Tiszta Forrás
2018. december 13.   
Névnap: Luca, Otília

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ANGELUS ~ ~ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen.

Jelen van

0 felhasználó
15 látogató

Látogatások

- ma: 387
- tegnap: 828
2015.07.27. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 4

Wass Albert: Patkányok honfoglalása

Wass Albert:   Patkányok honfoglalása

 

 

                                                                                   Klikk

 

 

(Az írás és a valóság között mindennemű hasonlóság a képzelet szüleménye.)

 
 

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött, és felnyúlt egészen a hegyekig.

A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Öszszegyűjtötte a veteményt, és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk.

Így élt az ember. Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág. A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett. Messzirõl jöttek, fáztak, éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak, és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. – Milyen apró, és milyen félénk – gondolta. – Éljen hát ő is, ha akar.
És telt az idő, és a patkányok szaporodtak.

Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: – Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót.

Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt.
Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok, és azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja õket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző. – Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejérõl. – Követeljük a szabadságunkat és a jogainkat!
És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen.

Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között. – Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább!

És föllázadtak. – Mienk a ház – hirdették ki maguk között –, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak – még a virágoknak is –, hogy a ház nem ember-ország többé, hanem patkány-ország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra.

Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az esõ, kicsépelte a szél.

És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Elõször veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.
Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

 


Wass Albert

 

Forrás:

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#4    2015.07.28.   18:47:55   Kriszta
" Elég volt, elég! "
JoB ez nagyon át jött .
Congratulation!
#3    2015.07.28.   18:39:15   JóB
Elég volt

Magyarok honában,
István országában
patkányok tanyáznak
minden fa odvában.
Városban, faluban,
úton, és útszélen,
tavasszal és nyáron,
ősszel, fagyos télben.

Tanyákba osonnak,
éjjel-nappal járnak,
dolgos öregeket
rabolnak, gyaláznak.
Nincs nekik Istenük,
és nincsen hazájuk,
a gyehenna pusztító
tüze vár csak rájuk.

Országot építő
jó magyar családnak
fiai, lányai jobb
életre vágynak.
Ők mindig csak vetnek,
sohasem aratnak,
napestig dolgozva
alamizsnát kapnak.

Garason tengődő
jó magyar Tiborcnak
azok a bírái,
kik ezreket lopnak.
Törvényben rögzítik,
hogy mi itt az elég,
ne ő legyen az úr,
legyen inkább cseléd.

Hová lett Istvánnak
ősi jussa, joga?
Hová nagyapáink
földje, bora, lova?
Hová a ház, melyért
annyit lótott-futott?
Gazdája már régen
koldusbotra jutott.

Ősi földjeinken
sakálok tanyáznak,
a megmaradt csűrökben
a patkányok rágnak.
A Kereszt tövében
ármány, szitok, átok.
A gyűlölet földjein
nincsenek barátok.

A pohár színültig telt,
és kicsordult már rég:
kiáltsátok világgá,
hogy elég volt, elég!

A.D.2013.09.13.©JóB
#2    2015.07.28.   14:41:24   Kriszta
Előzmény: #1
Márk: 4,21-23
#1    2015.07.28.   09:52:47   Pela
21Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? 22Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. 23Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”