2014.11.26. 22:40 JóB

Hozzászólások: 0

Hinni, vagy nem hinni?

  Hinni, vagy nem hinni?

Hamlet szállóigévé vált monológja jut az eszünkbe: lenni, vagy nem lenni? – ez itt a kérdés.

A ma embere ugyanezt a kérdést másképp teszi fel: hinni, vagy nem hinni? Ha ez a kérdés nem is fogalmazódik meg, de mindenkiben ott motoszkál a gondolat: mi végre vagyunk itt e világban? Mi a létünk értelme és célja? Van-e egyáltalán valamilyen megfogalmazható konkrét cél, vagy csak élünk, és meghalunk (kívánj szép álmokat – mint a hajdan volt sláger mondja).

Ha tovább gondoljuk ezt a kérdéskört, rá kell döbbennünk, hogy a válasz korántsem olyan egyszerű. Belecsöppentünk egy kész világba, egy adott földrajzi környezetbe, egy adott társadalomba, egy adott családba. Felvetődik a kérdés: puszta véletlen csupán, hogy ebbe a kész milliöbe születtünk, vagy egy magasabb rendű, mindenek felett lévő intelligencia mozgatja, és irányítja életünket, és a körülöttünk zajló folyamatokat.

Amikor egy kisgyermek beleszületik egy családba, teljesen természetes neki, hogy vannak szerető szülei, nagyszülei, akikhez feltétel nélkül ragaszkodik. Egy kívülálló idegen – ígérjen bármi szépet, és jót – nem tudja ezt a vérségi, testi-lelki kapcsolatot megbontani. A gyermek ösztönösen tudja, kihez kell ragaszkodnia.

Ő a szülei gyermeke: ez a génjeibe van kódolva fogantatása óta. Ez a genetikai kód kitörölhetetlen.

Ugyanez a kódolás érvényesül a teremtés legmagasabb szintjén is. A világmindenség, és az ember Teremtője kitörölhetetlen, örökérvényű jellel látta el legkedvesebb teremtményét, az embert. Az élettelen anyagba a saját lelkét lehelte. Ezáltal váltunk Isten gyermekeivé.

Miként a jó szülők megtesznek minden tőlük telhetőt a gyermekeikért, a Teremtő Isten is ugyanezt teszi. Odáig ment el, hogy lejött közénk, megtestesülve Emberré vált, hogy megkeresse az eltévedt juhait.

Miképpen a szülő is megbocsát az engedetlen gyermekének (nem hétszer, nem is hetvenhétszer, hanem végtelen sokszor), a mindenek felett álló megtestesült Isten is megbocsátott az ellene vétkezőknek. Sőt: önként magára vállalta a bűnösök büntetését.

Isten a saját képmására, és hasonlatosságára teremtette meg az embert (aki nevelt, vagy nevel gyermekeket, az a párhuzamot önkéntelenül is felfedezi).

Hinni, vagy nem hinni? Lenni, vagy nem lenni?

A kérdésre a világunk Teremtője, a mennyei Atyánk már megadta a választ:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Hinni, és lenni: hinni Istenben, és örök boldogságban élni az Ő Országában, az örök hazában, a mennyekben.

A.D.2014.11.26.©JóB

Hozzászólások