Gyűjtés és pazarlás

A napi evangélium margójára
Valaki megszólította a tömegből: ˝Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!˝ Ő azt felelte neki: ˝Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?˝ Aztán így szólt hozzájuk: ˝Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.˝ (Lk 12,13-21)
Szokványos, mindennapi jelenettel találkozunk a mai evangéliumban. Az örökségen veszekedő, a jussukat vérre menően követelő embereket látunk. Nem tudnak megegyezni, ki mit, és mennyit örököljön a szétosztandó vagyonból. Bizonyára hallottak Jézusról, akinek hatalma van az emberek felett, olyan dolgokat cselekszik, amire közönséges halandó nem képes. Megragadják az alkalmat, és felkérik Jézust, hogy tegyen igazságot.
Az örökösök mindegyike úgy véli, hogy az ő álláspontja az igaz: ezt szeretnék megerősíteni, jóváhagyatni a nép által nagyra tartott Jézussal, aki nem úgy beszél, és cselekszik, mint a farizeusok, hanem úgy „mint akinek hatalma van”.
Csalódniuk kell: Jézus nem tesz „igazságot”. Ellenben mond egy példabeszédet: egy emberről, akinek mindene megvan, és azon morfondírozik, hogyan tehetné még gondtalanabbá az életét. Nem foglalkozik senki mással, csak önmagával. A vagyonban látja jövőjének a zálogát. Nincs körülötte senki: sem rokon, sem barát – sem Isten, sem ember. Önmagának él, a körülötte lévők nem érdeklik.
A Jézust megszólító örökösöket sem az igazság érdekli. A maguk kapzsiságát szeretnék úgymond „törvényesíteni”.
A mai világ sok mindenben eltér a Jézus korabeli világtól. Egyvalami azonban semmit nem változott: az ember ugyanolyan maradt. A bűn, az emberi gyarlóság évezredek óta jelen van az életünkben. A „csűrépítők” száma egyre szaporodik, a jellemtelen, kapzsi, másokat kisemmizni akaró „örökösből” is egyre több van. Eszükbe juthat a tékozló fiú története. A fiúé, aki nem elégedett meg a sorsával. Kikérte atyjától az örökségét, de nem tudott élni vele. Elpazarolta, és a disznók moslékos vályújáig süllyedt. Hányszor, de hányszor vagyunk ennek a tanúi ma is. Hiába a jólét, hiába a gondtalannak ígérkező élet: Isten nélkül mindez mit sem ér.
Tévedés ne essék: nem azzal van a baj, hogy valaki gazdag. A gazdagság önmagában nem bűn, a gazdag ember nem fog pokolra jutni csupán azért, mert bővelkedik anyagi javakban. Tisztességes, becsületes munkával, szorgalommal is lehet gyarapodni, de lehet mások kizsákmányolása által is.
A gazdagság egy állapot, a pénz pedig eszköz, amivel lehet jól élni, és lehet visszaélni is.
Ugyanígy a szegénység sem erény önmagában. Az teheti azzá, hogy Isten szolgálatának szenteli magát valaki, kizárva minden lehetőséget, ami elvonná a figyelmét ettől. A szegénységet fogadó szerzetesek, apácák lemondása az anyagi javakról egy nagyobb jó megvalósításának az eszköze.
A krisztusi szeretet gyakorlása nem attól függ, hogy valakinek tele van-e a pénztárcája, vagy esetleg szűkölködik. Sok melegszívű, tehetős embernek az jelenti a legnagyobb örömöt, ha adhat valamit a másik embernek. Feltehetné valaki a szokásos kérdést: könnyű neki, mert van miből! Ez igaz, de az is igaz, hogy az ilyen típusú emberek akkor is megosztanák javaikat, szeretetüket másokkal, ha szegénységben élnének.
Vannak, akik megszállott gyűjtögetők: bélyeget, régi használati eszközöket, autókat, házakat, pénzt, értékpapírokat, stb. A gyűjtőszenvedély akkor válik kórossá, ha az kapzsisággal, fukarsággal, hatalomvággyal, elégedetlenséggel, kárörömmel párosul. Amikor annak örül valaki, hogy neki van (valamije), a másiknak pedig nincs.
A szegénység sem jelent semmiféle előnyt, vagy hátrányt az üdvösség szempontjából. Az evangéliumi, önként vállalt szegénység, ami Krisztus mind tökéletesebb követését teszi lehetővé, egy magas fokú lelki érettség jele. De lehet a szegény is irigy, rosszindulatú, kárörvendő. Olyan ember, aki gyűlölettel tekint arra, akinek nagyobb a háza, kertje, több a pénze, sikeresebb. A rosszindulatú pletykák, rágalmazások jelentős része ebből a lelkületből táplálkozik.
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket ezen a földön… - mondta Jézus. Olyan kincsekre gondolt, amik elenyésznek: megrágja a moly, elemészti a rozsda, ellophatja a tolvaj. Az idős, életük vége felé járó emberekben gyakran felmerül a félelmetes kérdés: mi lesz a felhalmozott vagyonommal, mi lesz akkor, ha mégiscsak számon kérik rajtam az elkövetett bűneimet?
Minden hiábavalóság… - mondja a prédikátor könyve. Semmit nem hoztunk magunkkal ebbe a világba, és semmit nem vihetünk magunkkal. Semmit nem számít, hogy gazdagok voltunk-e, vagy szegények.
Egyetlen dolog számít csupán: hittünk-e Istenben, bíztunk-e benne, betartottuk-e az Ő törvényeit? Felismertük-e, és megbántuk-e vétkeinket? Kiálltunk-e Isten, és az általa alapított Egyház mellett, vagy sunyi módon elárultuk?
Az élet rövid. Nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát… - miként ezt az evangélium is jól példázza. Éppen ezért nem tékozolhatjuk el az Istentől kapott örökségünket. A tőle kapott talentumainkat kell gyarapítani, nem pedig valós, vagy virtuális kincses ládánk kincseit számolgatni naponta.
Mindenki a maga sorsának a kovácsa – mondja a bölcs közmondás. De ha Isten izzó tüze nem hevít fel minket, hiába kalapáljuk a hideg vasat – az nem fog változni semmit.
A.D.2016.07.31.©JóB
ArchívumHozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Közösségi tér archívum
- 2023.11.07. Migráns terror Magyarország déli határánál
- 2023.08.06. Egy repülőgép és 644 darumadár
- 2023.06.14. Elhunyt Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes
- 2023.04.16. Jakobinus módszerek a XXI. században
- 2023.02.13. Mi lesz veled Európa?
- 2022.12.12. Küzdelem a szennyárral (Dr. Kerényi Lajos SchP)
- 2022.09.23. A demokrácia célkeresztjében
- 2022.07.07. Kövér László - A gonosz történelmi koronként újabb és újabb formát öltve tér vissza
- 2022.06.14. Az öreg labrador
- 2022.04.11. A költészet napja – József Attila születésnapjának köszöntése