Elmúlás
Elmúlás
Víg dalom mára már megfakult,
halvány és szürke az ének.
Életem háborgó öblében
a csónakok búsan henyélnek.
Fogolyként, láncra vert anyagban
önmagam rabjaként élek.
Elvesztett tegnapi csatákból
győzelmet holnap remélek.
Göröngyös utakon, homályban
keresem nyomát a Létnek.
Egy ősöm talán jelet hagyott
az ösvényen, amelyre lépek.
Porból gyúrt anyagból, csodaként
megindult egyszer az Élet.
Lehull a por, honnan vétetett,
s szabadon szárnyal a Lélek.
Földbe zárt elhaló kis magok
sárguló kalásszá érnek,
s a Malomból hófehér ruhában
a teremtő Istenhez térnek.
A.D.2013.09.04.©JóB
ArchívumHozzászólások
Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás
Közösségi tér archívum
- 2019.12.09. A kis Zente adventje
- 2019.10.23.
- 2019.10.07. Meddig még Uram? - Habakuk próféta látomása
- 2019.09.10. Te Deum laudamus - Eger nem adta meg magát
- 2019.08.31. Miért jó a házasság? – Egy pszichológus véleménye
- 2019.08.06. Egy repülőgép és 644 darumadár
- 2019.06.19. PLATINIT SAJÁT KAPZSISÁGA KÜLDHETI BÖRTÖNBE
- 2019.05.19. mozaik darabkák
- 2019.04.16. Lángokban áll a párizsi Notre-Dame székesegyház
- 2019.04.11. A költészet napja – József Attila születésnapjának köszöntése