2016.06.04. 00:00 __

Hozzászólások: 0

Egy fiatal leány verse Trianonra emlékezve

HASADT A SZÍV MAGYARORSZÁGÉRT

(vers Trianonra)

Réges-régen, majd´ száz éve,

Boldogság volt, csodás béke.

A Magyarföld, szép nagy ország,

Tiszta, mint az aranyoltár.

Szabad volt, mint bármely madár,

Kalitkára gondolni kár.

Óh, szabadság, te most hol vagy?

Miért nem védted néped jobban?

Kemény rabság szállt e földre,

Téged, szabadság, messzire űzve.

Véres karddal országunkba

Mélységes határt húztak.

Elvették, mi oly rég a miénk,

Földünk helyett maradt a remény.

Egyedülálló Magyarország!

Magára hagyta őt a világ.

Mégis kitartottunk, álltuk bátran

A bukást, a halált; gyászban.

A kudarcok után mire vittük?

Megmaradt a büszkeségünk,

A szent becsület, amit

Kiérdemeltünk, s a hit.

Bátorság! Szívünk akkor is a hazáért dobog,

Ha mások megvetik és azt mondják: gyalázatos.

Mi örökké tiszteljük!

Mi örökké hisszük!

Mi bízunk benne

És sosem feledjük!

Lelkünk egyetlen igazi otthona,

Bárki alázza meg, tiporja porba;

Mi kitartunk, nem engedünk,

Szavakkal óvjuk, testünkkel védjük.

Majdnem száz éve, hogy hazánktól távol,

Szívünk rabláncon van, lehetünk bárhol;

Majdnem száz éve tűrjük a bánatot,

A kegyetlen fájdalmat, mit a honvágy okoz.

A vad fejsze a földdel együtt

Kettévágta magyar szívünk.

Hogy bírtál ki ennyi szenvedést,

Te csodálatos magyar lét?

Te nép, Te föld, Te ország,

Te egyetlen, Te magyarság!

Hol erő, bátorság, szeretet,

Magyarország – tiéd minden tisztelet!

Fehér Bianka

Hozzászólások