Tiszta Forrás
2019. augusztus 19.   
Névnap: Huba, Marián

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Szent Patrik úti imádsága: ~ ~ ~ ~ Uram, Jézus, járj előttem, ha lankadok, állj mögöttem. ~ ~ Pajzsomként lebegj fölöttem, jobbról, balról segíts engem. ~ ~ Mindig téged keresselek, mindig találkozzam veled. ~ ~ Minden léptemben szüntelen te, csak te jöjj szembe velem. ~ ~ Te légy szavam a nyelvemen, más szavával te szólj nekem. ~ ~ Minden egyes pillantásom mindenkiben téged lásson. ~ ~ Te légy utam az utamban, utam végén a jutalmam... Amen

Jelen van

0 felhasználó
34 látogató

Látogatások

- ma: 451
- tegnap: 1279
2019.08.07. 22:20 JóB
Hozzászólások: 0

John Henry Newman vándorútja – Nemeshegyi Péter jezsuita tanulmánya (1. rész)

John Henry Newman vándorútja – Nemeshegyi Péter jezsuita tanulmánya (1. rész)

Ferenc pápa október 13-án szentté avatja Boldog John Henry Newman anglikánból katolikus hitre tért, majd bíborossá lett gondolkodót.

Az alábbiakban Szabó Ferenc SJ kivonatosan ismerteti Nemeshegyi Péter SJ John Henry Newman vándorútja című tanulmányát, amely 2010-ben jelent meg először a Távlatok jezsuita folyóiratban, majd kis füzet formájában közzétette a Szent István Társulat.

 

Newman bíboros VI. Pál szavaival: „az igazság szeretetétől és a Krisztus iránti hűségtől vezetve olyan vándorutat járt végig, amely igen fáradságos volt ugyan, de ugyanakkor a legnagyobb, legmélyebb értelmű és legeredményesebb út volt, amelyet valaha is befutott az emberi szellem, végül pedig eljutott a bölcsesség és béke teljességéhez”. John Henry Newmant XVI. Benedek avatta boldoggá Birminghamben 2010. szeptember 19-én.

 

 

John Henry Newman 1801. február 21-én született Londonban, jómódú bankárcsalád elsőszülött gyermekeként. Hosszú életének 89 éve egybeesett az angol birodalom fénykorával. A 19. században az angol hadiflotta vetélytárs nélkül uralta a tengereket. Afrikának, Ázsiának nagy része angol gyarmattá lett. Viktória királynő nemcsak az Egyesült Királyság királynője, hanem India császárnője is lett. A 20. század közepéig használt világtérképeken Nagy-Britannia és a föld országainak jó része rózsaszínű volt, ezzel jelezték az angol uralmat. Az ipar és kereskedelem terén is Nagy-Britannia lett vezető hatalommá. A gőzgép Angliából terjedt el a világon. Angliában épültek az első gőzvasutak, alakultak ki a kapitalista gyárak és vállalatok.

Vallási téren Nagy-Britanniában VIII. Henrik óta az anglikán egyház volt elismerve államegyházként. Elvetették a római pápa egyetemes főségét, és helyette az angol uralkodó lett az anglikán egyház feje. A katolikus egyháztól való elszakadás ellenére azonban ez az egyház sokat megőrzött az ókori és középkori katolikus keresztény hagyományból. Érsekek és püspökök kormányozták, hitvallásukban a niceai zsinat nyomán vallották a Szentháromság egy Isten tanát. A szerzetesrendeket ugyan eltörölték, de a hatalmas középkori gótikus püspöki székesegyházak és apátsági templomok emlékeztettek a nagy keresztény hagyományra. A Newman család hagyományos anglikán módon élt és gondolkodott. Olvasták a Szentírást, de meghatározott vallási tételek elfogadását nem tartották különösen fontosnak. John Henry gyermekévei boldogok voltak. Jó tanuló volt az iskolában, élvezte a természet szépségét. Megtanult hegedülni és a zene szeretete egész életében végigkísérte.

A Newman család életét villámcsapásként érte az apa bankjának csődbejutása. Csődeljárás nélkül sikerült ugyan a hitelezőket kielégíteni, de el kellett adniuk házukat, és az apa elvesztette munkáját. John Henry ekkor tizenöt éves fiú volt, és súlyosan megbetegedett. Nem tudjuk pontosan betegségének mivoltát, de annyi bizonyos, hogy betegágyán nagy istenélményben volt része. Ő maga később erről így írt: „Tizenöt éves koromban nagy változás következett be gondolkodásomban. Határozott hitvallás hatása alá kerültem. Értelmembe belevésődött a dogma (hittétel) gondolata, amely Isten irgalmából sohasem tűnt el vagy homályosodott el. Két és csupán két legfelsőbb rendű és fényesen nyilvánvaló lénynek a létezésében nyugodtam meg: az én létem és Teremtőm létének létezésében.”

Az Isten létén kívül a Szentháromság tana, valamint az örök boldogság és örök kárhozat tana is mélyen belevésődött lelkébe. Ez a „megtérés” nem követte a Luther által megfogalmazott sorrendet (bűntudat, rettegés, Krisztus helyettesítő üdvözítő tettébe vetett hit és bizalom, béke), de nem volt kevésbé mélységes és személyes. A fiatal Newman ettől kezdve kálvinista könyveket kezdett olvasni, és Kálvin tanításai éveken át befolyásolták gondolatvilágát. Különösen mély hatást gyakorolt rá Thomas Newton egyik könyvének állítása, mely szerint a római pápa nem más, mint a Szentírásban megjövendölt Antikrisztus. Ez a nézet egészen 1843-ig befolyásolta Newman érzésvilágát. Ugyancsak tizenöt éves korában született meg lelkében az a meggyőződés, hogy Isten őt nőtlen életre hívja.

Newman apja, nehézzé vált pénzügyi helyzetük ellenére, 1816-ban felvetette fiát az oxfordi Trinity College-be, aki itt megszerezte ugyan a bakkalaureátusi fokozatot, de egyetemi előmenetele kétségesnek tűnt. Mégis jelentkezett a híres-neves Oriel College-be ösztöndíjas megbízott tanárnak (fellow). A felvételi vizsgája jól sikerül. Az Oriel College vezetői megsejtették a fiatalember lángeszét, és felvették.

Newman lelkesen kezdte meg működését az Oriel College-ben. Közben családjának anyagi helyzete tovább romlott. Apja a bank bukása után egyik barátja révén sörgyár igazgatója lett, de ez a sörgyár is csődbe ment, és így John Henrynek kellett családját anyagilag is támogatni. Ezért 1824-ben elvállalta az Oxford egyik negyedében fekvő Szent Kelemen plébánia lelkészségét. Diakónussá szentelték az anglikán egyházban. Egyetemi tutorként továbbműködött a College-ben, de ugyanakkor nagyon lelkiismeretesen foglalkozott plébániája híveivel. Néhány hónap alatt végiglátogatta valamennyi hívét, akik nagyrészt egyszerű munkásemberek voltak.

Munkabírása bámulatos volt, mert e két foglalkozás mellett intenzíven kezdte tanulmányozni az ókori egyházatyák műveit is. Az egyházatyák olvasása és plébániai szentbeszédeire való készülései következtében egyre inkább elhalványultak benne a lutheránus és kálvinista hittételek, főképpen a „csupán beszámított igazvolt” (imputed rightousness) gondolata. Amint maga bevallja: „Az egyházatyák iránti odaadás mentett meg attól a veszélytől, hogy a lutheri és kálvini sziklaormokat és szakadékokat elhagyva” ki ne kössek az indifferentizmus latitudináris „lapályain.”

1825-ben Newmant az anglikán egyházban pappá szentelték. Az Oriel College-ben tutori kötelezettségei egyre szaporodnak, és ezért kénytelen volt lemondani a Szent Kelemen plébánia gondozásáról. Jó barátságot kötött a fiatalon elhunyt Hurrel Froude, Oriel College-beli tanársegéddel, akinek a római katolikus egyház iránti vonzódása egyre növekvő befolyást gyakorolt rá.

Newman ezekben az években szinte halálra dolgozta magát, és végül idegkimerülést kapott. Az a csapás is érte, hogy legkedvesebb húga, Mária hirtelen megbetegedett és meghalt. Newmant egész életében végigkísérte ennek a kedves, szeretetteljes, finom lelkű lánynak az emléke.

Oxfordban azonban új feladatok várták: kinevezték az Oxfordi Egyetem Saint Mary-templomának lelkészévé. Ennek az új feladatnak köszönhetjük Newman nagyszerű szentbeszédeit, amelyeket később nyomtatásban is kiadott.

Arra is felkérést kapott, hogy az ókori egyház zsinatainak történetéről szóló könyvsorozat megírásában közreműködjék. Ebből a felkérésből született Newman egyik remekműve: A IV. század ariánusai (The Arians of the Fourth Century). E mű írása közben az ariánus eretnekeknél is jobban érdekelték őt a 3. század nagy keresztény teológusai: Alexandriai Kelemen és Órigenész. Lelkesedett gondolataikért.

Az ariánusokról szóló könyvében ezeket írta Newman erről az általános isteni kinyilatkoztatásról: „Sohasem volt olyan idő, amikor Isten nem szólt az emberhez, és nem közölte volna vele, bizonyos fokig, kötelességeit.” „Minden embert, többé-kevésbé vezetett a hagyomány, és vezették a jóra és rosszra vonatkozó benső ismeretek, amelyeket a Szentlélek helyezett el minden egyén szívébe.” Ebből a megállapításból Newman levezeti a keresztény hithirdetésre vonatkozó következő helyes következtetést: a keresztény hithirdető „ne vesse el, megkülönböztetés nélkül, a pogányok nézeteinek és szokásainak összességét”, „ne tagadja hitük lényeges elveit, hanem inkább, Szent Pált követve, használja fel és tisztítsa meg azokat.”

Newman nézetével kapcsolatban itt Nemeshegyi atyával jegyezzük meg: Newmannak e nézete megegyezik a régi jezsuita misszionáriusok, Roberto de Nobili és Matteo Ricci felfogásával, akik az indiai, illetve kínai szellemi élet értékes elemeit megőrizve és felhasználva hirdették az evangéliumot. E módszert a római egyházi hatóságok később betiltották, és e tilalom a 19. században még teljes mértékben érvényben volt. A protestáns missziók módszere is, ebben az időben, a konfrontáció jegyében zajlott. Csak a II. vatikáni zsinat hirdette meg az „inkulturációt” a keresztény hithirdetés egyetlen helyes módszerének, és mára már a hivatalos egyház teljesen rehabilitálta de Nobili és Ricci missziós módszerét.

Newman tanári, lelkészi és tudományos munkássága egyre inkább megviselte egészségét, és ezért egészségi állapotának helyreállítása végett 1832 decemberében, barátjával Hurrel Froude-dal együtt, több hónapos vakációra indult Olaszországba. Élvezte a gyönyörű tájakat és műemlékeket. Az olaszországi katolikusok élete és viselkedése nem tett rá nagy benyomást. Newman még túlságosan el volt telve a tipikusan angol felsőbbségi érzéssel és vallási előítéletekkel. 1833 áprilisában elvált Froude-tól, és egyedül leutazott Szicíliába. A gyönyörű természet elkápráztatta, de a primitív életkörülményeket nehezen viselte, és végül súlyosan megbetegedett. Egy hűséges nápolyi szolga, Gennaro ápolta önfeláldozóan. Mikor magas lázzal feküdt egy Castro Giovanni nevű város vendégfogadójában, keserves sírásra fakadva ismételgette: „Biztos vagyok benne, hogy Isten még akar valami feladatot végeztetni velem Angliában!”

Néhány hét alatt végül annyira felépült, hogy 1833. július 13-án hajóra tudott szállni Marseille felé. E hajón írta „Leed, Kindly Light...” kezdetű versét, amelyet mind a mai napig egyházi énekként énekelnek anglikánok is, katolikusok is. Első versszaka így hangzik:

„Vezess, kedves Fény, az engem burkoló sötétben,
Te vezess tovább!
Sötét az éj, és távol az otthon,
Te vezess tovább!
Őrizd lépteimet; nem kívánom
a messzi tájat látni, – egy lépést látni, elég nekem.”

Newman teljesen felépülve és energiával telve érkezett vissza Oxfordba. Ott barátaival együtt azonnal megindította az anglikán egyház reformjának azt a nagy mozgalmát, amelyet Oxford Mozgalomnak neveznek. Küzdeni akartak azért, hogy az egyházatyák egyházának mintájára olyan anglikán egyházat hozzanak létre, amely elkerüli mind a protestantizmus, mind a romlottnak tekintett római katolicizmus végleteit, és erélyesen küzd a vallási indifferentizmus és liberalizmus ellen. Ennek elérése céljából megkezdték a Tractnak (értekezés, traktátus) nevezett füzetek kiadását. Az írások a szerzők neve nélkül jelentek meg, de köztudomású volt, hogy nagy részüket maga Newman írta. Összesen kilencven Tract hagyta el a nyomdát. A mozgalom előmozdítóinak hangulatát jól kifejezik Newman következő szavai: „Úgy érezzük, hogy nézeteink igazak. Bár kevesen vagyunk, de biztosak vagyunk benne, hogy e nézeteinket az igazság erejével képesek leszünk terjeszteni. Nem szükséges, sőt nem is szabad, hogy elvizenyősítsük azokat.”

Newman tevékenysége ezekben az években bámulatos méreteket öltött. Egymás után írta a mozgalom füzeteit, gondoskodott kinyomtatásukról, terjesztésükről. Látogatta a lelkészeket, ismertette a mozgalom céljait.

Közben megjelentette az oxfordi Saint Mary-templomban mondott beszédeit (Parochial and Plain Sermons) Ezekben már megjelentek Newman alapvető vallási nézetei. Gyakran beszélt a Szentlélek bennünk lakásáról. Eközben az Oxford Mozgalom egyre erősödött. Newman, Pusey és társaik kifejtették a via mediáról szóló nézetüket. A via media: középút. Newman és társai ezt a középutat szerették volna megvalósítani az anglikán egyházban, az ókori egyház nyomán, a protestantizmus és a római katolicizmus között.

Newman 1837-ben adta ki remek egyháztani tanulmányát, melynek címe: Az Egyház prófétai feladata, összehasonlítva a romanizmussal és a népies protestantizmussal. Ebben kifejti, hogy az egyháznak, politikai és egyházszervezeti feladatai mellett, lényeges feladata a prófétai feladat, vagyis az, hogy püspökei a hagyomány alapján hirdessék a hiteles keresztény tanítást. Newman bevallotta, hogy a római katolikus egyház is így vélekedik a hagyományról. Ez ellen nem is emelt kifogást, hanem az ellen tiltakozott, hogy véleménye szerint a római egyház nem az ókori egyház tanítására támaszkodik, hanem ahelyett későbbi tanítóhivatalának döntéseit követi. Newman szerint az igazi hagyomány sajátossága az egyetemesség, az ókorra visszamenő régiség és az egyházatyák egyöntetű tanúságtétele.

Newman az 1830-as évek második felében magánéletében és lelkészi tevékenységében az ókori katolikus egyház szokásait kezdte követni. Mindennap elimádkozta a római breviáriumot, és nagyon megszerette ezt az imát. Istentiszteletei alatt csendben imádkozott a halottakért. 1836-ban, hosszú betegség után meghalt legjobb barátja, Hurrel Froude, akinek írásait halála után Newman rendezte sajtó alá. Ezek az írások a római egyházhoz való vonzódásuk miatt megütközést keltettek anglikán körökben.

Számos nehézség támadt az Orford Mozgalom és a hivatalos anglikán egyház között, amely közelről érintette a katolicizmushoz közeledő Newmant és társait. Kétségei közepette Newman belemerült Szent Atanáz egyházatya tanulmányozásába és műveinek fordításába, böjtölt, szentgyónást végzett és változatlanul imádkozta a hosszú latin breviáriumot. 1843 májusában barátjához, Keble-hez írt levelében megvallotta, hogy nézete szerint Anglia egyházszakadásban leledzik. Novemberben lemondott az oxfordi Saint Mary-templom lelkészi tisztjéről. Szeptember 25-én lépett utoljára anglikánként a szószékre. Mély érzelemtől fűtött szavakkal búcsúzott el híveitől. Záró szavai ezek voltak: „Imádkozzatok értem, hogy mindenben megismerjem Isten akaratát, és minden időben kész legyek annak teljesítésére.”

Ezután visszavonult az Oxford közelében fekvő Littlemore-ba, és mély fájdalommal készült az elkerülhetetlen elszakadásra. Mi mindent kellett elhagynia! Lemondott az Oriel College-ben betöltött tisztjéről, és nekilátott a A keresztény tan fejlődése (Essay on the Development of Christian Doctrine) című, egyik legfontosabb művének megírásához. A római katolikus egyház elleni ellenvetése mindig az volt, hogy ez az egyház új tételeket toldott a keresztény tanításhoz.

A fejlődés hitelességét hét teszttel lehet megállapítani. Hiteles a fejlődés, ha 1) megmarad ugyanaz a típus, 2) megmaradnak ugyanazok az alapelvek, 3) megmarad ugyanaz a szervezet, 4) ha a kezdeti állapot elővételezi a későbbi fázisokat, 5) ha a későbbi jelenségek védelmezik és szolgálják a régebbieket, 6) ha az idea képes asszimilálódni és újra éledni, 7) ha kezdettől végig erőteljes aktivitást szül.

E tesztek alapján Newman arra a meggyőződésre jutott, hogy amint az 1. és az 5. század közötti dogmafejődés a keresztény tannak hiteles kiteljesedése volt, úgy a római katolikus egyházban történt későbbi tanbeli fejlemények is hitelesnek tekintendők. Ahogy az anglikán egyház hitelesnek ismerte el a Jézus korától a khalkédoni zsinatig történt dogmafejlődést, ugyanúgy észszerű dolog a római katolikus egyházban megjelent későbbi hasonló fejlődéseket is hitelesnek tartani. Anglikán teológus korában Newman az ókori egyházatyák tanításának alapján kritizálta a római egyház későbbi tanításait. Ekkor viszont állandóan fülébe csengett éppen az ókori egyház egyik legnagyobb teológusának, Ágostonnak a szava: „Securus iudicat orbis terrarum – A földkerekség ítélete biztonságos.”

Newman ezzel meglátta azt az „egy lépést”, amit meg kell tennie: a Littlemore-ban őt meglátogató Barberi passzionista szerzetespapnál 1845. október 8-án meggyónt, Barberi atya pedig a következő napon, október 9-én felvette őt a római katolikus egyházba.

 

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás