2015.05.22. 11:40 JóB

Hozzászólások: 0

Gondolatok az imádságról

Gondolatok az imádságról

A weboldalon Kristóf testvérünk javaslatára létrehoztunk egy imacsoportot, amit Szent Kristófról neveztünk el.

Sokszor felvetődik a kérdés: mi szükség van egy ilyen jellegű közösségre? Hiszen tud mindenki egyénileg is imádkozni. Ez igaz. Lehet reggelizni, ebédelni, és vacsorázni is egyedül. Minek fáradozni a főzéssel, terítéssel, mosogatással, stb. Mégis: mennyire más egy szeretetközösségben, családi körben, terített asztalnál elköltött vasárnapi ebéd, mint a futtában megevett gyorséttermi, gyorsan készült ebédpótló gyorskészítmény.

Jézus mondta: ha ketten, vagy hárman összejönnek a nevemben, én ott vagyok közöttük.

Az ember társas lény: közösségi létre, közösségben megélt szeretetre van teremtve. A mennyei Atya gyermeke, és ez a kötelék ugyanolyan, mint a vérségi kötelék, amely öröktől fogva létezik, és reményeink szerint örökké tart.

Isten ős ellensége, az örökös kísértő, a bukott angyal megpróbálja ezt a köteléket elszakítani. A bűnbeesés óta tart ez harc. Az ember esendő, gyarló, könnyen az ördögi csábítás áldozatává válik. Nem tudjuk magunkat egyedül megvédeni, mert nem egyenlőek az erőviszonyok. A Sátán hatalommal rendelkező gonosz szellemi lény, aki az ember vesztét akarja. Ezért kell az Istennel kötött szövetséget ápolni, és szüntelenül kérni az Ő segítségét. Ezt szolgálja az egyénileg, és a közösségben végzett ima.

Nem mindegy azonban, hogyan is imádkozunk. Ha csak a magunk dicsőségét kívánjuk növelni farizeusi módon az ima által, hasonlatosakká válunk a Zebedeus-fiakhoz. Szolgáljuk ugyan Istent, de be is nyújtjuk neki a számlát. Kiemeljük magunkat a gyarló emberi közösségből, és Isten jobbjára képzeljük magunkat. Imaszíjainkat megszélesítjük, és kürtöltetünk magunk előtt, hogy mindenki lássa a kivételezettnek képzelt helyzetünket. Imáink csak kéréseket tartalmaznak. Ostromoljuk Istent naponta különleges kívánságainkkal. Ha nem teljesülnek (lehetőleg azonnal), már nem is tartjuk Istent olyan jóságosnak. Ha teljesül a kérésünk, hajlamosak vagyunk azt a magunk kiváló képességeinek tulajdonítani.

A tíz leprás meggyógyítása jól példázza ezt. Mikor megtisztultak, és a pap az előírásoknak megfelelően visszafogadta őket a közösségbe, a tíz közül kilencen rögtön megfeledkeztek arról, hogy valaki meggyógyította őket ebből a szörnyű betegségből. Csak egy tért vissza Jézushoz hálát adni.

Ma is hasonló a helyzet, az arányok egy fikarcnyit sem változtak. Eszünkbe juthat Jézus mondása a végidőkről: talál-e még az Emberfia hitet a földön, amikor visszatér?

„Kérjetek, és adatik nektek!” – mondta az Úr. Kérünk, de csak az adatik meg nekünk, amit Isten is jónak tart. Sokszor nem értjük a logikáját: imádkozó, hitben élő beteg emberek nem gyógyulnak meg, míg az istentagadó, köztörvényes bűnözők tobzódnak a gazdagságban. Hol van Isten igazságossága? – kérdezhetnénk, és kérdezik is sokan. Minek imádkozzunk akkor, ha úgysem változik semmi? – folytathatjuk e logika mentén az érvelésünket.

A kisgyermek is kér a szüleitől. Pontosan tudja, hogy élete, léte és fejlődése a szüleitől függ. A jó szülők sem teljesítik a gyerek minden kérését, mert tudják, mire van szüksége, és mi szolgálja leginkább a gyermek javát. Sokszor halljuk az elkeseredett szülők keserves panaszát, mikor a felnövő gyerek rossz útra tért. „ Pedig mindent megadtunk neki!” Igen, mindent, amit csak óhajtott. Nem kértek tőle semmit, és teljesítették minden kívánságát. Sok mai pedagógus tudna erről beszélni.

Isten az embert a saját képmására és hasonlatosságára teremtette. Meghallgatja kéréseinket, óhajainkat, és a legjobb belátása szerint dönt. Ha csak egy ember imádkozik, ott mindig meghatározóan jelen van az „én” központúság, az individum. A közösségi imában már csak a sok egyéni akaratból egységessé formálódott közösségi akarat kerül Isten színe elé.

Az apostolok viselkedésében is megfigyelhető az egyénieskedés. A Nagyhét folyamán a különböző karakterű tanítványok között megfigyelhető bizonyos mértékben a rivalizálás, és az egoizmus sokféle megnyilvánulása. Jézus kovácsolta közösséggé ezt a különböző emberekből álló heterogén társaságot. Feltámadása után olvashatjuk az Evangéliumban: mindnyájan együtt voltak, és egy szívvel, egy lélekkel együtt imádkoztak.

Az imának ereje van. A közösségi ima nemcsak az egyének imáinak összessége, hanem megsokszorozódása is. Egy magányos nádszál hamar eltörik a viharban, de egy nádas nádszálait a legnagyobb orkán sem tudja eltörni.

A szerzetesközösségek is azért jöttek létre, hogy az egyének Isten szolgálatába álljanak. „Ora et labora” – mondta Szent Benedek, mikor megalakította közösségét. Imádkozzál és dolgozzál! Nem mindegy a sorrend: eleink is imádsággal kezdték a napot, áldást kérve munkájukra, és imádsággal is fejezték be, hálát adva Istennek.

Mi késztette assisi Szent Ferencet arra, hogy a szerető, gazdag családját, a jólétet, az ígéretes karriert, és mindenét otthagyva nincstelen koldusként éljen. Valami olyat fedezett fel, olyan ismeretnek a birtokába jutott, ami egy átlagember számára felfoghatatlan, és érthetetlen.

Isten megszólította, és meghívta az Ő szolgálatára. És Ferenc igent mondott.

Isten minket is hív. Nem kíván tőlünk Szent Ferenc-i önfeláldozást, csak azt kéri, hogy tegyük meg, amit erőnk, képességeink lehetővé tesznek. Ehhez megadja a szükséges kegyelmeket, csak kérni kell.

A weboldal felépítése is olyan, hogy az Evangélium, és az imádság tükre legyen. Mutassa a helyes utat ebben a szövevényes, kusza világban. Isten számon kéri majd tőlünk, hogy tettünk-e valamit.

Isten igazságossága abszolút. Mindenkinek minden cselekedete napvilágra kerül, és a vétkeinkért felelnünk kell. Az isteni Irgalmasság – ami az értünk kereszthalált halt Jézus Krisztusban teljesedett ki – végtelen. Ezért az irgalomért kell imádkoznunk: magunkért, családunkért, nemzetünkért, a világ békéjéért, a bűnösök megtéréséért, az örök üdvösség elnyeréséért.

A.D.2015.05.21.©JóB

Hozzászólások