2017.08.13. 19:30 JóB

Hozzászólások: 0

A viharos tengeren járva

A napi evangélium margójára

˝Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék.˝

Máté evangéliumának 14. részében, a 22. fejezetben olvashatjuk ezeket az Igéket. A Jézust hallgató tömeg a kenyérszaporítás után elégedetten távozott, a tanítványok csónakba szálltak a Genezáreti tavon, Jézus pedig felment a hegyre, hogy imádkozzék a mennyei Atyához.

Idilli a kép. A jól végzett munka utáni megérdemelt pihenés képkockáit rajzolja meg Máté apostol. A Jézust mindenhová követő, Messiásváró sokaság immáron minden kétséget kizáróan megbizonyosodhatott arról, hogy elérkezett hozzájuk az Isten országa. Jézus nemcsak a tanításával ejtette ámulatba az őt követőket („Úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint a farizeusok.”), hanem kenyeret szaporított a hatalmasra duzzadt népsokaság (mintegy ötezer ember) éhségének csillapítására.

Azt gondolhatnánk, hogy ettől kezdve egyenes út vezetett a próféták által megjövendölt messiási korszak felé. Isten elküldte egyszülött Fiát, aki beteljesíti majd a próféciákat, aki isteni hatalmánál fogva csodákat tesz. Betegeket gyógyít, halottakat támaszt fel, a vizet borrá változtatja, kenyeret szaporít. A csodaváró tömeg, - az apostolokat is beleértve – egy új salamoni birodalmat képzelt el, ahol megszűnik a római uralom, és Krisztus uralkodik majd királyként a nép élén.

Ha tovább olvassuk az evangéliumot, az idilli kép megváltozik.

˝Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt.˝

A nappali fényességet felváltja az éjszakai sötétség, ráadásul lecsapott a vihar a nemrég még békésen fodrozódó Galileai tóra. A csónakban ülőket elfogta a halálfélelem. Jézus pedig távol volt tőlük, fenn a hegyen, az Atyához való meghitt imádságba mélyedve.

Itt álljunk meg egy pillanatra. A háborgó tengeren tehetetlenül hánykolódó csónak mintha korunk Egyházát jelképezné. A csónakban ülők számára mintha megszűnt volna a korábban megtapasztalt biztonság, amit Krisztus személyes jelenléte garantált számukra (számunkra). A vihar tombol, Jézus pedig messze, a hegy tetején van.

Eszünkbe juthat Tamás apostol, akit a népnyelv a „hitetlen” jelzővel ruházott fel, mert nem hitt a társai elbeszélésének Jézus feltámadásáról. Miután személyesen is meggyőződött a feltámadás valóságáról, felkiáltva vallotta meg hitét: „Én Uram, én Istenem!” „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!” – mondta az Úr Tamásnak.

Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: ˝Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!˝

Ne féljetek! – ezt mondta Szent II. János pápa is megválasztása után. Ne féljetek, kicsinyhitűek…, mert én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig. Akkor is, ha nem láttok engem! – mondhatná az Úr ma is a kételkedő, hitetlenkedő embernek.

Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt.  A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: ˝Te valóban az Isten Fia vagy!˝ (Mt 14,22-33)

Korunk egyháza, korunk embere kísértést szenved. A globalizált világot uraló pénzhatalom számára a hívő, gondolkodó ember helyett a manipulálható „fogyasztó ember” a kívánatos. Krisztus követői, a hithű keresztények, akik tisztában vannak istengyermeki mivoltukkal, akik hűségesen őrzik Istentől kapott értékeiket, akadályt jelentenek az embert fogyasztó robottá degradálni szándékozó világuralmi manipulátorok számára. Az emberi kultúrákat, emberi rasszokat összemosni szándékozó pénzhatalmi elit számára semmi sem szent. Számukra nem léteznek törvények, nincsenek követendő erkölcsi normák, a szeretet fogalma ismeretlen előttük. Az ember csupán a globalizált sakktábla szabadon tologatható bábuja, akivel azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Számukra nem létezik Isten, helyette az önmagában teljesen értéktelen pénz az egyetlen úr, a hatalmuk egyetlen forrása.

A második világháború után a millpengővel a pipájukat meggyújtó idős emberek jutnak az eszembe. Amikor a pénz már nem ért semmit. Amikor az ősidőket idéző cserekereskedelem működött. Amikor a féltve őrzött pénzvagyon semmivé vált.

De eszünkbe juthat a bölcs indián törzsfőnök mondása is (amit a gátlástalan gyarmatosítókra vonatkoztatott): „Ha kivágtátok az erdő utolsó fáját, ha kifogtátok a folyóból az utolsó halat, ha leöltétek a mező utolsó állatát, rá fogtok döbbenni, hogy a pénzt nem lehet megenni.”

Isten ma is ott van a hegyen, és szemmel tartja a viharos tengeren hánykolódó csónakot. Ma is meghallja a benne ülők kiáltásait. Eljön az idő, amikor lecsendesíti a háborgó tengert, és biztos révbe vezeti az övéit.

Ma is ugyanazt kéri tőlünk, mint az apostolok korában: hitet. Mégpedig feltétlen, önzetlen, tiszta hitet. A bolondnak titulált assisi Szent Ferenc, a hatalmaskodókkal szembeszálló páduai Szent Antal, vagy a kalmárszellemű egyházi elöljárókat keményen ostorozó svéd Szent Brigitta szeme előtt csak egy cél lebegett: a kompromisszumok nélküli Krisztus követés, az evangélium tanításának lehető legtökéletesebb megélése.

Ebben a zavart, feje tetejére állított világban még a „gyakorlott hajósok” számára sem egyszerű a tájékozódás. Egyetlen biztos pont van csupán: a háborgó tengert is lecsendesíteni képes Jézus, az élő Isten Fia.

A.D.2017.08.13.©JóB

Hozzászólások