2016.07.10. 11:00 JóB

Hozzászólások: 0

Ballada a senki fiáról

BALLADA A SENKI FIÁRÓL

Francois Villon verse

Mint nagy kalap borult reám a kék ég, 
és hű barátom egy akadt: a köd. 
Rakott tálak között kivert az éhség 
s halálra fáztam rőt kályhák előtt. 
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak, 
s szájam széléig áradt már a sár, 
utam mellett a rózsák elpusztultak 
s leheletemtől megfakult a nyár, 
csodálom szinte már a napvilágot, 
hogy néha még rongyos vállamra süt, 
én, ki megjártam mind a hat világot, 
megáldva és leköpve mindenütt. 

✞

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel, 
ruhám csupán egy fügefalevél, 
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel, 
mi sem sötétebb nékem, mint a dél. 
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam, 
ahogy a temetőkben nevetek, 
enyém csak az, amit a sárba dobtam, 
s mindent megöltem, amit szeretek. 
Fehér derével lángveres hajamra 
s halántékomra már az ősz feküdt, 
és így megyek, fütyülve egymagamban, 
megáldva és leköpve mindenütt. 
 

✞

A győztes ég fektette rám a sátrát, 
a harmattól kék lett a homlokom, 
s így kergettem az Istent, aki hátrált, 
s a jövendőt, amely az otthonom. 
A hegytetőkön órákig pihentem 
s megbámultam az izzadt kőtörőt, 
de a dómok mellett fütyülve mentem 
s kinevettem a cifra püspököt: 
s ezért csak csók és korbács hullott árva 
testemre, mely oly egyformán feküdt 
csipkés párnák között és utcasárban, 
megáldva és leköpve mindenütt. 
 

✞

S bár nincs borom, hazám, se feleségem 
és lábaim között a szél fütyül: 
lesz még pénzem és biztosan remélem, 
hogy egy nap nékem minden sikerül. 
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek, 
a palotákat megint otthagyom, 
hasamért kánkánt járnak már a férgek, 
és valahol az őszi avaron, 
egy vén tövisbokor aljában, melyre 
csak egy rossz csillag sanda fénye süt: 
maradok egyszer, Francois Villon, fekve - 
megáldva és leköpve mindenütt.

Faludy György fordítása

Hozzászólások