2015.04.02. 20:05 JóB

Hozzászólások: 0

Krisztus kínszenvedése – 5

6. Az Oltáriszentség rendelése

Az Úr parancsára az étekmester ismét középre tolta az asztalt és valamivel magasabbá tette; leterítette egy szőnyeggel, ezt pedig egy vörös meg egy áttört fehér terítővel. Aztán az asztal alá helyezett egy vizes és egy boros korsót.

             Ekkor Péter és János a terem elkülönített helyiségéből, ahol a báránysütő-kemence állt, kihozták a kelyhet, melyet Szeráfia házából hoztak ide. Tartójában hozták kezükön maguk közt tartva; a látvány olyan volt, mintha egy tabernákulumot hoznának. Mindenestül letették Jézus elé az asztalra. Mellette állt egy tojásdad tányér három vékony fehéres húsvéti kenyérrel, mindegyik kétszer olyan hosszú, mint széles. Ezeket, hogy könnyebb legyen széttördelni, az Úr még vacsora közben bevagdalta, mindegyiket három-három szeletre, és betakarta. A vacsora alatt megtört kenyér egyik felét is hozzájuk tette a takaró alá. Egy boros- és egy vizeskancsó is állt ott, meg három szelence, egyik sűrű, másik híg olajjal, a harmadik üresen, végül egy lapátka.

A kenyér megtörése és szétosztása, valamint közös kehelyből való ivás az étkezés végén, már ősidők óta szokásban volt, mint a testvériség és szeretet jele, a vendég fogadásakor és búcsúzásakor. Azt hiszem, az Írásban is kell erről szónak lennie. Jézus azonban ezt ma a Legméltóságosabb Szentséggé emelte. Mindeddig csak előképi cselekmény volt az. Júdás árulása folytán Kaifás azt is fölvette a vádpontok közé, hogy Jézus a húsvéti szokásokhoz hozzátoldott valamit, ami új volt. Nikodémus azonban bebizonyította írástekercsekből, hogy ez a szokás a búcsúzáskor már régi.

Jézus helye Péter és János között volt. Az ajtók zárva; minden nagyon titokzatos és ünnepélyes. Amint most a kehelyről levették a takarót és visszavitték az elkülönített helyiségbe, Jézus rendkívül ünnepélyes imádságot és beszédet mondott. Láttam, hogy az Úr megmagyarázza nekik a vacsorát és az egész cselekményt; olyanforma volt ez, mintha egy pap, oktatást adna a többieknek a szentmiséről.

             Azután abból a talapzatból, melyen az edények álltak, kihúzott egy táblát, levette a kelyhet takaró fehér kendőt és ráterítette a kihúzott táblára. Láttam aztán, amint levesz a kehelyről egy kerek lapot és azt a letakart táblára helyezi. Majd elővette a mellette álló tányérról a kenyérkéket a kendő alól és maga elé tette a táblára; a téglaalakú kenyerek mindkét oldalon kinyúltak a tábláról, de ennek széle mégis kilátszott. Most a kelyhet kissé magához közelebb állította és a benne volt kis serleget kivette, a kehely körül álló hat kis serleget pedig jobbra és balra helyezte el. Aztán megáldotta a húsvéti kenyeret, és azt hiszem, az ott lévő olajokat; két kezével fölemelte a táblát a kenyerekkel, föltekintett az égre, imádkozott, fölajánlotta, letette a táblát és betakarta. Majd fogta a kelyhet, Péterrel bort, Jánossal vizet öntetett bele (a vizet megáldotta), s a kis kanállal még egy kis vizet öntött bele. Most megáldotta a kelyhet, fölemelte, imádkozva fölajánlotta és ismét letette.

Ekkor Péterrel és Jánossal vizet öntetett kezére a tányér fölött, melyen előbb a kenyerek voltak, és a kanállal, melyet a kehely talpából vett elő, a kezeiről lefolyt vízből öntött az ő kezükre; aztán ez a tál körüljárt és mindnyájan megmosták benne kezüket. Nem tudom, vajon ez mind pontosan ebben a sorrendben folyt-e le; de mindezt és a többit, ami a szentmisére emlékeztetett engem, mély meghatottsággal néztem.

             E cselekmények közben Ő egyre bensőségesebb lett és azt mondotta, mindent oda akar adni nekik, amije van, magamagát is; ekkor úgy volt, mintha egészen kiöntené magát szeretetben; láttam, hogy egészen átlátszóvá lett; olyan volt, mint egy fénylő árnyék.

Ezzel a bensőséggel imádkozva, megtörte a kenyeret az előre bevágott darabokra, s ezeket egymásra rakta a táblán; az első darabból ujjai hegyével letört egy pici darabkát s a kehelybe hullatta.

             Abban a pillanatban, midőn ezt cselekedte, az a látomásom volt, mintha a Szűzanya lelkileg fogadná a Szentséget, bár itt nem volt jelen. Most nem tudom, hogyan láttam ezt; de úgy tűnt nekem, mintha látnám őt, amint az ajtótól odalebegne az asztal nyílt oldalához szembe az Úrral, és magához venné a Szentséget; aztán nem láttam őt többé. Az Úr azt mondotta neki reggel Bethániában, hogy ő (az Úr) lélekben vele együtt fogja ünnepelni a Passzahot és az órát is előre megmondta, melyben a Szűzanya, imádságba merülve, lelkileg fogadta a Szentséget.

Jézus még imádkozott és tanított; minden szava fény- és tűzként lövellt szájából az apostolokba -- Júdást kivéve. Azután fogta a táblát (nem tudom, a kehelyre tette-e azt) a kenyérdarabokkal és mondá:

             ,,Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely érettetek adatik''.

             Eközben jobbjával mintegy áldó mozdulatot tett fölötte és amikor ezt cselekedte, fény jött ki belőle; szavai világítottak, valamint a kenyér is, mely világító anyagként ment be az apostolok szájába, olyanformán, mintha ő maga folyott volna beléjük; fénnyel átvilágítva láttam őket, csak Júdást láttam sötétnek. Legelőször Péternek nyújtotta, aztán Jánosnak, akkor intett Júdásnak, aki vele szemben rézsút ült, hogy jöjjön közelebb; ô volt a harmadik, akinek a Szentséget nyújtotta. Azonban úgy tűnt, mintha szava az áruló szájától visszapattant volna.

Annyira megrémültem, hogy már nem is tudom megmondani, mit éreztem akkor. Jézus pedig így szólt hozzá: ,,Amit cselekedni akarsz, cselekedd hamar''. Jézus aztán tovább osztotta a Szentséget a többi apostolnak; párosával léptek eléje és egyik a másikának álla alá tartott egy kicsiny, kemény, beszegett lapot, mely a kelyhen feküdt.

Jézus most a kelyhet két fülénél fogva arca elé emelte és beléje mondotta az alapítás szavait. E cselekmény közben egészen átszellemült és mintegy átlátszó volt: valósággal átment abba, amit adott. Innia adott Péternek és Jánosnak a kezében tartott kehelyből, aztán letette, és János a kis kanállal merítve a szent vérből, töltött a kis serlegekbe, melyeket Péter átadott a többieknek; ezek kettenkint ittak egy-egy serlegből.

Még Júdás is részesült a kehelyből, de erre nem emlékszem egész bizonyosan; azonban nem ment vissza helyére, hanem azonnal elhagyta a Coenaculumot. Mivel Jézus intett neki, a többiek azt hitték, valami megbízást adott neki. Ő pedig eltávozott imádság és hálaadás nélkül; ebből láthatjuk, mire vezet az, ha hálaima nélkül távozunk el a mindennapi és az örök kenyértől. Én az egész vacsora alatt láttam Júdás lábánál egy kicsiny, vörös szörnyalakot ülni, mely néha egészen a szívéig kúszott föl; egyik lába mintegy csupasz csont volt. Mikor Júdás az ajtó előtt állt, láttam három ördögöt körülötte: az egyik bemászott a szájába, a másik kergette őt, a harmadik előtte futott. Éjszaka volt; úgy tűnt, mintha ezek világítanának neki; ő szaladt, mint az őrült.

Azt a maradék szent vért, ami a kehelyben maradt, Jézus abba a kis serlegbe öntötte, mely a kehelyben állott volt; aztán kezét a kehely fölé tartva, Péterrel és Jánossal vizet és bort öntetett rája. Ezt a leöblítést is megitatta a két apostollal, a maradékot pedig a serlegekbe töltve a többiekkel. Ezután kitörölte a kelyhet, a kis serleget a szent vér utolsó maradékával betette a kehelybe, ráhelyezte a táblát a megmaradt konzekrált kenyérrel, letakarta a kelyhet a kendővel és a kis serlegek közé állította az alaplapra. Láttam, hogy a feltámadás után az apostolok magukhoz vették a Szentség maradványait.

Nem emlékszem, vajon láttam-e, hogy az Úr maga is magához vette a Szentséget; ha igen, akkor bizonyára nem vettem észre. Mikor kiosztotta, önmagát adta, úgy hogy mintegy egészen kiürültnek és irgalmas szeretetben kiöntöttnek látszott nekem. Kimondhatatlan dolog ez. Azt sem láttam, hogy Melkizedek, midőn kenyeret és bort áldozott, maga is élvezett volna abból. Tudtam azt is, miért veszik magukhoz a papok, holott az Úr nem vette magához.

             Jézus minden cselekménye a nagy Szentség rendelése alatt nagyon szabályosan és ünnepélyesen, de egyúttal tanítva és rendelkezve folyt le; láttam is, hogy az apostolok később egyet-mást jelekkel följegyeztek a magukkal hordott kis tekercsekre. Az Úr fordulatai jobbra és balra ünnepélyesek voltak, mint mindig az imádságnál. Minden a szentmise csíráját mutatta. Láttam azt is, hogy az apostolok, ha elléptek egymás előtt, meg egyéb alkalmakkor, paposan meghajoltak egymás előtt.

Hozzászólások