2015.03.31. 18:00 JóB

Hozzászólások: 0

Krisztus kínszenvedése - 2

További részletek  A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése című könyvből:

Isten iránt való szeretetét különösen a felebaráti szeretet állandó és hősies gyakorlásában juttatta kifejezésre. Már gyermekkorában megesett vele, hogy ha valami nagy bajról vagy szerencsétlenségről hallott, olyan mélységes részvét fogta el, hogy elsápadt és úgy elernyedt, mintha ájulás környékezné. Ha meglátott egy éhezőt, nyomorgót, hozzászaladt és megható szívességgel mondta:

             -- Várjon, mindjárt hozok kenyeret!

             Ha síró vagy beteg gyermeket látott, kérte Istent, hogy annak betegségét vagy fájdalmát adja át neki, hogy amaz megszabaduljon tőle. És mindig meghallgatást nyert! Ha egy gyermekben valami hibát vett észre, imádkozott megjavulásáért és azt óhajtotta, hogy ô szenvedhesse el a bűnös büntetését. Mikor aztán érett korában számot kellett adnia arról, hogyan jutott, mint gyermek arra a gondolatra, hogy ilyeneket kérjen Istentől, így felelt:

-- Nem tudom, ki tanított rá; de hiszen ez már együtt jár a részvéttel! Eleve éreztem, hogy mi mindnyájan egy test vagyunk Krisztusban és felebarátaim baját úgy éreztem, mintha saját ujjam fájna. Gyermekkoromtól fogva mindig magamra esdettem át mások betegségeit.

Már, mint gyermeknek magamnak kellett szomszédaink minden sebét bekötöznöm. Ha egy kelést láttam, gondoltam: ha kinyomod, az jobban fog fájni, de a rossznak mégis csak ki kell jönnie. És ez indított arra, hogy csendesen kiszívjam és a seb begyógyult. Senki sem tanított erre, benső vágy ösztökélt, hogy segítsek. Eleinte undort éreztem; de ez arra késztetett, hogy győzzem le magamat, mert az hamis részvét. Ha gyorsan le tudtam győzni, nagy-nagy öröm fogott el; Urunkra gondoltam, aki az egész emberiségért így cselekedett.

Emmerich Katalin keresztlevele (a második sor tartalmazza a születés dátumát)

És amit Anna Katalin megtett, mint gyermek, azt, mint felnőtt még nagyobb mértékben és még erősebb szeretettel gyakorolta: mindenkor feláldozta magát felebarátaiért, sőt ellenségeiért és üldözőiért is mindaddig, míg e hősi szeretet tüzétől felemésztve, utolsót nem lehelt.

             Nagy és állhatatos volt buzgalma az önmegtagadásban. Overberg írja:

             ,,Szilárd meggyőződése volt, hogy önmegtagadás nélkül az embernek lehetetlen egészen átadnia magát Istennek. Erre Jézus iránt való szeretete tanította; ezért így szólt:

-- Gyakran tapasztaltam, hogy a teremtmények iránt való szeretet nagy és fáradságos dolgokra képes indítani; hát miért ne volna képes a Jézus iránt való szeretet még sokkal többre?

             Szemeit is gyakorolta az önmegtagadásban: lesütötte vagy elfordította, ha olyan dolgokat kellett volna látniok, melyek vágyakat kelthetnek. Ha valami újat vagy érdekeset lehetett hallani, ezt gondolta: Nem, Isten kedvéért inkább nem hallgatom. Nyelvét is alávetette az önmegtagadásnak: elhallgatta, amit szeretett volna elmondani. Ízlését: nem ette meg, ami nagyon ízlett volna neki. Testét csalánnal, kötéllel, vezeklő-övvel sanyargatta''.

,,Mielőtt kolostorba lépett -- írja tovább Overberg --, jobban sanyargatta magát, mint azután, mert akkor még nem tudta, hogy a gyóntató engedelme nélkül azt nem szabad tenni. A sanyargatások pedig, amiket nekem csak úgy mellesleg említett, ezek voltak: láncok és kötelek, melyekkel átkötötte magát; vastag, kemény alsóruha, a legdurvább szövetből, amilyet csak találhatott és maga varrt meg''.

             Anna Katalin már gyermekkorában gyakorolta az éjszakai imádkozást; órákat töltött ezzel, gyakran szabad ég alatt, téli hidegben, állhatatosan. Amíg Koesfeldben lakott, éjnek évadján ki szokott menni a kálváriára és több órahosszat ott végezte a keresztúti ájtatosságot. Mikor P. Limberget először hívták Anna Katalin betegágyához, hogy ellássa a szentségekkel, Katalin kénytelen volt megvallani, hogy drótból való vezeklőövet és lószőrből készült skapulárét visel. Erre a páter megparancsolta neki, hogy tegye le azokat.

Minthogy a későbbi években az önkéntes sanyargatásokat csökkentenie kellett, hősies türelemmel pótolta azokat, mellyel boldog haláláig viselte a valósággal ráözönlő benső és külső szenvedéseket. Brentano írja: ,,Ennek a megható lénynek egész élete szakadatlan gyötrelem a véghetetlen testi és lelki szenvedések folytán, melyeket még fokoznak az értelmetlen és tolakodó látogatók. Ő azonban mindenkor mindenkihez barátságos, mert minden történésben Isten szándékát látja, hogy őt megpróbálja és megalázza''.

 Szerette a keresztet, a szenvedést, a kínt, a megvetést, epedett, sóvárgott utánuk és számtalanszor könyörgött Istenhez, hogy küldjön reá ilyeneket. ,,Ó, mily édes Jézusért szenvedni!''-- mondogatta; valamint ezt is: ,,Nyugodtan szenvedhetni: mindig ezt tartottam a legirígylésre méltóbb állapotnak a földön''.  

  + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

Bernhard Heinrich Overberg (1 May 1754-1826) volt a német római katolikus egyházi  oktató és szerző.

http://en.wikipedia.org/wiki/Bernhard_Heinrich_Overberg

Hozzászólások