2020.03.14. 16:35 JóB

Hozzászólások: 0

Mi az igazság? - XVI. Benedek pápa

XVI. Benedek pápa, korunk egyik legkiválóbb teológusa, egyházunk sokat szenvedett (és ma is szenvedő) fehér vértanúja egyik könyvéből idézünk.

A názáreti Jézus című könyv nemcsak Isten Fiának életét mutatja be, hanem korunk világáról, egyházáról, emberéről is hű képet rajzol.

Ha a királyságról és országról alkotott felfogását Jézus az igazságra alapozza, ha ez országának alapkategóriája, akkor nagyon is érthető, miért kérdezi a gyakorlatias Pilátus: "Mi az igazság?" (Jn 18,38).

A modern államelmélet ugyanezt a kérdést teszi fel: Vajon a politika rendszerébe beépíthető-e az igazság kategóriája? Vagy az igazságot, mint elérhetetlent inkább meg kell hagynia a szubjektivitás terében, s helyette keresse azt, miként boldogul meglévő hatalmi eszközeivel a béke és igazság szolgálatában? Ha a politika elköteleződik az igazság mellett, figyelembe véve az igazságot illető egyetértés lehetetlenségét, nem lesz-e puszta eszköze egyes hagyományoknak, amelyek a valóságban végül mégis csak a hatalom megtartásának rendszerei?

Másfelől viszont - mi lesz, ha az igazság nem számít? Miféle igazságosság marad? Nincs szükség valamilyen közös mércére, amely valóban mindenki számára garantálja az igazságosságot - olyan mércére, amely független a könnyen változó vélemények és hatalmi gócok önkényétől? Vajon a nagy diktatúrákat nem egy-egy hazug ideológia éltette, s vajon nem csak az igazság tehet szabaddá?

Mi az igazság? A pragmatikus elme kétkedve odavetett kérdése nagyon komoly, amely valóban az egész emberiség sorsát érinti.

Tehát mi az igazság? Felismerhetjük egyáltalán? Lehet-e gondolkodásunk és akaratunk mércéje, úgy az egyes ember, mint a társadalom életében?

   Az igazság a skolasztikus filozófia klasszikus meghatározása szerint "adaequatio intellectus et rei - a megértés és a valóság megfelelése" (Aquinói Szent Tamás, S. theol., I q 21 a 2 c). Ha egy ember értelme úgy tükröz vissza egy tárgyat, ahogy az önmagában van, akkor ez az ember igazságot talált.    Ugyanakkor csak egy kis részletét annak, ami az igazság valójában - nem a teljes, egész igazságot.

   Jézus szándékához valamivel közelebb segít minket Szent Tamás másik mondása: "Az igazság Isten értelmében van elsőként és tulajdonképpen (primo et proprie); az emberi értelemben pedig tulajdonképpen, de másodlagosan (proprie quidem sed secundario)" (De verit., q 1 a 4 c). Így jutunk végül ehhez a lapidáris megfogalmazáshoz: Isten "ipsa summa et prima veritas - maga a legfőbb és első igazság" (S. theol., I q 16 a 5 c).

Ezzel már megközelítettük azt, amit Jézus akart mondani, amikor az igazságról beszélt, amelyet tanúsítani a világba jött. A világban az igazság és tévedés, igazság és hazugság mindig keveredik, szinte szétválaszthatatlanul. Az igazság teljes nagyságában és tisztaságában nem látható.

 A világ annyiban "igaz", amennyiben Istent, a teremtő értelmet, az örök intelligenciát tükrözi, amelyből származik. S annál igazabb lesz, mennél közelebb kerül Istenhez.

Az ember akkor lesz igaz, akkor lesz önmaga, ha Isten szerint alakul. Akkor jut el tulajdonképpeni lényegéhez. Lét és értelem Isten valóságából származik.

"Tanúságot tenni az igazságról" annyit tesz, mint Istent és az Ő akaratát érvényesíteni a világ érdekeivel és hatalmasságaival szemben.

Isten a lét mércéje. Ebben az értelemben az igazság a valódi "király", amelyből fény és méltóság árad mindenre. Úgy is mondhatjuk: az tesz tanúságot az igazságról, aki Isten, a teremtő Értelem látószögéből teszi olvashatóvá a teremtést és teszi hozzáférhetővé annak igazságát, hogy az emberi világ mércéje és útmutatója lehessen, hogy a nagyságokkal és hatalmasságokkal szemben az igazság hatalma, a közös jog, az igazság joga jusson érvényre.

Mondjuk ki nyugodtan: a világ megváltatlansága éppen abban áll, hogy a teremtett világ "olvashatatlan", az igazság felismerhetetlen.

Ezért kényszerülünk a pragmatizmus uralma alá, és az erősebb joga ezért lesz e világ istene.

Modern emberként ezen a ponton az a kísértésünk, hogy azt mondjuk: a tudománynak hála, mi már kitűnően olvasunk a teremtett világban. Francois S. Collins, a Human Genome Project vezetője például valóban azt mondta, örömteli elragadtatással: "Megfejtettük Isten beszédét!" (The Language of God, 99.o.).

Igen, a teremtés nagyszerű, materializálható rendjében, amelyet ma az ember genetikai térképét felderítve olvashatunk, Isten nyelvezetét értjük meg. Csakhogy sajnos nem az egész nyelvet. Az ember funkcionális igazsága feltárult. De a róla szóló igazság - hogy ki az ember, honnan jön, mi végett van, és mi a jó vagy mi a rossz - mindez sajnos "olvashatatlan" maradt, legalábbis ezzel a módszerrel. A funkcionális igazság mind részletesebb feltárásával mintha karöltve járna, hogy fokozatosan szem elől tévesztjük magát "az igazságot" - hogy kik vagyunk, és miért vagyunk valójában.

Mi az igazság? Ezt a kérdést, mint megválaszolhatatlant és feladatát illetően feleslegest nem csak Pilátus tette félre. Leggyakrabban a mai politikai vitákban és a jogalkotás kérdéseiben is zavarónak találják. Igazság nélkül viszont az ember nem a saját életét éli, végül is csak visszavonul az erősebbek javára. A "megváltás" teljes értelmében csak azt jelentheti, hogy az igazság felismerhetővé válik. Az igazság pedig akkor ismerhető meg, ha Isten is megismerhető. Isten Jézus Krisztusban ismerhető meg. Benne Isten lépett be a világba, s ezzel felállította a történelemben az igazság mércéjét. Az igazság a világban külsőleg tehetetlen, ahogy a világ mércéje szerint Krisztus tehetetlen: nincsenek légiói. Keresztre feszítik. De éppen így, tehetetlenségében hatalmas, az igazság csak így lehet újra és újra hatalommá.

Forrás: Joseph Ratzinger, XVI. Benedek - A názáreti Jézus (Második rész, 7/3.)  SZIT Bp. 2011

Hozzászólások