Tiszta Forrás
2018. december 13.   
Névnap: Luca, Otília

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ZSOLTÁR 144 ~ ~ ~ ~ Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. ~ ~ Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. ~ ~ Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. ~ ~ Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. ~ ~ Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. ~ ~ Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. ~ ~ Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. ~ ~ Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. ~ ~ Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. ~ ~ Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. ~ ~ Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. ~ ~ A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. ~ ~ Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében. ~ ~ Fölemel az Úr mindenkit, aki elesik, és minden elnyomottat fölsegít. ~ ~ Mindeneknek szemei tebenned bíznak, Úristen, mert te adsz nekik eledelt. ~ ~ Alkalmas időben megnyitod kezedet, és betöltesz minden élőt áldásoddal. ~ ~ Igazságos az Úr minden útjában, és szent minden művében. ~ ~ Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. ~ ~ Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket és megszabadítja őket. ~ ~ Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de elpusztítja mind a bűnösöket. ~ ~ Hirdesse szám az Úr dicséretét, és minden élő áldja szent nevét örökkön-örökké. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
19 látogató

Látogatások

- ma: 357
- tegnap: 828
2017.11.01. 22:15 JóB
Hozzászólások: 0

Szakrális dimenzió

Szakrális dimenzió

Halottainkra emlékezünk. Azokra a szeretteinkre, akik a távoli, vagy a közelmúltban velünk voltak, akik életünk egy-egy szakaszának részesei voltak – de már nincsenek közöttünk. A halál, az elmúlás misztérium, ami az ősidőktől fogva foglalkoztatja az embereket. Már a természeti vallások képviselői is hitték, hogy az élet nem ér véget a test halálával, hanem van valamilyen túlvilági létforma. Ez azt feltételezi, hogy felismertek egy alapvető igazságot: az ember nemcsak halandó anyagi testtel rendelkezik, hanem halhatatlan lélekkel is.

A halál az élet része – tartja a szólásmondás, és milyen nagy igazság rejlik ebben. Nem végstádium, nem örök elmúlás, hanem átmenet. Átmenet a földi, anyagi dimenzióból egy magasabb rendű, szellemi létformába. A túlvilági életről alkotott kép az idők folyamán sokat változott.

Az ősi, vadászattal, halászattal foglalkozó indiánok elképzelése szerint a megholt lélek az „örök vadászmezőkre” jut, ahol ideális állapotok uralkodnak. Van bőven mindenféle vad a mezőkön, halban gazdag folyók állnak rendelkezésre. A földi élet valamiféle meghosszabbításaként gondolták el a túlvilágot, ahol megszűnnek a gondok, és a jóléthez szükséges feltételek hiánytalanul meglesznek. A „Nagy Manitou”, a nép istene gondoskodik mindezekről.

Az ókori görögök, és rómaiak képzeletében az istenek hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek, mint a halandó földiek. Ebből adódott, hogy szinte minden tevékenységnek külön istene volt. Ezen istenek élete kísérteties hasonlóságot mutatott az ember életével. Ettek-ittak, mutattak, veszekedtek, stb. Két dologban különböztek csupán a földi emberektől. Nagyobb hatalmuk volt, és halhatatlanok voltak.

Ebben az istenek lakta világban jól elkülönült egymástól az istenek és emberek. Az emberek laktak „lent”, az istenek pedig „fent”. Pl. egy magas hegy tetején (a görög istenek pl. az Olymposon).

Az ember alkotta vallásokban a túlvilág az evilági élet folytatása, vagy éppen egy megfoghatatlan, és értelmezhetetlen megsemmisülés. Van, aki úgy képzeli el a túlvilágot, hogy az ember feloldódik a Nirvánában, van, aki egy állandó körforgásban történő újjászületést képzel el, van, aki oázisokban folyó hűs vizű patakokat, és kéjnőkkel megédesített életet képzel el. A szeretet, mint az Isten által belénk plántált elemi tulajdonság ezekben a vallásokban említésre sem kerül.

Az Ószövetségben olvashatunk először egy Istenről, aki az eget, és a földet teremtette. A teremtő Isten benépesítette a Földet élő lényekkel, és a föld porából megteremtette az embert úgy, hogy a megformázott élettelen anyagba lelket lehelt. Isten az embert halhatatlanságra teremtette. A halál nem a teremtés tökéletlensége, hanem a Sátán hazugsága miatt bűnbe esett ember büntetése.

Halottak napján, és a temetéseken csendül fel az Istenhez kiáltó bűnbánó ének: „Ments meg engem Uram az örök haláltól…” Mert a világ kettészakadt Lucifer lázadásakor: egy sötét, gyűlölettel teli ördögi világra, és az eredetileg teremtett, szereteten alapuló isteni világra.

Az emberiség legnagyobb tragédiája ez. Ma is.  Egyetek nyugodtan erről a „fáról” (ti. a rossz tudás fájáról), mert ha esztek, olyanok lesztek, mint az Isten – ezt sugallja a gonosz ma is. Ezt követik a magukat kisistenként aposztrofáló nemzetközi pénzguruk, a népeket kizsákmányoló globális háttérhatalmi csoportosulások.

Isten elküldte egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, aki megmentette a bűnös embert az örök haláltól. Keresztáldozatával legyőzte a halált, feltámadásával utat nyitott a gyarló embernek az örök élet, a menny felé. A tékozló fiú a poklok poklából, a moslékos vályú mellől térhetett vissza az atyai házba.  Az életét bűnözéssel töltő jobb lator a kereszten utolsó leheletével fohászkodott Jézushoz, akiben felismerte az Isten Fiát. A keresztényüldöző Saul egy szempillantás alatt megtért Krisztus szavára. A birodalmi érdekeket kiszolgáló vámszedő Lévi Krisztus evangéliumának hűséges hirdetőjévé vált.

A halál megfoghatatlan misztériuma sokszor rettegéssel tölti el a földi életre berendezkedett embereket. A bankbetétek, a vagyon, a hatalom nyújtotta „biztonság” egy szempillantás alatt szertefoszlik, mikor rádöbben az ember, hogy mindent itt kell hagynia. Amikor értelmetlenné válik a leélt élet, amikor kudarcként éli meg valaki, hogy eljött a távozás ideje.

A halál és a feltámadás Krisztus óta összetartozó fogalmak. A nagypénteki sötétséget, a gyászt eloszlatja a Húsvétvasárnap feltámadott Krisztus vakító fénye. Jézus hegyi beszédének mondatai itt valósággá válnak.

Isten Országa köztetek van – tanította Jézus. Azt is mondhatta volna az Úr, hogy Isten Országa bennetek van. Ott lakozik a szívetek mélyén már a teremtés óta. Csak fel kell ismerni. A szentek, akik megvetették a földi gazdagságot, a hatalmat, a vagyont, felismerték ennek az igazságnak a jelentőségét. Testük a földi élet fizikai törvényeinek volt alávetve (voltak ez alól is időnként kivételek), de lelkük egy szakrális dimenzióban élt. 

A temetőkertekben egy-egy sírnál hosszasan elidőző hozzátartozók valójában nem a sírkövet nézik, hanem felidézik magukban az elhunyt szeretteikkel töltött boldog napokat. Megszépülnek az elröppent évek, a szeretet elemi erővel tör fel ilyenkor. Ezek nem tárgyilagos emlékképek, hanem egy szakrális dimenzió filmkockái peregnek le. 

A Feltámadás boldogító reménysége élteti a virágokat és mécseseket a sírra helyező emlékezőket. Az a tudat, hogy van megbocsátás, van visszatérés: a mennyei Atya tárt karokkal fogadja még a tékozló gyermekeit is. Él a reménység, hogy a szeretet győz a gyűlölet felett, és az örök hazában ismét viszont láthatjuk elhunyt szeretteinket. Hogy Isten odaát majd letöröl a szemünkről minden könnyet, és a halál nem létezik többé. „Én vagyok a feltámadás, és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is, élni fog!” – mondta az Úr Lázár sírjánál.

Ez éltet bennünket minden keserűség ellenére, ez vigasztalja a gyászolókat, ez ad reménységet, és ez vezet bennünket az örök üdvösségre.

 

A.D.2017.11.01.©JóB

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás