Tiszta Forrás
2018. december 19.   
Névnap: Viola, Anasztáz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Minden kedves olvasónknak kívánok a főszerkesztő József, és szerkesztő társaim, Ági és Kristóf nevében is csendes éjt és nyugodalmas jó éjszakát! ~ ~ ~ ~ (Krisztina) ~ ~ ~ ~ Isten, áldd meg a magyart, ~ ~ ~ Jó kedvvel, bőséggel, ~ ~ ~ Nyújts feléje védő kart, ~ ~ ~ Ha küzd ellenséggel; ~ ~ ~ Bal sors akit régen tép, ~ ~ ~ Hozz rá víg esztendőt, ~ ~ ~ Megbűnhődte már e nép ~ ~ ~ A múltat s jövendőt!

Jelen van

0 felhasználó
16 látogató

Látogatások

- ma: 22
- tegnap: 792
2015.01.30. 20:50 Gabriella
Hozzászólások: 0

Boldog Scheffler János életútja - 3

Boldog Scheffler János életútja - 3

A fogságban

 

 

Május 14-én felszólították:  válasszon egy kolostort ahova visszavonul.

 

Május 23-án az állambiztonságiak kíséretében Körösbányára távozik.

/ A ferences templomot és kolostort középkori alapokon 1763–68-ban építették. A középkorból csak a templom mérműves ablakainak felső része és a támpillérek vízvetői maradtak meg  1784. november 4-én a parasztok feldúlták, majd 1848-ban felgyújtották. A hatóságok 1950. május 23-án ide internálták Scheffler János szatmár–nagyváradi püspököt és 1952-ben a rendtartomány 37 ferences testvérét. Elöljáróikat 1961-ben bebörtönözték. A szerzetesek 1964-ben hagyhatták el a kolostort és a börtönt./

A kolostort nem hagyhatta el, látogatókat nem fogadhatott és nem tarthatott fenn senkivel semmilyen kapcsolatot.

Leveleit álnéven, virágnyelven írta, amelyet sikerült olykor a hozzá titokban érkező hozzátartozókkal kicsempészni.

A szatmári püspökség titkára is igyekezett tájékoztatni a püspököt az otthon történtekről és kikérték véleményét, javaslatait.

Többször is felkeresték kényszerlakhelyén és próbálták jobb belátásra bírni.

A gyulafehérvári egyházmegye irányításár akarták rábízni. Visszautasított minden felkérést és hangsúlyozta hűségét Rómához.

Mivel a kommunista hatalom számára használhatatlan volt döntöttek: letartóztatják, perbe fogják, elítélik.

1952. március 10-én letartóztatták és Bukarestbe vitték. Az itt eltöltött közel hat hónap alatt készítették el a katonai bírósági tárgyalásra küldendő ügyiratcsomagját, majd szeptember 12-én átszállították Zsiláva (Jilava) földalatti börtönébe.

Itt embertelen körülmények között különböző testi és lelki szenvedéseket kellett elviselnie. Ablaktalan, levegőtlen cellákban, falból kiálló kőágyakon, fűtetlen helységekben tartották a foglyokat.

János püspököt már a Belügyminisztériumban való fogva tartása alkalmával is intenzíven vallatták, amit itt folytattak. Különböző embertelen módszerekkel vallatták a foglyokat: csigára húzás, elektromos sokk, vakító fénnyel való szembesítés, inzulinos kezelés, akaratbénító injekciók alkalmazása.

Nem tudjuk János püspököt milyen módszerekkel vallatták, erről soha nem beszélt fogolytársainak. A kihallgatásokról megviselten tért vissza, átizzadtan, látszott, hogy tönkre van a szíve. Azonban soha nem panaszkodott. Egyszer egy cellatársának elárulta, hogy hazaárulással vádolják.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tanúságtevők   (Írta, szerkesztette: Kozma László)

Forrás:  http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/kozma/tanusagtevok/tanusagtevok.html#2

Hát vetni kell szünetlen, viharban, hóesésben, Tiszta szót, mint a búzát, töretlen, jó reményben.

Mert nem veszhet el semmi, hulljon bár dermedt rögre, Kihajt, ha Ő akarja, s virágzik mindörökre.

(Kozma László: Vetni kell)

Scheffler János szatmári püspök vértanúsága (részlet)

– Az 1950-es évek Romániában a vallásüldözés időszaka volt. A katolikus egyház valamennyi püspökét letartóztatták, a református vallás képviselői hasonló bánásmódban részesültek. A letartóztatottak csodálatos helytállásról tettek bizonyságot, többen vértanúként vállalták a halált, de elveiket nem adták föl. Püspök úrnak milyen emlékei vannak ebből az időszakból?

– Scheffler János szatmári püspök alakját szeretném felidézni. Ő mindig ott végezte a papszentelést, ahonnan az illető származott, így a kis közösségek is részesei lehettek ennek az ünnepi eseménynek, így vele már a háború előtt, negyedik elemista koromban találkozhattam. Csanáloson ekkor szentelték pappá Mentes Ferencet és Rényi Ferencet, aki később egyébként a székesegyház kanonokja lett. Én, mint rendszeres ministráns, teljes öntudattal forgolódtam az ünnepi szentmisére készülő papság körül. A szentmisében mély lelki élményem volt Scheffler püspök személyisége, sugárzása, mely példaként vésődött emlékezetembe.

Scheffler püspökkel a későbbiekben több meghatározó találkozásom volt. A hatodik gimnáziumi osztály befejezése után (ez a mostani rendszerben a tizediknek felel meg) Szatmáron kisszeminaristának jelentkeztem, így a hét-nyolcat már kisszeminarista jelöltként járhattam.

Hárman felvételiztettek, Scheffler János mint megyéspüspök, Bogdánffy Szilárd irodaigazgató, és egy vidéki pap mint kanonok, Márton József Mezőfényről, aki egyébként szintén Csanáloson született.

Ebből a vizsgabizottságból ketten lettek vértanúk, Scheffler püspök 1952-ben a jilavai, az 1949-ben titokban püspökké szentelt Bogdánffy Szilárd pedig 1953-ban a nagyenyedi börtönben halt meg.

Márton Józsefet koholt váddal szintén letartóztatták. Amit ők beszéltek, kérdeztek a papi hivatásról, felhívták figyelmünket a várható nehézségekre, arra, hogy ez a krisztusi sors vállalása, nem üres szólam volt, az életükkel feleltek érte, azzal hitelesítették. Ennek a három embernek a sorsa kapcsolódott össze a felvételi során az enyémmel, hiszen ők döntöttek további pályám, életemnek alakulása felől. Miből is állt a felvételi? Énekelni kellett valamit„ adtak egy témát, erről mit predikálnál, hogy lássák, tud-e gyorsan fogalmazni. Mikor beléptem, Bogdánffy Szilárd rám nézett, és Scheffler Jánoshoz fordult: – Püspök úr, ezért a fiúért én felelek, kérem hogy vegye fel.

 Akkor Scheffler János ennyit válaszolt: - Igazgató úr, Szilárd, a te óhajod szent előttem. Fel van véve. Rögtön távozhattam, egy szót sem kellett szóljak. Ismét a szavak nélküli bizalom, egy megfogalmazhatatlan személyes kapcsolat volt az, ami tovább irányította pályámat, Bogdánffy Szilárd egyébként további tanulmányaim során a lelkivezetőm lett. Amikor kimentem, a többiek azt hitték, megbuktam, valamiért kiküldtek, nekem is idő kellett, amíg egyáltalán felfogtam a történteket.

Scheffler Jánossal még egy találkozás emlékét őrzöm különösen, amely egyben a búcsú is volt. Amikor Szatmárról elhurcolták, elterjedt a hír, a püspöki palota előtt rengetegen gyűltek össze. Kifejezni szolidaritásunkat, de abban is reménykedve, hogy az együttes fellépés megváltoztatja a hatalom szándékát, ez a remény azonban nem teljesült.

Én is jelen voltam, hallottam a püspök szavait, mielőtt beszállt a lefüggönyözött ablakú gépkocsiba:

„Mostantól kezdve a testem az önöké, de vegyék tudomásul, hogy csak a testem. Tudniuk kell ugyanis, hogy bármit is tesznek velem, a valódi hatalom az Úristentől származik!”

A főpásztor Jézus példáját követte, aki hasonló szavakkal válaszolt Pilátusnak: A jilavai börtönben kegyetlen kínzásokat kellett elviselnie, például fából összetákolt keresztet hordoztattak vele, míg össze nem esett. Halála közvetlen oka, hogy télidőben, 1952 decemberében egy hideg vizes fürdés után az ablaktalan, fűtetlen cellában agyvérzést kapott. Halála előtt cellatársával, egy Nimburger nevű kolozsvári zsidó kereskedővel imádkozott együtt. Testét papírzsákban húzták végig a börtönfolyosón, és a jilavai börtönben hantolták el. Csontjai ma Hám János püspök mellett nyugszanak a szatmári székesegyházban.

Tempfli József visszaemlékezése

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt http://proteo.cj.edu.ro/erkeseru/olvaso/balasko_elet_a_fold_alatt.pdf

Az utóbbi egy évtizedben könyvtárnyi visszaemlékezés, vallomás, interjú látott napvilágot a román kommunista diktatúra atrocitásairól, a román börtönök embertelen világáról.

Az íráskényszernek, a vallomástevésnek milyen felemelő csodája: az íróember akár élete kockáztatásával, a biztos pusztulás tudatában is rögzíti mindazt, amit fontosnak tart elmondani! Balaskó Vilmos emlékirata éppen azáltal válik egyedülállóvá, hogy a végtelenül szerény, befeléforduló, halkszavú lelkipásztor a mind jobban bekeményedő Ceausescu-diktatúra, a legvadabb terror időszakában sem tud ellenállni a fehér papír kihívásának, viviszekcióra emlékeztető őszinteséggel jegyzi le a letartóztatás, a vallatások, kínzások, az ítélethozatal, a siralomházban, majd a különböző börtönökben végigélt szenvedések minden fontosabb mozzanatát. 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Beszélgetés P. Szőke János szalézi szerzetessel

http://mkdsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=11677

– Márton Áron mellett Erdély másik nagy szülötte Scheffler János szatmárnémeti püspök, akit 1950. májusában a kommunista hatalom Kőrösbányára száműzött. Itt írta meg A pap című lelkigyakorlatos könyvét, amelyben a világi papi életszentség útját mutatja be.

– Scheffler János kiemelkedő szellemi adottságokkal rendelkezett, a kánonjog doktora volt, majd Budapesten a hittudomány „királygyűrűs” doktorává avatták. Ez azt jelenti, hogy a tanulmányait végig kitűnő eredménnyel végezte el.

 A román kommunisták hatalomátvételét követően a Securitate Scheffler Jánost püspöktársával, Bogdánffy Szilárddal együtt arra szemelte ki, hogy legyenek a vezetői a román katolikus egyháznak, amely nem ismeri el a pápát.

Egyikőjük sem vállalta el ezt a szerepet. Scheffler János nem magyarázkodott, csupán ennyit mondott: „Non possum! (Nem tehetem!) Kétévnyi kőrösbányai száműzetés után 1952 márciusában letartóztatták, és arra próbálták rávenni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Ő azonban ismét azt válaszolta: „Non possum!”

Előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a hírhedt zsilavai földalatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett. Scheffler János magas, izmos ember volt. Ekkor már túl volt a hatvanon, és a bezártság miatt is kicsit nehezebben mozgott. Az őrök azzal szórakoztak, hogy forró és hideg vizet öntöttek váltakozva a rabokra. A fiatalabbak könnyebben elugrottak, de neki ez nem sikerült. Az egyik forró fürdő után tüdőgyulladást kapott, orvosi segítséget nem kapott, s hamarosan meghalt.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás