és annak leküzdéséről

Regina Einig, Die Tagespost, 2018. december 5.


Eminenciás úr, a spanyol püspökök nem akarnak felvenni homoszexuálisokat a papi szemináriumokba. Mi erről a véleménye?

Ez megfelel az általános egyházi szabálynak, és épp a minap Ferenc pápa is megerősítette. Mindazonáltal olyan, hogy "homoszexuális", mint harmadik nem a férfi és a nő mellett, nem létezik. Az amerikai David Mattson "Miért nem nevezem magamat melegnek?" című könyvére hivatkozom, aki érintettként a magas teológiai minőségű érvelésével hitelesebb, mint az összes idevágó ideológia együttvéve. A papi szemináriumba való felvétel megköveteli, hogy a férfi természetes módon és erkölcsösen viszonyuljon a nemiségéhez, a kegyelem segítségével pedig képes teljesíteni azt az ígéretet, hogy a mennyek országa kedvéért nőtlenségben és önmegtartóztatásban él.


Ferenc pápa szerint a szerzetesi és a papi életben nincs helye homoszexuális hajlamoknak. Tekinthetjük ezt a kérdés lezárásának?

Ehhez semmit sem lehet hozzátenni, akkor sem, ha néhányan jogtalanul továbbra is arra a pápai kijelentésre hivatkoznak, hogy "Ki vagyok én, hogy másokat megítéljek?". A viselkedés erkölcsi megítélése nem azonos a személyről alkotott ítélettel.


Mi az oka annak, hogy válságba került az Egyház hitelessége?

A hetvenes évek önmagukat progresszívnek tituláló személyeinek hitbeli hiányossága, és a felelősök megbocsáthatatlan naivitása, akik az irgalmasság hamis értelmezése és a férfiatlan konfliktuskerülés miatt sem a bajokról nem vettek tudomást, sem a következményeket nem vállalták. A Hittani Kongregáció prefektusaként munkatársaimmal több, mint ezer olyan esettanulmányt vizsgáltam át, amelyek a szexuális visszaélések áldozatainak drámáját dokumentálták: életreszóló traumák, amelyek következménye az alkohol, a drog, és a házasságra való képtelenség, akár az öngyilkosságig is eljutva. Nem az Egyház szexuális etikája vagy a cölibátusi életforma a felelős ezért a nyomorúságért, hanem az ezektől való megbocsáthatatlan elszakadás.


Apropó hetvenes évek: 1968-tól Németországban egyetlen olyan erkölcsteológus sem kapott katedrát, aki maradéktalanul képviselte volna az Egyház tanítását. Miért?

A teológia szabadságát nem értelmezik felelősségteljesen, az "evangélium tanítása"(ld. Gal 2,14) szerint. Gyakran hallottam a magukat "progresszívnek" tartó doktori témavezetők körében, hogy a doktori disszertációt vagy habilitációs dolgozatot úgy kell megfogalmazni, hogy ne jöjjön tisztázandó kérdés Rómából. És ha az illetőnek már egy állami egyetem professzoraként megvan a zsíros állása, úgy, hogy nem lehet neki felmondani, attól kezdve "szabadon", vagyis a többségi véleményhez igazodva, Rómát kritizálva nyilatkozhat meg.


Korszerű még az állami egyetemeken folyó teológusképzés?

Csak akkor, ha a teológiaprofesszorok a köztisztviselői státuszukat a valódi szabadságuk garanciájaként, a teológiától idegen felfogásokkal szemben érvényesítik, és elvégzik azt a megbízást, amelyet egy tanszékre való kinevezéssel kapnak. Minden tudománynak megvannak a maga alapelvei. Ha a teológia megfeledkezik a saját alapelvéről, a kinyilatkoztatott hitről, úgy annak megismerési elvei és igazságról alkotott kritériumai tagadásával saját maga alatt vágja el a fát.


De az Ön kritikusai a Ferenc pápa által szorgalmazott szabad dialógusra hivatkoznak.

A szabad dialógus éppen azt jelenti, hogy elismerjük a teológia alapelveit Isten szavában. Eretnek nézeteket képviselni, és eközben a pápára hivatkozni, önmagában való ellentmondás. Nyilvánvalóan nem a pápához való hűségről van szó, hanem arról, hogy a jelenlegi médiabeli tekintélyét kihasználják, instrumentalizálják. De ha a pápa valami kényelmetlen dolgot mond, például azt, hogy az abortusz gyilkosság, akkor vége a tréfának.


Hogyan kellene az Egyháznak átalakítania a teológusképzést?

Tisztán katolikus meggyőződésű püspököket és teológiaprofesszorokat kellene kinevezni. Olyanokat, akik "alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak" (2Tim 2,2). Szükségünk van a hittudatunk teológiai és filozófiai reflexiójára. A diffúz és világias életfelfogású teológusoknak meg kell térnie – vagy emberi nagyságot mutatva mondjanak le a professzori állásukról, illetve ne fogadják el a felkínált püspöki széket.


Mégis ragaszkodik néhány teológus ahhoz, hogy "továbbfejlesszék" a tanítóhivatalt, s az Egyház önkorrekciójának példájaként a Syllabus-ra vagy a halálbüntetés példájára hivatkoznak. Mi alapján tudják a hívők még egyáltalán a tanítás ún. "fejlődését" a tévedéstől megkülönböztetni?

A Szentírás alapján, amelyet a "világi gondolkodás" (vö. Róm 12,2) nem relativizálhat, mert Isten szava a teológia legmagasabb rendű normája. Tisztátalanság, gyilkosság, házasságtörés, fiatalok meggyalázása és hasonló dolgok – aki ilyet tesz, "nem részesül Isten országából" (1Kor 6,9). A tanítás legitim fejlődésének eredménye nem lehet önellentmondás. A halálbüntetés a szekuláris államban elvetendő, és ez a különbség az előző évszázadok értelmezéséhez képest. A Syllabus a tévedhetetlenséget sohasem a kinyilatkoztatott igazságokkal kapcsolatban hirdette, hanem a kor kontextusában mutatott rá bizonyos tévedésekre, és azok végzetes következményeire. A Syllabus jónéhány figyelmeztetése később beigazolódott, gondoljunk például az ateizmus, a materializmus, a nacionalizmus és a kommunizmus pusztító következményeire való figyelmeztetésre. Tisztességtelen rá hivatkozni annak érdekében, hogy az Egyház tévedhetetlenségét az üdvösséghez szükséges hitigazságok tekintetében relativizálják, és olyan tetteket igazoljanak, amelyek objektíven ellentmondanak Isten szent és bennünket megszentelő akaratának.


Mely területeken volna az Egyháznak mit tanulnia?

Az aszkézis, a misztika, és a fegyelem területein. Egy hedonista világ ellenpólusaként meg kell különböztetnie a hamis és az igaz prófétákat. Olyan helyzetben vagyunk, mint amely a nyugati kereszténység XVI. századi kettészakadása előtti és utáni időhöz, valamint a XVIII. század végének szekularizációjához hasonló. Akkor csak a hitben és az Egyház küldetésének felismerésében való megújulás tette lehetővé a valódi újrakezdést.


Sok katolikus már semmit sem vár a püspöki szinódusoktól. Mi az Ön tapasztalata erről?

Ezeken az alkalmakon a teológia már rég nem játszik olyan szerepet, mint amilyen megilletné. Néha az érvelés színvonala egyenesen kínos. Gyakran anekdotázásba fullad az eszmecsere. A lelkipásztoroknak és teológusoknak voltaképpen készeknek és képeseknek kellene lenniük arra, hogy bárkinek megfelelő választ adjanak, "aki azt kérdezi, mi az alapja a reményeteknek" (1Pét 3,15). Az már a mélypont, amikor vallásszociológusokat és marketingszakembereket kérnek fel stratégiák kidolgozására arról, hogyan lehet a hitet "jobban eladni", mintha a hit, amely által üdvözülünk, egy a vélemények piacán kínált áru volna.

Természetesen vannak magas intellektusú püspökeink, de őket szinte szisztematikusan távoltartják a felelősségteljes pozícióktól. A teológiában nem becsülik a magas színvonalú szakmaiságot. Sőt, szinte hibának vélik az "emberközeli pasztorációban", mintha egy olyan korban, amelyben a hit értelmét tagadják, fontosabbak volnának a menedzseri képességek, mint a teológiai éleslátás. Ez a hittudomány és a pasztoráció, az ortodoxia és az ortopraxis a katolicizmustól teljesen idegen szembeállításával függ össze.


Róma miért nem von le mindebből megfelelő következtetéseket?

Róma meg van félemlítve és szenved attól az állandó előítélettől, hogy túl szigorú, vagy hogy egy olyan intézmény, mint a Hittani Kongregáció, nem való a mai korba. Számtalanszor utalnak anakronisztikusan a római inkvizícióra vagy Szent Hivatalra, azért, hogy a pápa megbízásából működő Kongregáció döntéseit előre relativizálják és elutasítsák. Senki sem vállalja fel a fék szerepét, és nem adja meg a professzoroknak a fejlődés lehetőségét. Pedig az ilyen taktikus játékokkal nem jutunk messzire. Ha csökken a teológia színvonala, és szubjektív vélemények kaotikus elegyévé válik, nincs értelme tovább annak, hogy az egyetemeken teológiai képzés folyjon. Néhány esetben már olyan zavaros és reménytelen a helyzet, hogy egyes intézmények már az egyházi tanítóhivatal segítségével sem képesek önmaguk megreformálására. Wucherpfennig esetében például taktikai játszadozással érvényesítettek egy semmitmondó, nem egyértelmű szabályzatot, amely gúnyt űz a hit tanának igazságából. Sajnos Ladaria bíboros sem tudta ezt megakadályozni.


A Hittani Kongregáció prefektusaként elegendő mozgástérrel rendelkezett ahhoz, hogy befolyást gyakoroljon a teológusokra?

A Hittani Kongregáció először mindig párbeszéddel igyekszik megoldani a problémákat, nem bürokratikus rutinnal. Professzorkoromból tudom, milyen nyomás nehezedik a karokon a fiatal teológusokra. Lényegesen beleavatkoznak a teológia szabadságába a tanszékvezetői kinevezésekkel. Nem a szakma legjobbjait választják, hanem az ideológiailag megbízhatóakat. Aki nem Róma-ellenes, az nem a "mi kutyánk kölyke". Olyasvalakinek, aki Joseph Ratzingerről vagy II. János Pálról doktorált vagy habilitált, aligha volna esélye Németországban tanszékhez jutni. Az ilyeneket még bemutatkozó előadásra sem hívják meg, akkor sem, ha toronymagasan fölötte állnak a többi jelöltnek.


Milyen szerepet játszik Rómában a helyi egyházak pénze?

A Róma nyelvét beszélő világnak kisebbrendűségi komplexusa van a német nyelvűvel szemben, egyrészt annak pénze miatt, másrészt a "német teológia" - korábbi – tekintélye folytán. Ez oda vezet, hogy a németekkel nem foglalkoznak, amíg jön a pénz, ugyanúgy, mint ahogy a régi rómaiak sem törődtek a germánok viszálykodásaival. Csakhogy az Egyház nem politikai nagyhatalom, hanem a Krisztusban hívők egyetemes közössége, amelyet az evangélium igazsága és az isteni kegyelemből kapott szentségek egyesítenek. Tehát itt mindenki felelősséggel tartozik mindenki iránt, elsősorban a "pápa, mint az egyház egységének és közösségének örökérvényű princípiuma és fundamentuma" (Lumen gentium 18).


A kritikusai a szemére vetik, hogy a hozzászólásaival szítja az Egyházon belüli konfliktusokat. Mit szól ehhez?

Ezt pont azok mondják, akik így cselekszenek. Ezek a támadások a progresszivista pártharcos szellem tipikus megnyilvánulásai, amelynek nem az igazság, hanem a hatalom a legfontosabb. De az Egyház egy, és az Istentől eredő hitben egyesül, nem az egyik pártnak a másik felett aratott győzelméből. Szent Pálnak jónéhány személyeskedő sértést el kellett szenvednie a kora "főapostolaitól". Aki az érvelésében bizonytalan, annak az arcátlan, pimasz viselkedés a fegyvere.

Igen, az Egyház megosztott, de a progresszívok részéről a régi tévedések felmelegítésén kívül semmi jövőbe mutató nem hangzik el. Az ő modelljük, amely az Egyházat jónéhány országban az eljelentéktelenedés szélére sodorta, nem lehet recept a jórészt házon belül kreált válság leküzdésére. Nem attól lesz az Egyház újra hiteles, ami szembemegy Isten akaratával, és tönkreteszi az embereket.


Mennyire reprezentálja a német egyház állapota a világegyházét?

Semennyire. A teológiaprofesszorok nagy többsége világszerte hű a tanítóhivatalhoz. Természetesen mindenütt vannak problémák, de azok jóakarattal, az együttműködés szellemében tisztázhatók az Egyház java érdekében. A legtöbb probléma a közép-európai térségben van, ahol a legmélyebb a válság. A római nemzetközi szakmai kongresszusokon a németek általában a távollétükkel tűnnek ki. A tudományos minőség a spanyoloknál, a lengyeleknél, az USA-ban és Itáliában legalább olyan – ha nem magasabb – színvonalú. Az úgynevezett "német egyházfik" önmagukat nevetségesen túlbecsülve még mindig arról ábrándoznak, hogy ők taníthatják a többieket, és ők alakíthatják a világegyház fejlődését. Eközben itt az ideje, hogy mások iskolájába iratkozzanak be, és alázatosan megtanulják tőlük, hogyan maradhatnak hűségesek Isten szavához, és hogyan nyerhetnek abból energiát az újraevangelizációra.

Forrás: KATOLIKUS VÁLASZ

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás