Eucharisztia és a teremtés misztériuma - Dr. Barsi Balázs OFM

Dr. Barsi Balázs OFM, ferences szerzetes „Eucharisztia és a teremtés misztériuma" című előadásával folytatódott a felkészülés a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

A ferences szerzetes az általa is vallott Duns Scotus-i felfogásról beszélt, mely szerint nem a bűn hozta le Krisztust a földre. A megtestesülés a bűnbeesést, sőt a világ teremtését is megelőzte Isten tervében, hiszen a megtestesülés már önmagában is az irgalmasság és a részvét legnagyobb isteni tette, mely a Szentháromság belső életéből fakadt.

„Arra, hogy a világ egy teremtett dolog, mert önmagát nem magyarázza meg, arra az ember rájöhet. De hogy miért teremtette Isten, az már egy nehéz kérdés. Benne van Szent Pál leveleiben, hogy mindent Krisztusban teremtett. Ezt a ferences szemléletet nem lehet kikerülni. Ez azt jelenti, hogy Isten első gondolata a világról, hogy legyen Krisztus. Mert Istent igazából, csak Isten tudja szeretni. És ha Isten azt akarja, hogy legyenek rajta kívül sokan teremtmények, akkor őket az Ő Fiában tudja elképzelni, Őbenne teremtett. Tehát a mi kapcsolatunk Krisztussal, nem Betlehemben kezdődik.” – hangsúlyozta az előadó, majd hozzátette.

„Ha Isten szeméből nézek az univerzumra, meg a történelemre, akkor a legnagyobb érték a szentséges megtestesülés, az, hogy a Második Isteni Személy emberré lett, Isten ezt akarta, és mindent ebben akart. Tehát Isten nem teremtett Tőle elszakadt embert, hanem Vele, az Ő kegyelmében élő embert teremtett. Ez jelenti azt, hogy Krisztus, az Ő Istenfiúságában felvette az első embert. Amikor az ember a szabadságától elszakadt, akkor Krisztus nem tagadott meg minket, hanem vállalta bűneinket is.”

Az Eucharisztiáról szólva a szerzetes Scotus gondolataira hivatkozott.

„Az Eucharisztia a teremtést megelőzve létezett. Tehát az Isten úgy fogta fel az embert, hogy mindig is belőle él. Ádám és Éva a Paradicsomkertben az állandó áldozás állapotában volt, anélkül, hogy tudta volna. Az étellel együtt „vették magukhoz” az Isten szeretetét. Az élet fájáról ehettek, de aztán ők akartak elfordulni, ezért ettől el lettek tiltva. Az efezusi levél azt írja, aki hűséges marad, az ehet az élet fájáról. Ez a vasárnapi szentáldozást jelentette az őskeresztényeknél. És mit jelent, hogy Isten először eltiltott az életfától, aztán mégis megengedte, hogy együnk róla? A kettő között ott van a keresztfa, a történelem közepén. Ami lerombolta Isten és ember között a távolságot, és életet adott nekünk. Tehát az Eucharisztiát ebben a nagy összefüggésben kellene néznünk.”

Barsi Balázs atya arról is beszélt, a nyugati civilizáció embere elveszítette a szakrális iránti érzékét. Nincs szent tér és szent idő. Így az ember nem tud kiigazodni, nincs kapaszkodója.

„Amennyiben az ember a semmivel szembesülve nem érez megrendülést és félelmet, addig a létezés csodáját, a dolgoknak ezt a hihetetlen adományát, annak hasonlíthatatlan csodáját, hogy bármi is van, nem tudja értékelni. Hiába milliárdos, unatkozik. Mert nem rendült meg. Nem tudja, hogy nem az élet, hanem maga a létezés csoda, hihetetlen ajándék. Itt van Európa unalma. Van egy olyanfajta unatkozás, amely a bűnöknek a legsötétebb forrása. Unalmában iszonyatos dolgokat követ el az ember. Ezért megrendülni jó. Mintha megrázna bennünket valami – egy nem negatív erő – és másképp állunk hozzá az életünkhöz. Isten, amikor kinyilatkoztatja magát, igazából a megrendült emberhez tud szólni.”

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Archívum